Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 6. szám - Mohr Győző: Próbatanítás magyar fogalmazásból a középiskola ötödik osztályában
132 a zárótétel következik, hogy jog, igazság és műveltségi fölény szerint minket illet az uralom; végül néhány lelkesítő szót fűzök a beszédhez. Az egész befejezést tiz sorra tervezem, mint az előttem szóló osztálytársam. A tanár: Alakítsuk most át a tér mértékét az idő mértékévé. Egy rendesen írott nagyobb füzetsor szónoki elmondása mennyi ideig tart? Kíséreld meg az ellenőrzést! . . . András ! András: (Felolvas egy sort.) Tiz másodpercig. A tanár: Mennyi időbe tellett tehát egy hetven sornyi beszéd megfontolt előadása ? . . . Feri ? Feri: Azt hiszem, körülbelül tiz perc alatt mondanám el szépen lassan, hogy mindenki jól megértse még a szabadban is. A tanár: Most igy kérdezem, hány sornyi terjedelmű lehet az a beszéd, amelyre tiz percnyi időt szabott a rendezőség egy hazafias ünnepélyen ? . . . Jankó ? Jankó: Körülbelül hetven sornyira kell terveznünk beszédünket, ha tiz percig akarunk szónokolni. A tanár: Még csak azt fűzöm hozzá a vázlatkészítéshez, hogy könnyebb áttekintés céljából tanácsosabb elágazó vonalakkal szerkeszteni meg a vázlatot, rövidítésekkel írhatom, minthogy a vezérsza- 8 óra 40 p. vakat mindenki már följegyezte, tehát igy: I. Bv. Ezer é. M. t II. T. I. M.-o. h.-ban. II. Tri. ig.-talan. N. a. h. hiv. isk. elny. M. egys. n. ősi. földr. tört. Szeli. Tud. * III. vt. szt. oszt. termt. mért. III. Bef.-------■ Jog. ig. műv. -Buzdítás. föl. Gazd. j I ősf. ip. kér.