Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 1-3. szám - Borsos Károly: Megjegyzések
44 t.-c. 10. §. a) pont ellenére, még visszabatólag is ? El lehetett tőlük venni az évtizedeken át élvezett és nyugdíjba is beszámítható korpótlékot is 1924-ben? Meg lehetett őket fosztani attól a békebeli joguktól, hogy az I. folyamodásu birákkal párhuzamosan haladjanak a fizetési fokozatokban? Meg lehetett őket fosztani az 1918. és 1919. évek 100, sőt még magasabb százalékos előléptetéseitől, amelyben a többi tisztviselői statusok mind részesültek, csak a tanárok nem? Szóval a tanárokat kivételes sérelmekben, hátratételekben lehet részesíteni, de kivételes előnyökben még a fenti sorozatos, kivételes sérelmek orvoslása végett sem lehet? Ugyan kinek az igazságérzete nyugodhatik bele az ilyen non possumus-ba ? 5. Fegyelmivel fenyegették meg illetékes helyről, a tanári sérelmek megszüntetéséért memorandumokkal agitáló, vagy turbulenciát okozó tanárokat. Ilyesmi most történik először a magyar tanárokkal. Az igaz, hogy nem is okoztak azok még sohasem turbulenciát s az is bizonyos, hogy ezután sem okoznak. Dehogy tesznek ilyet! Hiszen a tanárság a legszerényebb, legjámborabb, legszervezetlenebb tisztviselői osztály. Az lehet, hogy az igazságtalan mellőztetések némán tűrt fájdalmában igazságérzete eltompul, összetörik, ideálizmusa, magasba szárnyaló lelkesedése elsorvad s vele együtt sorvadnak a jövendő magyar intelligencia lelki szárnyai, a magyar kulturfölény színes álmai: — ez mind-mind lehetséges ; de hogy a magyar tanárság turbulenciát csináljon, az egészen lehetetlen. 6. Tanár sorsa: ország sorsa — mondja Porzsolt Kálmán a Magyar Nemzet e. folyóirat március 1. számában, egy rövid, minden elfogultságtól mentes, igazságszeretetről, a tanári munka helyes értékeléséről tanúskodó cikkben. A nagyszerű cikket jó volna minden politikusunknak elolvasnia. Főbb tételei a következők: „Az egész közvéleményben bizonyos hálátlanságot lehet észlelni a tanárokkal szemben. így marad el mindig a tanárok gyökeres fizetésrendezése. A tanárok ügye azonban nem tisztán pénzkérdés. Itt rangemelés is kell, még pedig nemcsak oly módon, hogy a bírói személyzet megfelelő fokozatával egy rangba kerüljön a tanári személyzet. Én társadalmi rangemelést értek. Az egész magyar társadalomnak többre kell tartani a tanárságot és tanítóságot, mint eddig. Még pedig nem a tanférfiak, hanem a társadalom érdekében. A nevelésnek, a tanításnak meg kell adni azt az értékelést, amit megérdemel. A foglalkozásnemek és pályák között aszerint kell osztályozni, hogy melyik használ többet az országnak. A bírói szervezet például csak a társadalom zsivány, sikkasztó és rablógyilkos felével foglalkozik s ezektől igyekszik a becsületes társadalmat megóvni. A tanárság pedig az egész társadalmat becsületesnek neveli. S minél jobb a nevelés egy országban, annál kevésbé van szükség a bírói szervezetre, meg fiskálisokra. Mégis a nemzetet nevelő foglalkozási ág tekintélyben s javadalomban is alatta áll a jogász szakmának. Ez igazságtalanság.“ Stb., stb.
