Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 1. szám - Nagy Miklós: Közoktatásunk problémái
36 nánk és gondolnánk a műegyetemre, a képzőművészeti főiskolára, meg a iöbbi szakiskolákra is s nem feledkeznénk meg a modern nyelvek alaposabb tanításáról sem, — akkor vájjon hová jutnánk? Hát nem épen az a baja közoktatásunknak, hogy az értelem fejlesztését túlságosan hangsúlyozzuk a nevelés többi oldalai előtt? Hát nem azért harcol minden értelmes pedagógus, hogy ne feszítsük túl a húrt a memória mind erősebb megterhelésével ? De itt van a másik vád: hogy a középiskolai képzés nem adja meg az általános műveltségnek az elemeit sem, amire az egyetemeken tovább lehetne építeni. Hogy a középiskola és az egyetem között áthidalhatatlan szakadék tátong. Ez már súlyosabb és komolyabb érv, aminek illik a szemébe nézni, még pedig alaposan. De nem úgy, mint a cikkíró teszi, aki az igazi okok kutatása helyett egyszerűen a középiskolákat akarja felelőssé tenni a hibákért. Hasonló alapon a középiskolai tanárság véleményét is össze lehetne gyűjteni és ki lehetne szemelni, amikből bizonyára az tűnnék ki, hogy az elemi iskolák és középiskolák között áthidalhatatlan szakadék tátong, mert az elemi iskola nem adja meg a szükséges alapot a középiskolai tanulmányok folytatásához, mert az elemi iskolából kikerülő gyerekek közül sokan nem tudnak írni, olvasni és számolni, mert a komoly munka szeretetét nem hozzák magukkal, mert az elemi iskola nem tanít és nem nevel stb. stb. ugyanabban a hangnemben, ahogy a közölt szemelvények a középiskolákról szólanak. Ilyen okoskodással megállapíthatnánk a magyar közoktatásügy teljes csődjét is. Különösen, ha helytelenül megválasztott szempontok szerint ítélkeznénk az egyes iskolafajok munká/'áról. Kimutathatnánk, hogy az elemi iskola nem nevel a középiskolának, a középiskola és az egyetem között áthidalhatatlan a szakadék, de kimutathatnánk azt is, hogy az egyetemek sem teljesítik feladatukat. Mert könnyű belátni, hogy az egyetem kitűzött és megvalósíiott célja között lényeges a különbség. Az egyetem, hallgatóinak 90’’'c.-át gyakorlati pályára, orvosnak, ügyvédnek, papnak, mérnöknek, tanárnak készíti elő a valóságban. Illetve csak készítené, mert hiszen ezeknek a gyakorlati feladatoknak az elvégzésére nem az egyetem, hanem az egyetem elhagyása után az élet, a kórház, a tárgyalóterem, a gyár, a katedra adja meg a szükséges képesítést. Igaz, hogy az egyetem szerint nem is ez az egyetemi tanúlás célja. Az egyetem, tudományt akar tanítani, tudósokat akar nevelni. És ezt meg is teszi ? Vájjon az egyetemi hallgatók közül az az 500/p, akiből tudós lesz, nem az egyetemi tanulmányok elvégzése utáu kezdi meg a maga igazi, intenzív kiképzését ? Bizony, hiába akar az egyetem tudós-nevelő intézet lenni, — az igazi tudós olyan, mint a költő '■ nem fit, hanem nascitur. (Ezért lehet nagyon helyeselni gr. Klebelsbergnek, amikor az igazi tudósképzést az egyetemeken kívül akarja megszervezni.) Természetesen ilyen egyoldalú megállapításokkal célt érni sohasem fogunk. Egymásra tolni a hibákat nem lehet és nem szabad. Próbáljon csak mindenki a maga portája előtt söpörni. Próbálja mindenki a maga szemében is meglátni a szálkát. S próbáljunk közös erővel segíteni azokon a bajokon, melyek tagadhatatlanul megvannak.
