Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 8. szám - Szerkesztői üzenetek

322 mozgófilm az ifjúsági egyesületi munkáról. Minden gyülekezetnek örömmel áll a rendelkezésére és minimális költségek ellenében minden olyan helyen bemutatja a Szövetség, ahol rendőrhatóságilag engedélyezett mozihelyiség van. Részletes felvilágosítást ad Keresztyén Ifjúsági Egye­sületek Szövetsége, Budapest, IX., Üllői-út 29. II. A film bemutatására hatósági engedélye van. Felelet Kemény Gábor úr válaszára. Kijelentem, hogy a Prot. Tanügyi Szemle folyó évi márciusi számában közölt cikkemet csak a Budapesti Hírlap cikke alapján Írtam s ezt jeleztem is; erről pedig K. is elismeri, hogy „hangulatkeltő momentumokat domborít ki,“ Hogy az osztályozással járó küzdelem teszi ijesztővé a tanárt, ilyen lehetetlent nem állítottam, az osztályozásról mondtam ezt K-t idézve. Dehogy gondolom K-t felforgatónak, a szovjetosztályozást elrettentő példának említettem. Nem a hibák feltételezését általában utasítom vissza, hiszen bajok vannak mindenütt, az én iskolámban is, hanem azt, hogy az iskola percentre dolgozik, amit általánositaní nem lehet. S végül, hogy a szülői értekezleteket le nem becsülöm, mutatja az, hogy magam is tartok ilyeneket; csak az efféle kérdések eldöntésére, napilapokban való tárgyalására vonatkozott talán élesen hangzó szerény megjegy­zésem. A „Szülők Iskolája“ működésének teljes tisztelet járhat min­denki részéről. Dr. Böhm Dezső. Az evang. tanáregyesület pénztárába 1928. július 1-től október 10-ig a következő összegek érkeztek: a soproni tanítóképző tanulók utáni járuléka 52 P, az aszódi gimnázium tanulók utáni járuléka 135 P, az evang. egyetemes egyház adománya 160 P. — Tisztelettel kérjük mindazokat a tagokat, akik az 1928. évi tagdijat (á 4 P) még nem küldték meg, hogy azt a pénztáros címére (Budapest, VII., Vilma királynő út 17—21.) elküldeni szíveskedjenek. Dr. Losonczi Zoltán ev. tanáregyesületi pénztáros. Szerkesztői üzenetek. Többeknek. Anyaghalmozódás miatt cikkeiket csak később közöl­hetjük. Türelmet kérünk. G. K. Sátoraljaújhely. Terjedelmes Helyreigazításának nem tudunk helyet szorítani lapunkban. K. S. Szarvas. Tárgyilagos, komoly érvekkel hadakozó ellenvéle­ménynek mindenkor készséggel helyt adunk. Az Ön cikkét nem közölhetjük.

Next

/
Thumbnails
Contents