Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1919 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1919-02-16 / 7-8. szám

akkor éreztük, micsoda titání munkára vállalkoztunk egy olyan ellenséggel szemben, amely sajtóirodái, füzetei, újságcikkei útján évtizedek óta a ..magyarok által elragadott" Erdély képzelt rabláncait csörgeti a külföld méltatlankodó lelkébe. Ilyen gondolatok kísértek Bernbe, Svájc fővárosába. Kívülről gyönyörű ez a város. Utcáin csobogó kutak, százados háza oszlopos boltívei nagynevű multakról beszélnek, még a református templom is, ahol francia istentisztelet van, egy régi XII. századbeli épület, melynek falán egy színehagyott festmény, egy kopott glóriájú Szűz Mária ámuló tekintettel, szelíd megbotránkozással hallgatja vasárnaponként a prédikációt. A svájci szövetségtanács palotája, a -berni alpokra néz sok: ablakszemével, melyek [fehéren, egymás kezét fogva, mint egy csomó őszhajú óriás merengenek az élet hiábavalóságán. Belülről — csúf ez a város. Tele kémekkel, letört, mindenre kapható eifistenciákkal. A hotelben — ahol a mi, immáron volt ,,nagykövetnőnk'' Bédy Schwimmer Kóza lakik — a „Bemer Hof"-ban a télen politikai személyek lakószobáinak falában -titkos hallgatózó fülkéket vágtak. Az itt levő magyarok' sem teszik kedvesebbé a várost. Ádáz viszály és harag nyilait röpítik egymásba. Valóban csöndes belső öröm volt nekünk, mikor a sok viszálykodó magyar után Ignotus felkeresett bennünket a mi „keresztyén" szállónkban, ahol nincs borravaló ős minden szobában biblia van , és cz a megértő magyar író féltékenység nélkül és szeretettel nyújtotta segítő kezét a- protestánsok munkájához, melynek egyedül volt sikere Svájcban, minden magyar testvéreké közltil.i , Pár nap múlva Bern is elmaradt robogó vonatunk mögött-. És siettünk Kálvin városa felé hullámos, őszi színekkel beszórt vidéken át. Olyan a sík sárga levél ott. mintha megannyi aranypénz lenne. Egy király, az ősz arra járt és szórta két kézzel a hívei pénzét, a szegény szomorú fákét, mint ahogy talán minden királyok szokták . . . Arrább, Lausa.nne felé a genfi tó partján, valami kis szőllőtermés látszik. Vastag, erős régű tőkék állanak a kavicsos talajban, itt csakugyan vén fösvény a természet, aki nehéz verejtékes küzdelem után adja a fehér bor folyó aranyát és a vörös bor haragos vérét . . . Sötét es^ lett, mire Genfbe értünk. Fönt a régi városban s Szent Péter templomnak, Kálvin templomának karcsú tornyai lágyan olvadtak bele az éjszakába. A. Rousseau szobra, amint kicsi szigete mellett elrobogtunk a hidon, hallgatva és tépelődve nézett. És a sok fény, mely belehullt a genfi tó játékos habjaiba, megannyi kíváncsi szem volt, mely kísért bűnünket és ránk hunyorgott néha csúfondárosan. Ekkor már csak ketten voltunk, mert két másik társunk Bernben maradt a német nyelvű Svájc egyházával tárgyalni, míg mi ketten a franciákhoz jöttünk. És * ezen a magános estén, távol az otthontól, semmi hírt nem kapva, — idegen alvó városban, egy héttel karácsony előtt '—• csakugyan elfogta a lelkünket valami csüggedés: két vakmerő magyar pap hogyan gondolhattunk mi arra, hogy megmentjük Magyarországot? Senki segítségünk, ellenünk ötéves háború gyűlölete, — románok, csehek vádjai, amivel teleírták a külföld lelkét ós mi ismeretlen és félreismert országok lakói vagyunk. Jól esett végigzsongatni csüggedő lelkűnkön az evangéliumi biztatást: „Elég néked az én kegyelmem! Mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el!" Jól esnék most hálás szívvel csokorba kötni mindazt a nemes nagy tettet, ami a svájci protestáns testvéreink szívéből kihajtott, de mi hallgatást ígértünk nekik és ezt a fogadalmat Az Est genfi (munkatársa is megtartotta, a magyar ember legyőzte benne az újságírót. A diplomáciai titkos aktákról még nem lehet letépni a hallgatás pecsétjét, mi értünk, az ügyünk sikeréért; ehelyett tanulságos lesz egy pár futó képben a lelkekbe rögzíteni egy érdekes városnak az életét, mely-' nek ablakai és szívei sokszor megremegtek a távoli ágyúk ugató dühére, de amely fölött úgy szállt el a világháború, mit a siető viharfelhő az ő békés szelid völgyei felett. Genf és a francia Svájc eleitől fogva entente barát volt. Péter szerb királyt, mikor még trónkövetelő volt, gyakran látta, mint jókedvű polgárt végigsietni az utcáin. Szerbia és Románia című francia nyelvi újságok kaphatók minden újságos bódéban. A belgiumi várak leomló kövei megremegtették a genfiek szívét és a ruhátlan éhes belga menekülők jajszavai a szívükbe maradtak. Jellemző érzéseikre - egy mozikép, mit Olaszországból hoztak és melynek a címe: Mariste a fronton. Mariste óriás erejű olasz fiú, ki vad német katonák kezéből kimenti internált honfitársait, ki a tiroli havasokban hőstetteket hajt végre. Nyakánál köt meg több ellenséges katonát és havasokon, meredeken húzza maga után a bukfencező, prüszkölő „osztrákokat", amint' a genfiek a monarchia népeit nevezik. Mariste betör a grófi palotába, ahol a megszálló osztrák tiszteket kirepíti az ablakon — a közönség ujjongó hahotája közben, így mulat Genf, bár nem csak így. A világ minden részéből tódulnak ide unatkozó gazdagok és szerencsekereső szerencsétlenek, diákok és diákleányok és ez a sok arc az esték mulató fényében színes képpé olvadt össze. Szilveszterkor hajnalig hangos volt az utca, vendéglők ós kávéházak nehéz füstjében kacagó közönség temette az utolsó sóhajtó, kegyetlen esztendőt. A színházak állandóan tele vannak, de ami érde\ 1 kes, amint végig néz az ember a szinház közönségén -— fiatal üde arcot alig talál ott. Fiatal leányok festetten és kora vénen, különös frizurás fejüket álmosan ingatják — és fáj látni azt a sok virágot, amelyik valójában már tavasszal poriadásnak indult . . . Muraközy Gyula. Lépjünk be mindannyian a Református Sajtóegyesületbei