Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 3. szám - Egyházi és iskolai hírek
13t egy pár óra alatt. Bámulatos átadó képessége elsőrangú pedagógussá jegyezte el, de megállta a helyét mint ügyéd is nem utolsó módon. Produktiv munkásságát nyomtatásban is megjelent több egyháztörténeti alkotása, számtalan hírlapi cikke őrzi, valamint sok száz tanítványának soha el nem múló szeretete, Mikor ezt a merésznek látszó nyilatkozatot teszem, nemcsak a magam szimpátiáját tolmácsolom, aki magam is hálás tanítványa vagyok az elhunytnak, de állítom, hogy egyetlen egy nincs köztük, aki mást, mint a legnagyobb szeretetet és mélységes megilletődést ne érezne iránta, amit igazán meg is érdemelt. Dr. Boross István. Balthazár Gábor, a kecskeméti ref, reálgimnázium tanára és igazgatóhelyettese, a ref. egyháztanács és igazgatótanács tagja, tanári működésének 33 évében hosszas szenvedés után március 16-án, Debrecenben elhunyt. Temetése Debrecenben volt márc. hó 18-án. Buzgó kötelességtudó, tanítványait atyailag szerető tanár, melegszívű munkatárs, ref. egyházunk lelkes harcosa, jó és igaz ember távozott el személyében közülünk. Emlékét szeretettel, kegyelettel őrzi mindenki, aki őt ismerte. Áldás emlékére ! Nagybányai Horthy Miklós tengernagy Magyarország kormányzójává történt választásának 8-dik évfordulója alkalmából a protestáns tanárság is mély hódolattal és őszinte hálával emlékszik meg arról a nagy férfiúról, kinek erélyes fellépése és lankadatlan kötelességtudása lehetővé tette e sokat szenvedett országban a romok eltakarítását, a megerősítés müvének megindítását és ezzel az iskolai nevelő munkának is a rendes mederbe való terelését. Bár a tanárság még mindig heroikus erőkifejtést kénytelen alkalmazni a tanúlóifjuság megváltozott mentalitásával szemben, a nemzeti épitőmunka haladása mégis félreismerhetetlen és a tanárság lankadatlanul tovább folytatja hivatását abban a reményben, hogy még a mostani államfő alatt — kinek drága életét hosszúra nyújtsa az Isten kegyelme — eljön a nagy nap, mely ről a költő énekel: „lesz még ünnep a világon . .“ Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, soproni látogatása alkalmával megtekintette a teológia fakultást is. A tiszteletére rendezett ünnepségen a soproni honoratiorokon kívül részt- vettek báró Radvánszky Álbert ev. egyet, felügyelő is. Az egyetlen felvidéki képes folyóirat A Mi Lapunk c. ifjúsági folyóirat, mely Losoncon jelenik meg és melynek előfizetési ára egy évre 25 cseh korona. Előfizetést elfogad a Studium könyvesbolt Budapest IV. Muzeumkör-ut 21, Magyar nemzeti célt szolgál, aki előfizet rá! Melegen ajánljuk ifjúsági könyvtáraknak és egyesületeknek. Balthazár Gábor 1864-1928.