Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-24 / 8. szám

PROTESTÁNS Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Rádny -utcza 28, a hová a kéziratok, előflzetésiéshirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő.: Kováts István dr? Belső munkatársak : Marjay Károly, Muraközy Gyula, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 24 kor., félévre: 12 kor., negyedévre: 6 kor. Kálvin-Szövetségi tagoknak egész évre 18 korona. \ Egyes szám ára 50 fillér. TARTALOM. Vezérczikk: A Kálvin-tér — ünnep után. Historicus. — Iskola. — Egyesület. . p. — II. ezikk : Egyházunk és a napilapok. Lukácsi/ Imre.— III. czikk: Ünneprontás — A mi ügyünk: Harmadik téli konferencziánk. III. K. I. — Irodalom. — Egyház — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. A KALVIN-TER. A Kálvin-tér sok mindenre emlékeztet bennünket reformátusokat. Valahányszor ott járunk és kelünk vagy rágondolunk, önkéntelenül is eszünkbe jutnak a régiek. Eszünkbe jut egyházunk évszázados számkivetettsége, a gyászos korszak, a mikor hazátlanok voltunk itt a fővárosban; azután az egyházalapítás küzdelmei, a száz év előtti hosszú templomépítés nehézségei, hithű őseink csodálatos szívóssága, áldozatkészsége, előrelátása, a mely által nemcsak »z akkor méf kicsi kezdet, hanem a remélt jobb, nagyobb jövendő számára rakták le ott azon a téren az alapokat. De a Kálvin-tér nemcsak a múltra emlékeztet. Elénk tárja a szomorú jelent, budapesti egyházunk mostani nehéz helyzetét. A régiekből már csak a templom van meg. Mellette az üres tér, a régi épületnek telke. Fájdalmas érzések között megyünk el mellette és-gondolunk reá. Mily nagy, kiszámíthatatlan csapást jelent az az üres telek az egyházra ! Anyagiakban is nem számítva az új ház remélt jövedelmét, évi 80—40.000 koronát. Hát még a lelkiekben ! Mennyi sok szép terv ment füstbe, mily hatalmas, nagyszerű lendületnek szegte szárnyát. Bizonyára nem nagyítunk, ha mondjuk, hogy talán nincs egyetlen egy gyülekezete sem a mi magyar ref. egyházunknak, a mely oly nagy veszteséget szenvedett volna a háború folytán, mint a mi budapesti egyházunk. És kell-e mondanunk, hogy a budapesti egyház vesztesége az egész egyházé; illenek reá az írás szavai: ha ez a tag szenved, vele együtt bánkódnak, megérzik azt a szó teljes értelmében a többiek is. Mert bizonyára nem kell bővebben indokolni a tételt, hogy a budapesti egyház minden intézménye, a mely kebelében létesült, eleitől kezdve nemcsak az itteni híveknek, hanem az egész magyar Sionnak szolgál. Elődeink is kifejezésre juttatták ezt akkor, amidőn a még most is fennálló 100 éves Kálvin-téri templomot „ központi"-nak nevezték és az egész magyar kálvinistaságnak építették. Mi mindent kellene itt létesítenünk nemcsak a budapestiek, hanem egész magyar ref. egyházunk és ennek hívei érdekében ! De most csak a Kálvin-térről szólunk. Az az üresség ott nemcsak a múltra és a fájdalmas jelenre emlékeztet bennünket, hanem különösképen arra. hogy a budapesti egyház híveinek, sőt egész magyar református egyházunknak is minden lehető áldozatot meg" kell hozni arra nézve, hogy ott a „központban", a nagy tradicziók által is megszentelt helyen a jövő számára olyan alkotások létesüljenek, a melyek méltók a budapesti és az egész magyar református egyház mostani helyzetéhez. Nem a mi egyházunkhoz méltatlan brillirozásról, a helyzet parancsolta szükségletek és jogos igények kielégítéséről van szó. Az az egész telektömb, a melynek egy kis részét több mint 100 évvel ezelőtt ajiosszú száműzetés és sok huza-vona után, mint szegény, új jövevények a városon kívül megkaptuk, önkéntelenül is mindig eszünkbe juttatja, hogy a mostani helyzethez képest a székesfőváros ott még mindig adósunk. De eszünkbe kell jutni más oldalról annak is, hogy úgy a budapesti, mint az egész magyar ref. egyháznak is van leróni való tartozása ott azon a helyen, a melyet eleink központul szántak. Tudjuk, hogy nagyok a nehézségek. Ezernyi sebtől vérezünk. De a midőn a jövő nagy feladataira gondolunk, eszünkbe jutnak azok, a kik itt ezelőtt 100 évvel merészeltek nagyot kezdeményezni Isten dicsőségére és gondolunk arra, hogy bármily nyomasztók is a viszonyok, mi mégis össze sem hasonlítható előnyök és eszközökkel rendelkezünk azok felett, a kik itt a pusztaságban, a régi temetőhelyen olyan nagyot alapítottak. Részletekről most nem szólunk, csak arra kérünk mindenkit, a kiket illet, hogy gondoljanak meleg, érdeklődő, alkotni akaró szeretettel a Kálvin-térre, a mi ottani öreg templomunkra és a mellette lévő telkekre. Mondjuk meg Adakozunk a református eajtéalappa!