Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 7-8. szám - Hazai és külföldi irodalom
170 lomban. Tényleg igaz, hogy nem lehet elválasztani az embert s a költőt a költészeten belül.“ Tesssék Makkaí ezen szavait a fentebbi védő ügyvéd, Makkai szavaira alkalmazni Ady, proletár költőt illetőleg. Mily igaztalan állításokra téved a védő Makkai, midőn a 38. lapon annyi körülirással, jobb ügyhöz méltó fáradozással, féligazsággal iparkodik bizonyítani, hogy „a szürke, korlátolt, elmaradt, mégis nagyképü, ezer társadalmi és politikai, művészeti s gazdasági béklyóval bilincselt magyar élettől" miért menekült Ady Párisba, midőn egyszerű történeti tény van előtte, mint történetíró előtt, az életrajziró Ady ezen szavai: Nagyváradon ismerkedett azzal a nővel, akit verseiben Lédának nevez s aki őt 1903. év nyarán magával vitte Párisba s folytatja: Ady Párisba járása e szerelmi viszonnyal (anyagilag isj volt kapcsolatban — tehát nem a rajzolt világból menekült. Igazat adok Makkainak 38. lapon, hogy Adyra nézve nem Páris volt az adottság, hanem Léda az adottság. A 43. lapon egy szó „nemzeti“ betoldásával ragyogó részlet van, de ezt Makkaí nem mint Ady védő ügyvédje Írja, hanem az a Makkai, aki nemzeti nagy költőink szellemén nevelkedett, mert így ir: „Senkinek sincs joga egy nemzeten uralkodni, csak a szellemi s jellembeli kiválóságnak.“ (Ez nem lehet Ady, mert hisz Makkai maga elismeri, hogy anyagilag Lédától függött s fizetett munkatársa volt a Nyugatnak s igy irányának.) „A magyar ifjúságnak azért kell küzdenie, hogy ahol a magyarság él, ott a magyar szellem legerősebb s legkiválóbb hordozói legyenek az irányítók. A magyarságot egyedül a vílágnivóra emelkedő (nemzeti) műveltsége mentheti meg. Ésszel s szívvel (de magyar ésszel s szívvel) biztosíthat egyedül életet magának. A magyar ifjúságnak hadat kell üzennie minden törpeségnek stb, el kell hagynia (35. lap) azt a gyávaságát, hogy mások életének hátulcammogó, elkésett, majmoló utánzója legyen, tényleg fel kell szabadulnia abból a szolgaságból, hogy mások önző érdekeinek léha szolgája legyen“ — tehát Adyébólis, hisz Makkai a 41. lapon azt mondja: „Ady e fajta versei bizonyos tévedés szülöttei (vagyis léha szolgája, de nem öntudatlan, hanem tudatos) a Nyugat önző érdekeinek s ezért nagyon sokszor mesterkéltek, erőltettek, nagy hangúak, sőt ízléstelenek is.“ Makkainak minden a magyarság érdekében hangoztatott igazságaihoz Adynak semmi köze, hisz maga Makkai benne fölötte nagyrabecsüli a humánumot (internacionale-t) s legnagyobb értékűnek mondja (94. s 132. lap), míg ugyancsak ezzel ellentétben a 99. lapon azt Írja: „Adyban szólalt meg eddig igazán s egyedül az a magyar lélek“ stb. Ugyancsak nagyrabecsüli Adyt, ezt a fajából kinőtt magyart, übermensch-t, de azért a 62. lap mégis ezt írja: „mivel magyaráznók meg az Üj versek ősi gyökerű, vérbeli magyarságát!“ íme a védő ügyvéd minő ellenmondásba keveredik, Ady azért Übermensch, mert zseni Makkaí szerint, s megfeledkezik Nietsche szavairól, aki az egészséges élet szenvedélyes szeretetét hirdeti, az egészséges gondolkodású embereket a betegség csiráinak kipusztítására ösztönzi, csak a kórosan elfajult nem küzd a kór ellen, sőt beteges, kóros felfogásuk oly életmódba űzi őket, mely csak még inkább rontja idegzetöket, mindezt főleg érzékíleg züllött, idegbeteg embernél láthatjuk ; Nietsche expressis verbis hirdeti, hogy a pessimismus a testi szervezet
