Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 7. szám - Külföldi lapszemle

274

Th. Valentiner befejezi értekezését a középiskolába lépő tanulókról. Igen jelentős ezeknek haladására nézve is a családi kör hatáskomplexuma. A nyugtalan házi viszonyok, mint pl. vendéglősnél stb. károsak, a nyugalmasak, mint pl. a papnál, rendkívül kedvezőek a más iskolafajba való átlépés nehézségeinek leküzdésénél. Természetesen nagyon fontos, hogy otthon foglalkoznak-e a gyermekkel és mennyire. Sok függ a szülők fegyelmezésétől, életmódjától. Nagy figyelemmel kell lenni a középiskolákban arra is, hogy milyen elemi iskolából került a gyermek a magasabb intézetbe. Közismert tény, hogy vannak elemi iskolák, melyek jó előkészítést adnak a növendékeknek és vannak teljesen értéktelen munkát végző tanítók, kivált vidéken. Ezért ebből a szempontból osztályozni kellene az elemi iskolákat. Nagy szerepet játszik e körülményben az egyes tanítók különböző módszere is és növeli a zavart, hogy egy elemi iskola növendékei (falúról, vagy nagy városban) nem mind egy középiskolába mennek. Az elemi iskola értékelése is más, mint a középiskoláé. Ügyhogy a középiskolába kerülő gyermekek megítélésénél az elemi iskola értékelését össze kell vetni az iskola nívójával. A felvételi vizsga jelentősége megmarad akkor is, ha az elemi iskola bizonyítványában és a tanító ajánlásában a középiskola szempontjait is érvényesítik. A döntő különbség ugyanis a két iskolafaj között a célkitűzésben, főként pedig a módszerben van. Az általános műveltségre akar nevelni mind a kettő, de ezt is másféleképen érti egyik, mint a másik. Amellett az elemi iskola nevelése személyi, a középiskoláé pedig intellektuális, szellemi. Ezt a két irányt ki kell egyeztetni, mert csak úgy várhatjuk az átmenet nehézségeinek legyőzését.

H. Lampert, hallei orvos Dadogó és tanító címmel ír, kifejtve, hogy a dadogás korántsem mechanikus szervi baj, melyet egyszerű technikai gyakorlatokkal lehetne gyógyítani, hanem lényegében lelki gátlásokon alapszik, amelyek csak lelki ráhatásokkal szüntethetők meg.

J. Wagner, frankfurti tanár az iskolai büntetések lélektanáról ír. Szerinte e sokat tárgyalt témát eddig inkább általános erkölcsi és világnézeti szempontból merítették ki, de lélektanilag teljesen feldolgozatlan, amennyiben pl. figyelmen kívül hagyták mindeddig, annak megvizsgálását, hogy a tanuló milyen állást foglal el az iskolai büntetésekkel szemben. Az eddigi kézikönyvek is megállapítanak pl. bizonyos rangsort a különböző büntetésfajok között, de senki sem vette tekintetbe, hogy a büntetések végrehajtásánál egy sereg mellékesnek látszó körülmény szerepel, melyek befolyásolják a büntetés hatását. Amellett az iskolai büntetések hivatalos sorozata, melyet a tanitónövendék könyvből megtanul, igen szegényes, Az értekező, tanítványaival ankétot rendezett a büntetésről táplált felfogásukat illetőleg és a gyermekek 46 súlyosabb és 30 könnyebb büntetést soroltak fel. Részletesen foglalkozik aztán ilyen módszer mellett a természetes büntetés elméletével. A tanulókkal folytatott megbeszélés alapján kimondja, hogy a természetes reakciókkal való büntetés egyebektől eltekintve főképen azért nem értékes, mert nem erkölcsnemesítő, inkább csak elővigyázatossá tesz. Mélyebb jelentősége csak oly esetben van, amikor olyan mellékmoti-