Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 1-3. szám - Soós József: A kálvinista tanárok és az egyház

7

fl kálvinista tanárok és az egyház.

Sokat beszélnek mostanság a kálvinista szellem és a kálvinista gondolkozásmód fellendítéséről 8 ebben a tekintetben néha igen megnyugtató és bizakodó, sokszor azonban, valljuk meg, igen elégedetlen nyilatkozatokat is hallhatunk.

A háború utáni idők rendesen együtt járnak a vallásos élet ébredésével s ha a mai időkben ez nem öltött olyan mérvet, mint amilyet sokan vártak és reméltek, akkor az okot semmiesetre sem a háború csekély hatásában, hanem valami másban kell keresni. Ha ugyanis volt valamikor ok a lelkek megrenditésére az egész világon, ha volt valamikor ok a magunkba szállásra, az Istenheztérés gondolatának kifejlesztésére Magyarországon, akkor a most átélt borzalmak és szenvedések, országunk semmivététele után látszanék az legvalószínűbbnek és legbizonyosabbnak.

Az okot tehát nem ezekben, hogy úgy mondjuk, külső tényezőkben, hanem mélyebben, az emberi lelkekben kell keresni és pedig a miatt, hogy azok nem voltak és nincsenek eléggé praeparálva ezeknek az érzéseknek a befogadására.

Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy ez a paeparálás csak a templomi szószék útján történhetik, sőt mindenki tudja, hogy ezt elsősorban és a legnagyobb mértékben az iskolák végezhetik.

Nem hiába mondják az iskolákat az egyház veteményes kertjeinek, csakugyan azok is azok; nemcsak embereket nevelnek, hanem egyháztagokat is s éppen azért, ha az egyház élni akar, még pedig nemcsak mint megszervezett egység, hanem mint lelki készség és közösség is, nem szabad sem az elemi, sem a középoktatást elhanyagolnia s lelki tekintetben kibocsátani a kezei közül.

Kénytelen vagyok azonban kimondani, hogy ezeket a veteményes kerteket, ha már derülni kezd is a helyzet, a legutóbbi időkben nem gondozták olyan szeretettel és igyekezettel mint hajdan, mikor egyház és iskola egy volt, mikor a tanítótól az akadémiai tanárig minden nevelő nemcsak hivatalánál fogva, de belső lelki sugallatából és tudatából is munkása volt nemcsak a tudománynak, hanem az egyházi életnek is. Pap, tanár és tanító között nem volt különbség. Egyikből lett a másik. Készült papnak s lett belőle tanító, majd tanár s ha úgy hozta a sor, ismét pap és igy életének és pályájának egész folyamán mindig szeme előtt lebegett nemcsak a tudomány, hanem az egyház is. Munkálta mindkettőt s a régi, már már kihaló nemzedék, melynek szellemét visszaakarnánk hozni, melynek gondolkodásmódját annyira kívánatosnak tartjuk, ezeknek a tanítványa volt, ezektől szívta magába a tudománnyal együtt a kálvinista szellemet is.

Ezeknek a munkálkodása alapján fejlődött ki és virágzott az a protestáns liberálizmus, mely rányomta bélyegét a megújhodó Magyarországra s mely megteremtette Magyarország történetének egyik legszebb korszakát.