Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 4-5. szám - Borsos Károly: Megjegyzések

54

szempontból értékesebb a francia irodalomnál; mellette szól a protestáns érdek is.)

Elfogadta a közgyűlés azt a javaslatot is, hogy a tanáregyesület vagyonát' Debrecenben ref. tanárok nevelő házának létesítésére fordítsák.

A közgyűlés a tagsági díjat a békebelinek megfelelően 4 pengőben állapította meg s hasonló arányban emelte fel a tiszteleti dijakat is. Az évkönyv szerkesztője gondos munkát végzett, nem rajta múlt, hogy az említett jelentés elmaradt.

Ezek után, ha a két Évkönyv adatait mérlegeljük, szomorúan azt állapítjuk meg, hogy az iskola s kivált a középiskola sem a társadalom, sem az intéző körök részéről nem részesül abban a méltánylásban, melyet kulturális és politikai hivatásához mérten megérdemelne. A tanár társadalmi helyzete nincs azon a szintvonalon, melyre hivatása és képessége predestinálja; a tanár munkáját aránytalanul kevésre értékelik.

Mi hát a teendő?, Ha itt a kor áramlata volna e tünet oka, akkor a mi küzdelmünk e kór ellen szinte meddőnek bizonyulhatna. Ezzel szemben megállapítható, hogy a legtöbb országban a tanár a társadalomban és a kormányzatban vezető pozícióhoz jutott.

Vessünk számot tehát elsősorban önönmagunkkal. Szüntessük meg a „szerény tanár“ „találó“ elnevezést. Igenis legyenek igényeink elsősorban szellemiekben, azután anyagiakban. Legyen a tanár egyenként és összesen solidáris mint a biró, értékelje képességét és munkáját úgy, mint az orvos ; hivatásához méltóan legyen méltóságosabb, úgy mint a pap ; legyen mindenkor diplomata, mint a jó politikus ; engedje magához a kisdedeket, miként Krisztus urunk óhajtotta; legyen tanári öntudata, melynek a fundamentuma az az erős meggyőződés, hogy az ő hivatása minden más hivatás fölött áll. Ne legyünk hát csak „hivatalosak, hanem választottak is!“ Schindler G^ula.

Rags József: Gondolkodók. Kultúra és tudomány. 193 lap. Nagy József igen termékeny író és eleven impulziv gondolkodó. Majd minden óv meghozza egy vagy több újabb elmetermékét és mindig szívesen olvassuk tőle a filozófia-történet nagy alakjainak finom elemzését és élvezzük ragyogó előadását.

Ezutal 13 tanulmányát foglalta egy kötetbe, olyanokat, melyek már másutt is megjelentek. Itt meg kell jegyeznünk, hogy semmi kifogásunk az ellen, ha különböző folyóiratokban szétszórt cikkeket szépen egybegyűjtve kapunk, azonban más kérdés, helyes e, eléggé indokolt e ugyanazt a tanulmányt egyszerre 2 könyben megjelentetni, már pedig a Bergson és Keyserlingről szóló cikkek a mostani kötettel majdnem egyidejűleg napvilágot láttak „A gondolat úttörői“ c. vállalat I. és II. kötetében.

Áttérve az egyes cikkekre, melyekről szerző azt vallja, hogy lemond az eredetiségről, a meglepő új szempontokról és C3ak áhitatos tiszteletet szeretne kelteni a tárgyalt gondolkodók fensége iránt — megállapíthatjuk, hogy a jeles szerző kivált a francia gondolkodás