Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1919 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1919-01-12 / 2-3. szám

tek alakítását. Ennek következménye teljes egyházi anar­chia volt; -sok egyházi épületet elkótyavetyéltek, sok, amit (másra nem használhattak, el is pusztult. Később egy kölcsönös elnézésen alapuló modus vivendi jött létre úgy, hogy az állam nem erőltette a kultuszegyesületek alakításának kényszerét és elnézte az egyházi épületek felhasználását. A protestánsok alkalmazkodtak a törvényhez, amely kezdetben különösen nagyon válságos helyzetbe sodorta őket. Képzeljük csak el a dolgot. Egy szeri'e megszűnt minden állami segítség, holott a lelkészeket, theol. fakul­tásokat is az állam fizette. A francia szeparáció-törvény ellenséges tendenciáját még az is mutatja, hogy eltil­totta a nagyobb hagyományok és adománypk elfogadá­sát és azt csak abban az esetiben engedélyezte.^ ha a költ­ségvetésben deficit mutatkozik. Sokan várták az egyház kimúlását és pedig nem­csak az ellenséges táborban, hanem magában a- prot. egy­ház körében is. De az egyház nem halt meg. Győzelme­sen kiállta a nagy krízist. Igaz, hogy mindjárt kezdet­ben szakadások álltak be. Szétváltak, külön-külön tömö­rültek azok, akiket eddig a mély elvi ellentétek mellett; az államiság jellegéből eredő anyagi javak kapcsoltak össze. Tgy jött létre a francia reformátusok 3 csoportja. A legerősebb ezek között az ,,Eglises reformées evange­liques", ezek az orthodoxok. ide tartozik Doumerque Emil; ennek Moutaubenban van a theol. fakultása; a balszárnyon vannak az ,,Eglises reformées liberales*'; a középen : az ,,Eglises reformées de Jarnac4 '; ezeken kívül vannak a lutheránusok és még 25 ú. n. független egyház. Az összes protestánsok 1911. évi budgetje 3,130.000 frank. Az előbbi összes államsegély 1,700.000 frank volt és így a protestáns egyházak a krízist szerencsésen ki­állották. A szeparáció után kezdetben kevesebben men­tek. a ..papi pályára, de ez a válság is szerencsésen elmúlt; a lelkészjelöltek száma a háború előtt emelkedőben volt és pedig, mint Hadorn megjegyzi, nemcsak a számot, hanem a minőséget illetőleg is. A háború előtt és alatt is több kísérlet történt a mintegy (500 ezer lelket számláló reformátusok egyesí­tésére. így alakult Wilfred Monod kezdeményezésére az ,JT nion Nationaíe des eglises reformées de Francé", de a szélső jobb (vezére Doumerque) és a szélső bal {vezére Charles Wagner) nem ment bele az unióba. A háború alatt a reformátusoknak, «akik a francia nemzetnek iga­zán az elitjét képezik, nagy veszteségeik voltak. Papjai közül is sokan bevonultak és elestek. A genfi „Semain Religiense" annak idején egész hasábokat adott a francia reformátusokat ért nagy veszteségekről. Ezek is köze­lebb hozták egymáshoz a különböző frakciókat. Súlyos szenvedéseken mentek át az északkeleti Franciaország reformátusai az irtózatos mérkőzések idején. De a hatal­mas, anyagi javakban is meggyarapodott Amerika majd bizonyára itt sem késik megsegítésével, EGYHÁZ. Lapunk az egyre fokozódó akadályok (gáz- és villanyhiány) és emelkedő árak miatt minid nagyobb ne­hézségekkel küzd. E mostani számunk, amely a múlt évi tartalomjegyzékkel, másfél ívnyi, kettős; a tegköIf zélebbi esetleg csak folyó hó 24-én jelenhet meg. A lelkészi kongrua 1919. I. félévi részletét ós a G00 koronás rendkívüli segélyeket a Dunamellóki ref. püspöki hivatal a pénzösszegek megérkezésének napján, január hó 7-én az Esperesi Hivatalhoz utalványozta. Csupán az alsóbaranyia—bács—szlavóniai esPeresi hiva­talhoz szóló illetményeket tartotta vissza, ahova jelen­leg pénzt ua.lványozni nem lehet. A magasabb jövedelmű lelkészek, thol. akadémiai tanárok és hitoktató lelkészek ruházatbeszerzési segélyeiről és egyszeri, rendkívüli se­gélyeiről; — egyszersmind a lelkészek továbbmenő se­gélyeiről (korpótlék) ez ideig a püspöki hivatal semmi hivatalos értesítést nem nyert. Külföldi propaganda útra indult barátainktól már 1 több értesítés érkezett. Egy részük Bernben, Genfben, a' másik Hágában tartózkodik. A hágaiaktól együttes új­évi üdvözlet érkezett. Mint lapjainkban is látható, Hol­landiában sincs valami rózsás helyzet az élelmiszerek dolgában. Küldötteink is eléggé nélkülöznek, különösen a kenyérhiány nagy. Kilátás van arra, hogy többen mégis majd ki tudnak menni Angliába és Amerikába a velünk szemben sajnosan tapasztalt elfogult ellenséges '„ hangulat dacára is, amelynek enyhítésére küldötteink minden lehetőt elkövetnek. Svájcban levő küldötteink munkájának: eredménye az, hogy Német-Svájc egyházi tanácsa delegátusokat küld hozzánk az itteni helyzet ta­nulmányozására . A tanács felkérte Wilson elnököt, hogy nemzetközi bizottságot, küldjön hozzánk. Kiutalás. Lapzártakor vettük a következő értesítést! A december 21-iki minisztertanácson lelkészeink, vallás­tanitó lelkészeink, és theologiai tanáraink számára 1918 (nyolc) január egytől megszavazott családi pótlékok, ruhasegélyek, és rendkívüli segélyek kiutaltattak a püs­pöki hivatalokhoz. Kováts, kormánybiztos. A debreceni ref. presbitérium újból Juhász Nagv Sándor államtitkárt választotta főjegyzőjévé. Dicsőfi József lelkészelnök üdvözlő szavaira az államtitkár ki­jelentette, hogy mint egyházának hű fia vállalja a tiszt­séget ; kijelentette, hogy valláserkölcsi alapon áll, és ennek alapján óhajtja a demokrácia céljait elérni. Jel­lemző, hogy a progresszív lapoknak nem tetszett ez a nyilatkozat, mert hát minálunk némely körök mindjárt rossz néven veszik, ha valaki „vallás-erkölcsi" alapot a merészel emlegetni. A dunamelléki ref. egyházkerület elnöksége az es­pereseket, gondnokokat, a joggazdasági és pénzügyi bizottságot az immár halasztást nem ttirő kerületi ügyek intézése céljából f. hó 16-án d. e. 10 órára ülésre hívta össze. Egyházmegyei értekezlet. Lapunk zártakor vettük a tudósítást, hogy a kecskeméti ref. egyházmegye Ceg­léden Kiss Zsigmond esperes és Jalsoviczky Sándor ta­nácsbiró elnöklésévcl értekezletet tartott az Orsz. Refor mátus Egyháztan ács és ezzel kapcsolatos kérdések tár­gyában. Az elnöklő esperes szép megnyitó beszédében kesen szólóan argumentált . a mellett, hogy az egyház reformálása érdekében nincs szükség semmiféle forra­dalmi mozgalomra és az egyházon kívül álló (?) semmi­féle tanácsra. NéPegyház vagyunk, úgymond ma is, a jog forrása a nép, a cél is a nép "boldogítása. Minden re-

Next

/
Thumbnails
Contents