Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 4-5. szám - Dr. Vietórisz József: Megnyitó a Szabolcsi Tanári Kör választmányi ülésén

13 Hogy pedagógussá legyen, abban közreműködött az a könyv is, amely korának szellemét és pedagógiáját olyan mélyen befolyásolta: Rousseau Emil-je. Innen tanulta azt is, hogy a gyermeket egynapos korától fogva kell nevelni, (de félreértette s azt gondolta, hogy egy­napos korától fogva kell tanítani. Már a hároméves gyermeket olvasni tanította !) Pályája folytonos küzdelem, csetlés-botlás. Ezt ö maga gyakor­­latiatlanságának tulajdonította s műveiben bőven beszél róla. Remény­ségét azonban soha nem vesztette el, hitt önmagában és mások is hittek benne. Vállalkozásaihoz mindig akadtak jóakaratú pártfogók, akik erkölcsileg, anyagilag támogatták. Áldozatos életet élt. 8 gyenge test­alkattal, sokszor nagy testi bajokkal küzdve csaknem harminc évig, 82 éves koráig, a végső összeroskadásig tanít naponta kora reggeltől késő estig. Élete és működése a legmeghatóbb cáfolata annak a hírhedt szállóigének: Quem dii odere, pedagogum fecere. ó áldottnak érezte hivatását és sohasem a maga boldogságával, hanem a nép lelki fel­emelésével törődött. Az emberiség haladásának kérdése előtte peda­gógiai kérdés volt. Hitt az emberiség haladásában s a haladás mun­káját nem világboldogító és világfelforgató eszmékkel, hanem gyakor­lati munkával szolgálta. Tanítási módszerét ma már túlhaladta az idő, a szemléltetést sem tőle tanuljuk már. Főművei azonban ma is gazdag bányái egy igaz, istenáldotta pedagógus lélek megismerésének 8 kútforrásai napjaink pedagógiai törekvéseinek, a szociális pedagó­giának és a munkaiskolának. Trócsányi Dezső. megnyitó a Szabolcsi Tanári Kör választmányi ülésén. Elégedetlenség sóhaja, elkeseredés panasza, kétségbeesés ziva­tara hangzik fel itt is, ott is tanár társadalmunknak csendes berkeiben, ahol eddig szerény viszonyok között bár, mégis emésztő gondoktól mentesen élhettünk eszményeinknek és szolgálhattunk hivatásunknak. Jogos az elégedetlenség, mert szegénység az oka; megérthető az el­keseredés, mert tehetetlenség a fokozója; elháríthatatlan a kétségbe­esés, mert reménytelenség a biztatója. Tudják-e azok, akiket illet, mit jelent a tanár elégedetlensége, elkeseredése, kétségbeesése ? Mélységes fájdalmat sorsa vigasztalansága miatt, görcsös ragaszkodást félté­kenyen őrzött tisztességéhez, végső vonaglást a létért való küzdelem­ben. Jaj nekünk, ha porbahull az ideálizmus szeplőtlen lobogója; jaj nekünk, ha elbukik e büszke zászló első és utolsó harcosa! A magyar tanárság mai nemzedékére súlyos örökség maradt elődeiről abban a természetszerű kötelességben, hogy azok célkitűzése alapján eszméinket megvalósítani, hagyományainkat megtartani, javain­

Next

/
Thumbnails
Contents