Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 8. szám - Külföldi lapszemle
315 tulajdonkép külsőleg sem három teljesen önálló részből szerkesztődnek össze, hanem csak kettőből, amelyek elibe még egy harmadik járul és jóval kisebb terjedelménél fogva is az előjáték nevet viseli, E közös vonás mellett azonban a jelzett 3 darab, mind az egyes alkotó tagok, kivált pedig az előjátékok fölépítése mivoltában, mind egymáshoz való viszonyuk tekintetében, mélyreható különbségeket mutat. A dolgozó módszer (arbeitsunterrícht) szempontjából, mind a három iskolai részletes összehasonlításra igen alkalmas. A jelen vázlat ép ily összevető munkának kívánja az irányadó alapvonalait megjelölni, Az itt mellőzött fejtegetésből aztán végeredményül kitűnik, hogy a tárgyalt alkotások közül a trilógia nevezet legkevésbbé Wallensteinre illik, mert az sem több, sem kevesebb, mint egy 10 felvonásos történelmi kép, hozzácsatolt előjátékkal. A Hebbel Niebelungjaira nem talál a név, minthogy azok csak két teljes darabból megszerkesztett művet alkotnak. Az antik jelzést még legjobban megérdemli a Grillparzer Goldenes Yliss-e, mivel itt valósággal három, lényegileg önálló dráma sorakozik egymás mellé. De még itt is az első rész terjedelem és jelentőségre nézve úgy elmarad az utána következő másik kettőtől, hogy voltakép csak két igazi drámáról és egy előjátékról lehet beszélni. 3. A Debsner tanügyi ülnök „Das psychologische Problem im Meier Helmbrecht des Wernher Gartegaere“ c. a nevezett epos iskolai tanításának értékéről és módjáról tart elmefuttatást, a kérdést már csak azért is időszerűnek jelentvén ki, mert az új célok felé törtető mai fiatalság ajkáról egyre hangzik a divatos jelszó : „Szakítani a múlttal! el az öregektől!" — legyenek ezek személyek vagy intézmények. Azért sürgős szükség, vallja okosan a fejtegető, az ifjúságot öntudatra ébreszteni, föleszméltetni, nyugodt hangon, higgadt tanáccsal és mindenek fölött meggyőző példákkal, hogy a mi jó és tisztességes a múlt hagyományaiban, azt hazafias és emberi kötelesség megtartani, ápolni s átörökíteni. Erre igen jó alkalmat nyújt Wernher Meier Helmbrecht-je, melyben épen a korok távolsága a „punctum saliens". Az epos maga a mai időhöz hasonló átmeneti korszaknak a terméke, a lovagkoré, mikor ott is új erők mozdultak meg, hogy a mi addig jó és helyes volt, megbuktassák. Ennélfogva az irodalomtörténet is inkább műveltségtörténeti felfogással tárgyalja az eposzt, mintsem a lovagrend hanyatló kultúrája és az udvari epopeia elfajulása bizonyítékát látja benne. Mindamellett érdemes a legfelső osztályokban, főkép nevelő lélektani oldalról szintén tárgyalni, az öreg és fiatal, az apa és fia ellentéteire irányzott figyelemmel. Kivált manapság sok szép tanulságot meríthet belőle a serdülő ifjú. E célzattal fog az értekező a darab taglalásához, amelynek részleteit, a mi olvasóink, ha netalán közelebbről érdeklődnének utána, a jelzett helyen megtalálhatják. A fejtegetés rövid foglalatja különben a következő: az epos egyik főszemélye, az apa, konzervatív, de jó értelemben. Nem nyakas és kicsinyes. Sőt eltűri fia viseletét és cicomáját, olykor-olykor még kezére is jár e tekintetben. De egy ponton aztán kérlelhetetlen, becsület dolgában.
