Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 7-8. szám - Hazai és külföldi irodalom
17(3 érdes, pattogó, bátor és szenvedélyes zenéje lüktet, akkor látjuk, hogy egész költészete egy sötét, tragikus színű, sötét s tragikus hullámzásé hatalmas zene, titáni muzsika! Csakhogy ebbe az érzelmi szférába nem tudunk belehelyezkedni, ezt a zenét nem tudjuk megérteni; mert hisz Makkal szerint: ebben a zenében mélyen a szavak s azok jelentése mögött, tehát nem a szavakban s ezek jelentésében sír, jajong, panaszol, átkozódik, prófétái s vall a magyar lélek (!). így ír Schöplin is Rudnyászkyról: „versei szép szavak, de csak szavak, melyek mögött valahol messze rejtőzik valami, aminek egészen bennök kellene lenni," de nem mutatja ki azt a valamit Rudnyászky verseiben, Makkaitól is azt kérdezem, ha nem a szavakban, hanem mélyen a szavak s azok jelentése mögött sír, stb. a magyar lélek, tehát hol sír, jajong, hogyan értsük azt a mögött-et! hogyan érti ezt meg az ifjúság, amelynek részére írta ezt a művét ? Végre az iró jajongó, átkozódó magyar lélek, alias Ady nemzeti költészete (?) oda jut, hogy kitör belőle a sokat s annyiszor dicsérőleg emlegetett világ lélek (humánum) Vox Humana! „De ennek a költészetnek, Ady költészetének megértése, a megértés teljes s igazi módján lehetetlen addig, amíg ezt a kozmikus zenét meg nem halljuk benne, mint az egésznek ősalapját" — tehát mindezen nagy, összefüggésekben érthetetlen szavak, nagy mondások ellenére is — érthetetlen marad Ady költészete, a harmadik módszer is csődöt mondott. \agyís Ady költészete mindaddig homályos s érthetetlen marad, míg az ifjúság meg nem hallja benne azt a titáni muzsikát, a kozmikus zenét, a Vox Humana-t, a nemzetköziséget! Szegény ifjúság, mikor fogod te megérteni az Ady verseiben búgó titáni muzsikát! De ne is értsd meg soha, mert azzal megtagadnád magyar nemzeti voltodat. Igazán bámulandó készség kellett ahoz, hogy Makkai ebben a védő beszédében annyi mesterkélt, egymásnak ellenmondó, meg nem érthető sorokat halmozott össze a 16—24 éves ifjak részére. — A 136, lapon Makkai ezt írja: „Ady a magyar versnek szokványossá vált, unt associációkat kapcsoló iambikus formáját összetörte és szabad versformát alkotott", Tapasztalásból tudom, hogy javító vizsgálaton egy fiú a versmértékek nem tudása miatt kapott elégtelen osztályzatot s osztályt ismételt, e fiú visszakövetelhetné az elveszett évet, költségeit, mert hisz Makkai szerint a legnagyobb magyar lírikus összetörte a versformákat s ezek nélkül vált kiváló költővé, sőt Makkai konklúziója alapján a poétikát, stilisztikát, mint amelyek sablonos, szükségtelen szabályokat adnak, törölni kellene a középiskolák tárgyai közül, ezek nélkül is vannak nagy íróink, mint a példa mutatja. A befejezésben sok igazságot mond, de elfogultságában, hogy Adyt mentse s az igazságnak elhallgatása miatt, megint igaztalan gyanúsítással megvádolja az irodalomtörténet-tanárokat s az „önámító paedagógiát"; pedig nagyon jól tudja, a 33—43. lapokon erősen sejteti is, de nem meri kimondani az igazat: Nem az rontotta meg az ifjúságot, amit mindig igaztalanul gyanúsítva a tanárokat mond a szerinte délibábos hazafiságról s erkölcsi szentizmentálismusról, hanem az az irodalom, melyet egy iró így jellemez: „Ah, ha hallaná, miket beszélünk mi, amikor az éj leszáll és a gázlángokkal együtt felgyűl az irodalmi vita a — kávé
