Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 1. szám - Dr. Törös László: Két új német középiskola-tipus
14 A weimari birodalmi törvényhozás 1919. aug, 11-én tényleg helyt adott a kérelemnek s abban a kultur-fejezetben, melyet az „oktatás és iskola" ügyének szenteltek az uj alkotmány megállapításánál (a hires 143. s köv, te.) jórészt az egyesület szempontjai szolgáltak irányadóul. Kimondták az oktatás nyilvánosságát, a régi elszigetelt szemináriumi tanítóképzést halálra ítélték. A népiskolát 8 évfolyamra szabták általánosságban, a rákövetkező továbbképző iskolát pedig a 18 év betöltéséig. A 146. t.-c. lényegileg a sokat vitatott „egységes iskola“ mellett foglal állást, amennyiben kimondja, hogy „a nyilvános iskolaügyet szervesen ki kell építeni, egy mindenkire nézve közös alapiskolára" támaszkodjanak a közép és felső iskolák, E fölépítés tekintetében az élethivatások különfélesége, a gyermek egy bizonyos iskolába való fölvételére nézve — pedig a hajlam és tehetség legyen irányadó, ne pedig a szülők társadalmi és gazdasági helyzete, avagy hitvallása. Megengedik azonban felekezeti iskolák állítását is. Törvényben kimondják az állampolgárságtan (Saatsbürgerkunde) és a munkatanítás (Arbeitunterricht) művelését az iskolákban. Módszert még nem ért ilyen megtiszteltetés. Csakhogy itt meg kell jegyeznünk, hogy a törvény inkább a Kerschensteiner munka tanításra gondol, mely külön tantárgy s ma „Werkunterricht“ néven ismerős, megkülönböztetve az általános módszertől. De azért a módszerre magyarázók is szeretnek e törvényre hivatkozni. A további fejlődésben, vagy kísérletezésben nagy szerep jut egy újonnan alakult pártnak, az „Elszánt iskolareformátorok szövetségének“ (Bund für entschiedene Schulreform“), mely elkeseredetten küzd sokszor előreláthatóan kudarcot hozó, sőt veszedelmes eszmékért is. Külön, vaskos folyóiratot ad ki havonta: „Die neue Erziehung" címen. Vezérei: Karsen és Oestreich. A keret, az irány meg volt adva -a törvényben, most már csak az volt a kérdés, hogyan értelmezzék, milyen utakkal kössék össze az egyes kijelölt pontokat. Óriási vitairodalom támadt, bizony nehéz, sőt lehetetlen volt már az eligazodás a legjobb szakember számára is. Az eszmék tisztázására tanácsosnak látszott egy konferencia összehívása, az egész birodalomból. A gondolat a porosz kultuszminisztérium kezében hatalmasabbra nőtt, mint előbb tervezték. Gondos előkészítés után mintegy 600 meghívottal össze is ült Berlinben 1920. junius 11 —19 napjain a „Birodalmi Iskolaügyi Konferencia". Kimerítő jelentés róla: Die Reichsschulkonferenz 1920, (vom Reichsministerium des Innern) Quelle Meyer, L. Leipzig 1921. Több mint 1000 oldalas kötet. A központi probléma itt is természetesen az egységes iskola (Einheitschule), helyesebb magyarsággal: az iskolaegységesités kérdése volt. Most már nyíltan kialakult az értelmezése : nem azt kell „egységes iskola alatt“ érteni, hogy ezután minden iskola egyforma legyen, hogy csak egy típus szerepelhessen '■ hanem mint a fényes elméjű Kerschensteiner szerencsésen kifejezte, az egységes iskola az oktatási intézményeknek olyan jó rendszere, mely minden tehetségnek megengedi a tőle elérhető legmagasabb műveltségre jutást." Spranger szállóigévé
