Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 9-10. szám - Nagy Miklós: Az ifjúság vallásos fejlődése
216 a háttérben nem vallásos gyengeség, hanem éppen valami fokozott vallásos érzés áll, melynek mai külsőségeitől meg kell szabadulni, hogy igazi tartalmát később megszerezhesse. Egészen másként folyik le a vallásos fejlődés hűvösebb, kritikusabb természetűeknél, akikben erősen fejlett az intellektus. Ebben az esetben elkerülhetetlen az összeütközés az ismeretek után való törekvés és a végső értékelések eleven átélése között. Itt is először határkiígazításnak kell bekövetkezni. A konfliktus annál erősebb, minél hangsúlyozottabban tudományos színezetű a korszellem és mindenekelőtt: minél erősebb a tisztán pozitív természettudományok uralma. Az igazság keresése, egy tökéletesen etikai természetű momentum, kerül akkor érthető módon összeütközésbe a csudák elbeszélésével, halottfeltámasztásokkal s különösen a feltámadás tanával. Az értelem reménytelenül tépelődik a szentháromság titkán, vagy gyorsan keresztűlsiklík rajta a kritikai tagadás elve alapján. A világ teremtésének története egész sereg vallásos meggyőződést dönt romhalmazzá, Bizonyítható Isten létezése? Lehet Istennek fia, szűz által szült fia ? Vándorolhatott Emmaus felé az ifjakkal a megfeszített és eltemetett Jézus ? Exact hitelességűek ezek a történetek, vagy puszta mítoszok, csupán túlcsigázott vallásos fántázía kinövései? „A hit és tudás“ ősrégi antinómiáját élik és küzdik keresztül ilyenkor. S ez a küzdelem a tudományos rendszer és a teológia álláspontja szerint minden korszakban új formában jelentkezik. A lényeg azoban mindig ugyanaz : a szellemi struktúrában jelentkező feszültség, amit végtelenül nehéz legyőzni. És mivel manapság az ifjúság leikébe sokkal tömegesebben áramlanak a tudományos nézetekből következő tapasztalatok, mint vallásos élmények és hatások, a döntés sokkal könnnyebben történik a tudomány, mint a vallásos „igazságok" javára. Sőt éppen a kétféle igazság elmélete teszi gyanússá a vallást és a teológiát a kritikusan gondolkozó szemében. Az ilyen ember hajlandó elsűlyeszteni az egész vallásos rakományt, műhelyt egyes álláspontok tarthatatlanságát felismeri, hajlandó elsűlyeszteni hoszú időre, esetleg (majdnem észrevehetetlen töredékekig) az egész életre. Hogy ebben az esetben mi legyen a kibontakozás, olyan kérdés, amit nem követhetünk, mert súlyos vallásfilozófiái problémákhoz érkeznénk. Vagy teljesen kiszorítja az u. n, hitet a tudás, vagy gondos határkiígazítás jön létre a két szomszédos tartomány érvényességi körei között (kritikus teológia). Vagy'sajátságos módon alárendelődik a hit a tudásnak (spekulatív teológia); vagy a tudást kebelezik bele a hitbe (vallásfilozófia). Vagy beismerünk bizonyos docta ígnorantíát, vagy igyekszünk összehangolni a kétféle bizonyosságot. Akármelyik esetben hosszan kell kutatni és küzdeni, amíg valamelyik formában a vallásos meggyőződést a magunk meggyőződése előtt igazolni és megmenteni sikerül. Az elszakadás harmadik formája etikai konfliktusok után következik be. Ez olyan természetűeknél fordúl elő, akiknek tudattartalma másokénál erősebb mértékben etikai színezetű és etikai problémákkal telített, Gyakran a saját bűnösségnek nyomasztó érzése képezi a nyitányt, De hamar megjelenik a lesújtó tapasztalat, hogy a világ rendje végtelenül messzi áll az erkölcsi világrend ideáljától. Nemcsak az
