Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 10. szám - Dr. Rell Lajos: Elnöki megnyitó az Orsz. Evangélikus Tanáregyesület 1928. nov. 14-én Budapesten tartott közgyülésén
Elnöki megnyitó az Országos Evangélikus Tanáregyesület 1928. november 14-én Budapesten tartott közgyűlésén. Amikor a magyar evang. tanárság egyetemének képviselőit elnökünk nevében is tisztelettel üdvözlöm, képzeletem kettős okon egy szobor alakját vetíti szemem elé. Ez az első ércszobor, mely középiskolai magyar ev. tanár emlékét óvja a feledéstől s a belőle áradó fényből reánk is vetődik egy-két sugár, hiszen akit megtestesít, egyesületünknek tisztelettel övezett disztagja volt ... De a Benka Gyula szarvasi szobra nemcsak az ő komoly, kedves arcvonásait örökíti meg; szimbolikus kifejezése a tanítványok éveken át őrzöttt kegyeletének s annak a gondolatnak, hogy a tanár munkája nem vész el: nemzedékeken át öröklődik, hat, fölragyog, ha igazán lélekből fakadt. S ha fölteszem magamban a kérdést: mi az, ami oly erővel ragadta meg és fogva tartja ma is a Benka Gyula tanítványainak; férfiaknak, öregeknek, aggoknak lelkét egyaránt, mintha hallanám ércajkáról a feleletet: az ihlet a tanításban. Méltóztassanak megengedni, Hölgyeim, Uraim, hogy ezt az ihletet ma néhány szóval megvilágítsam. Az ifjú lélek, ha nem borul rá sötét fátyolként az átöröklés fátuma, nem a pesszimizmus árnyékverte világát keresi. S nekünk, az ifjúság nevelőinek meg kell tartanunk növendékeink lelkét természetes derűjében, ha azt akarjuk, hogy tanár és tanítvány az ihlet pillanatában találkozzanak. Ez okból az iskolát „derült vidámság" helyévé s a tanítási órákat kívánatosakká kell tennünk, hogy az ifjú lélek természetes optimizmusát tovább tápláljuk. A lélek derűje váltja ki tanár és tanítvány lelkében a hangulatot, amely épen olyan fontos a tanitásban, mint a műalkotásban. Hiszen mi is művészek vagyunk: a legfinomabb anyagnak, az embernek formálói. S a lélek derűje elsősorban a tanár egyéniségéből sugárzik elő, de a testületi szellemből is fakad. Evang. iskoláink egyik erőssége épen ez a testületi szellem volt, mely egyéniségét, színezetét abból merítette, hogy tanári karaik nem ide-odahelyezés ntján akakultak, hanem olyanokból állottak, akik életük egyik feladatának tekintették az egy helyben való maradást, intézetük ősi hagyományainak ápolását s az azokba való beleolvadást. De az ihletett tanítást keltő hangulat függ a tanulók egyéniségétől s főleg az ezt oly jellemzően kifejező intézeti szellemtől is. Az iskola közszelleme azonban nagyrészt visszhangja a tanári kar szellemének s elsősorban annak a viszonynak, amelyben a tanárok s a tanulók álla
