Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 6. szám - Haberehrn Gusztáv Adolf: Az akusztika és a zeneelmélet koncentrációja
123 hozzáfűzni: a zenei hang erősségét, magasságát és színét. Ez a három tulajdonság azonban még nem meríti ki a zenei hang összes tulajdonságait, mert minden zenei hangnak van még két tulajdonsága, amely qualitás és vokalitás néven ismeretes. Ezen két tulajdonságról egyetlen egy tankönyv nem emlékszik meg, pedig helyén való volna mindjárt itt az előbbi három tulajdonsággal kapcsolatban a zenei hang újabb két tulajdonságát is felemlíteni. Qualitáson a hangok azon tulajdonságát értjük, amelynek értelmében az egyes oktávákat képező elemek egymással azonosak; azt a tulajdonságot pedig, hogy minden hang vokálisnak hangozzék vokalitásnak nevezzük. A hangok magasságát és qualitását egyszerre kell tárgyalni. Rá lehet mutatni, hogy a qualitás periodikusan visszatérő jelenség, a hang magassága ellenben olyan tulajdonság, amely állandóan változik. Rajzban a qualitást egy vízszintes egyenes, a magasságot pedig ezen vízszintes egyik végpontjához húzott s vele hegyes szöget képező ferde egyenes ábrázolja. A qualitást és a magasságot sziliekkel és ezen sziliekre eső fényerősség segítségével is lehet érzékíteui oly módon, hogy a hét törzshangnak megfelelően a szivárvány hét színét egyenlő széles sávokban annyiszor sorakoztatjuk egymás után, ahány oktávája van a zenei hangoknak. Azután a legalul levő hét színből álló csoportot egy lámpával világítjuk meg, a következő csoportot kettővel, az utána jövőt hárommal stb. úgy, hogy a színek, mint folytonosan visszatérő jelenség a hangok qualitását, az egyes lámpákból jövő fényerősség pedig mint vissza nem térő jelenség a hangok magasságát érzékíti. A vokalitás magyarázatánál legalkalmasabb volna Helmholtz és König kísérleteit felemlíteni. Ezzel kapcsolatban ki kellene térni az énekhang lényegére is és a Du—Bois—Reymond-féle háromszöget felemlíteni, amely a szájüreg, gégefő és garat elváltozásait vizsgálja akkor, amikor a vokálisokat ejtjük. A kiindúlási pont az „a“ vokális, ahonnan az egyik utón „0“ és „u," a másikon „ő* és ,ű“ és a harmadikon „e,“ „éa és ,i“-hez lehet jutni. Szájüregünket hangszerhez hasonlíthatjuk, amelyet, ha sikerülne hangzásba hozni, a szájüreg bizonyos állásánál megfelelő hangot is adna. Ez a hang, amely ilyen módon létre jönne, a szájüreg tulajdon hangja (Eigenton). A száj úgy alakul, mint egy síp, amely minden vokális ejtésekor más-más helyzetet foglal el és minden ilyen helyzetnek megfelel egy tulajdon hang. Itt rá kellene térni a részhangok és intervallumok fogalmára és ezeket teljes egészében letárgyalni. Nevezetesen a nagy C alaphang részhangjai a következő sorral irhatok fel: C c g c1 e1 g1 b1 ca d2 e2 fisz2 g* a2 b2 h2 c3, amelyeket a természetes számsor egész számaival szokás jelölni 1-től 16 ig. Ami a részhangok egymásutánját illeti, látható, hogy a második részhang egy oktávával magasabban fekszik az alaphangnál, a harmadik egy quinttel magasabban a második részhangnál stb. Ezen részhangok a fülben egy hanggá olvadnak össze és keletkezik a nagy C mint alaphang. Ezen részhangok közül az első ötöt szokás legfontosabbnak tekinteni, különösen a másodikat, harmadikat és ötödiket, mert kerek, telt zenei hang csak akkor áll
