Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Nagy Miklós: Minta-tanitások a középiskolában
J 50 5. Megerősödve tér ki-ki őrhelyére vissza : végeredmény — jókora plus! Érdemes volt eljönni, Búcsúzom pályatársaimtól. Jól esett erős férfiak között időznöm. Melegen búcsúzom, különösen Tőled, akivel együtt jártuk a negyediket Iglón és azután négy év múltán ott vártál a kolozsvári pályaudvaron és kalauzoltál a sötétben ama hires-nevezetes, drága református theológíai fakultásra. A felvettek között láttad a nevemet, ott a táblán ... és csak úgy találomra jöttél ki nap-nap után, amíg egyszer csakugyan megérkeztem. Jó nagy darab maradt Kolozsvárott a lelkemből . . . Mohr Győző. Minta-tanítások a középiskolában. Középiskoláink betegségei közül legyen szabad megint rámutatni valamire. Két olyan hiányra, amelyek talán nem jogtalanul sorolhatók az alaphibák közé. Olyan belső bajok ezek, amiknek orvoslása nélkül hiába próbálunk külső reformokkal segíteni. Az egyik, talán a legsúlyosabb, baj az, hogy iskolarendszerünknek, tanterveinknek, tanítási és nevelési eljárásunknak nincs meg a kellő lélektani alapozása. Nem a gyermeki lélek szükségleteinek megfelelő a mi iskolánk, nem az ifjúság leikéből kiindulva alkotjuk közoktatásügyi intézményeinket és berendezéseinket, hanem a tanítás és a nevelés mint valami kívülről jövő erőszak jelenik meg a gyermek előtt. Ezért megy a legtöbb gyermek kedvetlenül, mint valami kinzókamrába, az iskolába, ezért nem kelnek ki az elhintett magok, ezért válik sokszor kizárólagos céllá a bizonyítvány s ezért veszti el az iskola az összeköttetést az élettel, a szülők szeretetével. De erről most nem akarok többet beszélni. Csak azért említettem, mert ebből következik az a másik betegségünk, ami kezd idestova akuttá válni s lassan lélektelen taposómalommá teszi a középiskolát. Ez a baj: hogy nagyon kevés módszer van a tanításunkban s ami van is, legtöbbször gyenge lábon áll. Ha felügyelő hatóságaink látogatása nélkül lefolyó rengeteg tanítási óránk sorozatát, beszélő filmen lepergetnék előttünk, sokszor bizony magunk is megborzadnánk azon a sivár, kietlen látványon, ami elébünk tárulna. És kezdenénk megérteni, hogy miért tudnak csak olyan gyenge eredményeket felmutatni tanítványaink. Mert, valljuk csak be őszintén, a tanítási órák legnagyobb részében egyhangú, száraz, lélektelen hivatalnoki munka folyik. A tanár csengetés után 5—10 perccel bemegy az órára s a részére kiszabott 40—45 percet olyan szürke egyformasággal pergeti le, hogy annak legkisebb részletét is előre tudja s előre megunja az osztály minden tanulója. Felszólít 3—6 tanulót, elrecitáltatja velük a kihagyott leckét, beírja a jeleseket és szekundákat s mikor a felelésre szánt 25 perc letelt, megkönnyebbülten sóhajt fel a sereg, mert most már a magyarázat következik,
