Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 10. szám - Egyházi és iskolai hírek
409 A Ref. Egyetemes Zsinat második ülésszaka 1929. évi április hó 22-én nyílik meg; ezt megelőzőleg a konvent április 9-én, az Egyetemes Tanügyi Bizottság pedig 12-én tartja üléseit. A Kálvineum bélyegakciója. A Kálvineum vezetősége bélyegakciót kezdett a Főiskolai Kálvineum javára. Ennek az akciónak támogatására hív fel minden ref. hivatalt a Lelkészegyesület. A bélyegek a Kálvineum vezetőségétől szerezhetők meg s az volna elérendő, hogy minden okmányon, esetleg leveleken is (a törvényes bélyeg mellett) felhasználtassanak. Adolphe Fernere, a genfi Bureau International d’éducation igazgatója, az Üj nevelés világligájának elnöke nov. hóban (17 és 21-én) 2 előadást tartott az új iskoláról és módszeréről. Református—evangélikus csereistentisztelet. A szegedi ev. és ref. testvéregyházak abban állapodtak meg, hogy a két gyülekezet lelki- pásztorai [Kutas Kálmán és Bakó László) időnként kölcsönösen egymás templomában fognak szentszolgálatot teljesíteni. Ugyanez a szép szokás, mely oly alkalmas a két protestáns testvérfelekezet kapcsolatainak mélyebbé tételére, Debrecenben is megvolt boldogult Farkas Győző ev. lelkész működése idejében, úgyhogy többször maga Baltazár Dezső püspök is prédikált az evangélikusok templomában. Szeged tehát a második e téren. Vivant sequentes! Új ref. nőnevelő intézet nyílt meg f. évi november 25-én Kaposváron, szép ünnepély keretében. Az avató beszédet dr Antal Géza püspök tartotta. Az erdélyi unitáriusok új püspökét, dr, Boros Györgyöt november 18-án iktatták be egyházi méltóságába. Mi is szívesen üdvözöljük, hiszen a most 73 éves férfiú vérünkből való vér, mert tanársorsból emelkedett a magas pozícióba. A kolozsvári unitárius theol. akadémia oszlopos tagja volt és tudományos, meg társadalmi tevékenységével, mindig konciliáns magatartásával, a más felekezetüek nagyrabecsülését is kiérdemelte, úgy hogy beiktatása az egész erdélyi magyarság ünnepe volt. Prónay Dezső bárót a budapesti Pázmány-egyetem nagyrabecsülése jeléül a jubileumi egyetemes jogi doktori oklevéllel tüntette ki. Ingyen kapják lapunk olvasói dr. Gerőcz Kálmán : A filozófia alaptanai című 336 oldalas munkáját, egyszerű papíron nyomva, mig ez a készlet tart, ha csomagolási, postai, íűzési stb, költségekért 2'90 P-t szerző címére (Sátoraljaújhely) postautalványon megküldenek. Az. evang. tanáregyesület pénztárába 1928. okt. 11-től nov. 28-ig a következő összegek érkeztek: A budapesti ev. gimn. tanulók utáni járuléka az 1928—29. tanévre: 208'40 P, a budapesti ev. leánykollégiumi tanulók utáni járuléka az 1928—29. évre : 120 P, a nyíregyházi leánygimn. tanári testületének tagdija (14 tag után) 1929-re : 56 P, a békés