Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 2. szám - Dr. Szlávik Mátyás: Platon bölcséletének mai jelentőségéről
61 lom rajzát Hoffmann E. tollából megtaláljuk Zeller 5-ik kiadású nagy görög bölcselettörténeti művének V. kötetében 1922-ig felsorolva, valamint Jäger „Arisztotelész fejlődéstörténete“ c. 1923., a Mindelband— Hoffmann-féle „Államtud. szótárkönyv“ „Platon“ és Cassired ugyancsak „Platon“ címe alatt (1925) a Dessoir-féle „Filozófiai tankönyv“ c. műveiben. Főleg a Reszpublikában, a Politikuszban és a Törvényekben foglalt és szervesen összefüggő állambölcseleti fejtegetései azok, amelyek mai eszmevilágunkkal is, az állam értelme és erkölcsi célja tekintetében, élő kapcsolatban és arra hatással vannak, Államelméletében többi között azt kivánja, hogy „a királyok filozófusok és a filozófusok királyok legyenek.“ Az államférfiú legyen igazán szellemi tevékenységű, szeresse mindenekfelett az igazságot és mint a bűnt, úgy kerülje a hazugságot, (azzal ellentétben az olasz Machiavelli!) legyen mindenben mértékletes, nagy arányú, félelmet nem ismerő, bátor és vitéz, hű érzelmű, teljesen megbízható és erős akaratú. Mintha csak Eucken „ethikai irányelveit" olvasnék az ő aktiv ethikai idealizmusát hirdető nagybecsű műveiben! Magasztos erkölcsi követelmények azok jelenkori szellemi életünkre is, amelyből ma is sokat tanulhatunk és okulhatunk. Milyen szép az, amidőn Platon az állam célját az erkölcsi eszmében, a legfőbb jónak eszméjében látja, amelynek világitó, éltető és átalakító erejét a naphoz hasonlítja. Megvalósulásának útja pedig nem a homályos és zavaros „doxa", hanem a valódi „belátás“, az „episzteme“, — vagyis a Dialektika, a tiszta gondolkodás vezet úgy az eszmevilág megismerésére, mint a valódi államcélok elérésére. Vagy milyen felséges gondolat, amidőn hangoztatja, hogy a valódi állam az igazságosság szülőhazája és otthona, amelyben szoros kapcsolatban van az egyéni és a társas közösségi ethika egymással. Vagy milyen klasszikus nála Szókratész ismert mondása, hogy az állambölcseség és általában a tudományos ismeret nem a nagytömegek, hanem kevés kegyeltnek az elidegeníthetetlen tulajdona, akiknél a mélyreható tudás és gyakorlati bölcseség a politikai hatalommal esik össze. Vagy milyen harmonikus Platon eszményi államában a három főerénynek: a bölcseség, a vitézség és mérsékelt józanság erényének és az azokat összekötő igazságosság erényének egymáshoz való viszonya és kölcsönös feltételezettsége. De Platónnál a bölcsek uralma alatt álló állam egy nagyszabású nevelőintézet is egyszersmind. Nem a hatalmi túltengés, az erőszak vagy a hódítás a célja az államnak, hanem polgárainak a lehető legnagyobb boldogságra való vezetése. Maga mondotta, hogy hamarább lehet a levegőben egy várost felépíteni, mint erőszakra és igazságtalanságra államot alapítani. A naphoz hasonlóan önmaga körül kering, éltetve annak összes polgárait szellemi és anyagi foglalkozásukban. Az ember a maga karaktertulajdonságaival mintája az ő állameszményének. Jézushoz hasonlóan ostorozza többi között a tyrannusok gonoszságát s általában a bűnt a maga erőszakos igazságtalanságával. A államférfiak mellé korlátul állítja a „vének tanácsát“ és ezzel minden formalizmus mellőzésével Montesquieu elméletének egyengeti az útját a hatalom megoszlásáról. Azért hangsúlyozza, hogy a - mai bolsevizmusra emlékeztető — tyrannisz a legrosszabb s a királyság a legjobb uralom az
