Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 3. szám - Kiss István: Az evangéliumi cserkészet
98 pietisták ridegen szigorú felfogása erősen meglátszik nevelési elvein, amennyiben az örömet és a vidámságot teljesen kirekesztette intézeteiből s az imádkozást, a világi élvezetektől való tartózkodást, minden tudásnál többre becsülte, korát messze meghaladó paedagógíaí érzéke mégis sok vonatkozásban kimutatható. Francke tekinthető a népiskola igazi megteremtőjének, ő tette a valláserkölcsi nevelést az iskola munkájának középpontjává, ő vezette be a szaktanári rendszert s próbálta elsőnek az egyes tárgyak helyes módszeres kezelését megvalósítani. Minden idők paedagógusainak örök mintaképe lehet! Szeghalom. Nagy Miklós. Az evangéliumi cserkészet.* Minden kornak van valami jellegzetes sajátsága, ami nyomot hagy az emberek lelkén és életén. A halványabb és erősebb árnyalatok között találunk két olyan erőteljes, markáns vonást, amelyek egyike, mint uralkodó vonás, minden kor gyermekeinél megtalálható. Az egyiket úgy nevezhetném praktikus, a másikat poetikus. A praktikus mindig a valóságot, a poetikus annak „égi mássát" tartja szem előtt. A praktikus (gyakorlati) ember úgy rendezi be a maga életét, ahogy a jelen viszonyok között legmegfelelőbb és legkényelmesebb, a poetikus (költői lelkű) ember arra törekszik, hogy élete Isten és az emberi lélek örök törvényei legszentebb követelményeinek megfelelően a leghelyesebb és legigazibb legyen. Mindenik életfelfogás mellett lehet felhozni komoly, hathatós érveket. De senki sem vonhatja kétségbe az ideális életfelfogás magasabbrendűségét a praktikus felett. A mi korunk — eltekintve az idealizmusnak itt-ott felbukkanó jelenségeitől — praktikus síkban mozog. Ennek következménye, hogy az élet ma elveszítette poetikus színezetét, harmatosán üde báját, vonzó kedvességét és lett szárazzá, rideggé, körülményekhez alkalmazkodóvá, — praktikussá. A praktikus vonásokat földieknek, a poétikusokat pedig égi, mennyei vonásoknak is mondhatnám. Távolról sem akarom kétségbevonni a gyakorlati érzék kifejlesztésének értékét és szükségességét a fejlődő gyermeki lélekben, de erősen hangsúlyozom, hogy, ha a jövő nemzedék életébe nem tudjuk beleépíteni Isten ragyogó világának pompás színezetű, örök valóságát úgy, ahogyan megjelent előttünk a Jézus Krisztusban, akkor az ő életök továbbra is olyan szegényes, szürke és nyomorult lesz, mint a mi életünk. A cserkészetnek tehát, szerintem, az első és legfontosabb rendeltetése az volna, az kellene, hogy legyen, hogy — a gyakorlati érzék kifejlesztése mellett — az utóbbi évtizedek alatt a könnyelmű élvezetek tarka köntösébe öltözött * E cím alatt a januárban Budapesten tartott országos vallástnnáii konfren- cián elhangzott beszédem néhány gondolatát közlöm a konferencia megbízásából.
