Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 6. szám - Dr. Papp Ferenc: Jelentés az Orsz. Református Tanáregyesület 1927–28. évi működéséről
205 nyugtalanságot keltett testületeinkben. Igazgatóságunk is éber figyelemmel kisérte a státusrendezés ügyét, annak mielőbbi megvalósítását a közoktatásügyi kormányhoz intézett felterjesztésével, elnökünk személyes intervenciójával is sürgetvén. A státusrendezés a szeniumos rendszer alapján, tehát a magyar tanári rend óhajának megfelelően történt. E rendszernek megvannak a maga előnyei, de vannak hátrányai is. Az egyenlő mértékkel való mérés ugyanis gátat vet ugyan az illetéktelen érvényesülésnek, de nem jutalmazhatja az érdemet. Azon körülmény pedig, hogy a szolgálati idő alapján történő automatikus előlépés indokolt esetben a 6 és 9 fokozatnál megakasztható, aggodalmat keltő. Ha a visszatartás csak fegyelmi utón történhetnék, aggodalomra nem volna okunk. A visszatartás korrelativuma véleményünk szerint az volna, ha viszont a különösen érdemes tanári és irodalmi működésnek a rendkívüli előlépési jog biztosíttatnék. A szeniumos rendszer mellett e kívánság könnyen megvalósítható, érdeket ugyanis nem sért. A státusrendelet külön igazgatói státust létesít. A státus azonban nem a szeniumos rendszer alapján épül fel. E körülmény, ha az igazgatók egyre növekvő teendőikre gondolunk, nem erénye a rendeletnek, de méltányos kívánság is, hogy az egyazon iskolatípusnál működő tanszemélyzet minden fokozata azonos elvi alap, illetőleg rendszer alapján dotáltassék. Panaszra ad okot az is, hogy a státusrendelet a tanárság előtt elzárja az V. fizetési osztályt. A múlthoz és más tisztviselői kategóriák (első folyamodású bírák) előlépési viszonyaihoz képest jelenlegi státushelyzetünk visszaesést jelent. Az igazgatói státus a VII. fizetési osztállyal kezdődik, holott a státusrendelet előtt az igazgatók kezdő illetménye a VI. fizetési osztály 3 fokozata szerint állapíttatott meg. E fizetésbeli előny a nagy felelősséggel járó igazgatói állás elnyerésére inkább szolgálhatott ösztönzésül. Méltánytalannak tartjuk, hogy református intézeteink volt szerzetes tanárainak szerzetesi évei, a megszállott területről a trianoni diktátum után átválasztott tanárok megelőző szolgálati évei, továbbá a nyilvános- sági joggal biró magániskoláknál eltöltött évek az új fizetési osztály és fokozat megállapításánál nem számíttattak be. Ez eljárás a 96717—1927. szám a nem állami tanszemélyzet státusrendezése tárgyában kiadott rendelet 15. pontja alapján történt, de e pont ellenkezik e rendelet 2. pontjával, amely szerint az új fizetési osztály megállapításánál a bármely intézetnél (állami, nem állami) rendes tanári minőségben eltöltött éveket kell figyelembe venni. Tudomásunk van arról, hogy a volt szerzetesi évek beszámítása tekintetében közoktatásügyi kormányunk nem egységesen járt el: több állami, sőt nem állami intézetnél működő volt szerzetes tanár szerzetesi éveit beszámitotta. Igazgatóságunk a méltányosságra, a vonatkozó státusrendeletekre, a kedvező elbánás esetére való hivatkozással felterjesztést intézett a vallás- és közoktatásügyi kormányhoz, hérve református tanintézeteinknél működő volt szerzetes tanárok szerzetesi éveinek, a trianoni béke óta átválasztott kartársaink Trianon előtti