Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Fejér Lajos: A görög nyelv a francia szenátusban
163 Herriot fejtegetése különösen élénk hatást tett környezetére. „Jól tudom én, jegyezte meg többek közt, mi fáj Önöknek legjobban, miért lovagolnak úgy azon a bizonyos tanulmányi keveréken. Azért egyszerűen, mert még most sem elég jó keverék: hiányzik belőle a latin. — Évtizedek hosszú során megszoktuk a latint s mikor egyszer észre vesszük, hogy nincs meg, úgy érezzük magunkat mint a leszerelt hajó, vagy legalább is olyan hajó, amelynek a vitorláit leeresztették, az evezőit elszedték és most, szentül hisszük és valljuk — többet „se té, se tova," mozdulni sem bir. Szakasztott igy érzik magukat a régi szokások szárnyaitól megfosztott emberek. Olyan forma ez, más utszéli hasonlattal élve, mintha egy szép napon, nem találnám sehol, tűvé téve érte az egész házat — régi, kedves, de már valljuk be, kissé a sok szívástól megbajuszosodott, sőt gyanús illatú — pipámat ......... * E gy radikális újság a Berard beszédjét attikai, hymettusi mézhez hasonlította. Mikor ezt a szellemes kapcsolatot megállapitá nagy leleménnyel, a képviselőházban éppen, a francia méz és a mézeskalács forgalmi adójáról folyt a szó. Akkortájt B. több oldalról kapott levelet, amelyben felhívják, hogy ha majd az a gyűlöletes adójavaslat a szenátus színe elé kerül, el ne felejtse pártját fogni a francia méznek. így lesz egész a játék. * Szenátusi záróbeszédjét ily csattanóval fejezte be Herriot: „A modernizmus és klasszicizmus közt örökös a perpatvar; átlépte már az akadémia küszöbét, ellepte az akadémikusok padsorát." Erre az egyik szenátor mosolygott, a másik bólingatott. „Igen uraim !" folytatta emelt hangon Herriot, „vannak Önök között szép számmal hellenisták, de még többen hellenizálók (elgörögösödők). E szó tudniílik a francia szájában majdnem olyan árnyalattal hangzik, mintha a „Graeca fides nulla fides" hírhedt szállóigét ejtené ki, vagy mint mikor nálunk a rég múlt időben az alföldi magyar, közte a túri is, a kereskedői adás vétel körül a görögkeleti vallásu kalmárt praegnans nyelv használattal szinte egynek vette a könnyű lelkiismeretű, hamis fonton mérő idegen szatóccsal. Berard, ki az imént zengte őszinte szívből, mézes ajakkal a görög szellem dicsőségét menten kiérezte a szó neki szánt fulánkját, amire görög Íróitól eltanult klasszikus nyugalmat erőltetve magára — egyszerű, de emelt hangsúllyal nyomósitott „köszönöm a bókot" — volt részéről az elintéző rövid válasz . . . Rövid tanulság mindebből. A francia szenátorok közt még sok lelkes hive van a klasszikus míveltségnek, különösen a görög irodalomnak. Nem csak a szenátusban elhangzott lelkes beszédekből tűnik ez ki, hanem az ujabbkori irodalmi alkotások egynémelyike is ékesen szóló bizonyság mellette. Legyen elég itt futólag Éourget, a nagy lélekelemző regényíró egy-két müvére (Un divorce, L'étape) utalnom, amelyekben nekünk legalább szokatlanul, Aischylusi és Éuripidesi idézetekre bukkanni eredeti görög szövegben. Nem ritkaság görög irodalmtörténeti tanulmány egyik-másik előkelőbb napi lapban sem, amilyen a Temps,
