Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 2. szám - Külföldi folyóiratok szemléje
néhány költemény s befejezésül Dowellnek egy kelta szonátája következett. Intim és meleg estnek dicséri G. az ünnepélyt, amely egyrészt a tanulók érdeklődését csigázta fel szinte nem várt mértékben Rilke iránt, másrészt pedig az iskola társadalmi kulturális munkájának is egyik jó eszközéül szolgált. Az uj porosz tanterv görög nyelvi olvasmányokul Homerost, Platont, Thukididest és a tragikusokat jelöli meg. Dörwald kifogásolja, hogy az ókor legnagyobb szónoka, Demosthenes, ennyire háttérbe szorult. A III. Philíppikát ajánlja rendszeres és teljes olvasmányul, mint amelyből Demosthenes teljes szónoki nagysága a legjobban kiviláglik. Részletesen fejtegeti a beszéd felépítésének és a stílusnak a szépségeit. Zarnewski meggondolandó javaslatokat tesz Sophok'es Antigoneje- vel kapcsolatban. Antigone tárgyalását az Ilias VI. éneke után kívánja, ahol is Hektor és Andromache hitvesi szeretete szolgálna kiindulási pontul. Erről át kellene térni a hazai irodalom hasonló tárgyú müveinek rövid megemlítésére. Ezután következnék Antigone olvasása. Segíteni akar azon az anomálián, hogy a drámaírók által rövid egy-két óra alatt való lepergésre szánt drámák iskolai tárgyalása nagyon is hosszú ideig tart s ezáltal a dráma épen egyik főérdekességét veszíti el. Kijelöl egyes részleteket 2—3 tanulónak házi előkészitésére s a tanórákon csak összeolvassák az előkészített anyagot. A fontos részeket az egész osztály olvassa, a kórusokat elször csak fordításban adja s a nyelvtani sajátságok megbeszélésére a teljes mü végigolvasása után tér át. Részletesebben kell foglalkoznunk Wehner cikkével a Mertner- féle módszerről, mert éppen egyik legégetőbb középiskolai problémánkat, a modern nyelvek tanításának sikertelenségét tárgyalja. Sok pedagógus véleménye szerint a túlságos grammatizálás ennek az oka, s nagyon dicsérik a Mertner-féle móeszert, mint amellyel szép eredményeket lehet elérni. Már az a körülmény, hogy Mertner két könyve 6 év alatt több mint 1 millió kötetben kelt el, kötelességgé teszi a módszer megismerését. Mertner szerint az idegen nyelvek tanításánál már a kiindulási alap téves, mert a nyelvet az iskolában úgy tanitjuk, mint tudást, pedig a nyelv funkcionális lélektani organizmus. Ennek bizonyítására hivatkozik a kísérleti lélektan eredményeire s a gyermeki nyelv fejlődésének sajátságaira. Hibáztatja a szóképzetek és a szabályok tanulását, mert a szavak csak az élőbeszédben válnak élő valósággá. Az anyanyelvet sem kell segítségül hivni, mert az csak gátlásul szolgál. A fogalmakat a megtanulandó nyelv szavaival kell beidegzeni. Ugyanolyan módszerrel kell tanítani, ahogy a gyerek az anyanyelvét tanulta. Természetes utón, tulajdonképpen minden tervszerűség nélkül kell a nyelvet tanítani. Az impressziv és expressziv nyelvkészséget a tanulónál is együtt kell fejleszteni. Létesítsünk az idegen nyelv szavai és a fogalmak közt közvetlen kapcsolatot. A megtartás és az emlékezet mechanikájára vonatkozólag megjegyzi, hogy bár csak azok a szavak maradnak meg, amelyeket ismétlésekkel bevésünk emlékezetünkbe, az újabb kísérleti lélektani kutatások szerint az ismétlések csak akkor hatásosak, ha bizonyos szüneteket iktatunk közbe, minthogy pl. az anya kis gyermeke előtt nem ismétli százszor ezt a szót: „tehén“,
