Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom

365

sok-sok mondanivalójának. Ezt a kimerítő értekezést majd egy nagyobb műben várjuk tőle.

*

Hankiss János szerkesztő Tormay Cecile-ről ír intimitásokban bővelkedő, lírai kifejezésekben gazdag, hangulatos méltatást, ami néhol az apotheózis határát súrolja. Első lapjain már érzik, mennyire nagy tisztelője és milyen alapos ismerője Tormay Cecile-nek s nem is tagadja azt. A magyar írónők fölé emeli s minden igyekezetével azon van, hogy ez a véleménye bekerüljön a köztudatba. Emberek a kövek között, valamint a Régi ház-ról tett megállapításai visszhangra találnak minden művelt olvasó lelkében; valóban annyi és olyan jelentőségű munkák, aminőknek Hankiss János beállítja azokat, de a Bujdosó könyv nagyszerű méltatásához, hogy „nemcsak irodalmi lírai remekmű, hanem a leghatásosabb társadalmi akció, ami az utolsó évtizedekben Magyarországból kiindult...“ hozzátehetnénk: kár, hogy vádaskodó politikai utóízével, melyet nemes konzervatív hagyományokhoz való ragaszkodásának lázában Ady Endre ellen tendenciózusan beállított, értékelésénél kissé hűvösebb hangra kényszerűi az objektiv irodalom- történész. Egyebekben igaza van Hankissnak: „nőies lelki rétegeződés és páratlan érzékenység, férfias életenergia és művészi alkotó erő, germán miszticizmus, latin formaérzék és magyar közérzés“ a jellemző tulajdonsága e nem közönséges tehetségű, ragyogó stílusú írónőnek.

Hankiss Jánost pedig e tanulmányában is kifejezésre jutó aprólékos műgondja, elmélyedő figyelme, mély irodalmi ismerete és stílusművészete a leghivatottabb ircdalomtörténetírók közé emélik. Dr. B. I.

Feljegyzések dr. Rácz Lajos bírálatára. Dr. Csengődy Lajos : A lélek halhatatlansága c. könyvéről értékes bírálat jelent meg e lap legutóbbi számában, amely többé-kevésbbé elismerő sorai között egy logikai hibára is rámutat. A birált könyv épen egy logikai alapelvre támaszkodva foglalkozván a tárgyalt problémával, a szerző el nem mulaszthatja, hogy az igazság kedvéért rá ne mutasson ennek a megállapításnak nem egészen szerencsés megfogalmazására. A dedukció, amely a bírálatot ehhez vezette, abból indul ki, hogy a szerző a meghalás folyamatának legelső jelenségeként az öntudat kialvását említi és ennek ellenére a továbbiakban mégis az Öntudat zavartalan állapotáról stb. beszél. Ha a bírálat készítője az alvás, kialvás szónak eredeti és nem a pl. gyertyára stb. átvitt értelmét tartotta volna szem előtt szillogizmusa összeállításánál, úgy bizonyára nem került volna sor kifogásolható záradékának ilyen súlyos megfogalmazására. Mert így bizonyára nem kerülte volna el figyelmét az a tény, hogy az alvás, még a kialvás sem jelent megsemmisülést is, mint a költészetben használt átvitt értelme szerint. Egyébként ennek a különben is félreértés alapján kifogásolt megállapításnak abszolút érvényére a mű súlyt nem is helyez, mert — mint az Utóhang hangsúlyozza is — csak azt tekinti demonstrandumnak, ami a lélek hal hatatlanságáról megállapítható, vagyis arra, hogy a test halála nem involválja magában a lélek megsemmisülését is, csak új környezetbe juttatja. Ami pedig a Petőfi hazafias lírájában használt stí-