Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-13 / 40-41. szám

tat tett a végrendeleti örökös alperes egyháznak a békés egyezségre. -Hosszas tárgyalás, beható tanácskozás után létrejött s jogerőre is emelkedett az egyezség, amelyről az ismert közszólással el lehet mondani, hogy azzal „a kecske is jól lakott, a káposzta is megmaradt". A felperes, Czirják G-yörgy, a köteles részen kívül a ref. egyházzal szemben minnen igényéről ós követelési jogáról lemond, mindkét' fél érvényesnek ismerte el a végrendeletet, amelyen kölcsönösen némi módosításokat tettek. Az egyezségi okirat a hagyaték állagát és értékét a következőleg állapította meg: 1. az öesöd—bábockai 369 hold ingatlan. 400.000 K; 2. az V. kerület 288. sz. családi ház 25.000 K; 3. a pálfái—bánomi 10 hold szöllő 10.000 K; 4. a Nyila?dülőbeli 41 hold föld 24.000 K; 5. a jogosultsági erdőből 40 quota illetőség 2000 K, összesen 461 K. Ezt a 461.000 koronát tevő összeget az egyezkedők az örökség megnyiltakori, vagyis 1914, augusztus hó 3-án volt forgalmi értéknek fogadták el, illetőleg az egész hagyatéki vagyont kerek számban 500.000 koronában állapították meg. Ebből levonták az összes hagyatéki terheket, adósságokat, s ami ezután az 500.000 korona hagyatéki értékből fennmaradt, azt jelölték meg a hagyaték tiszta értékének, melynek felét kapja készpénzben a végrendelkező fia köteles rész címén. Az egyezség szerint az egyház arra kötelezte magát, hogy a hagyatéki ingatlanokat eladja s ha ezek eladásából 500.000 koronánál több folyik be, a többlet 25 százaléka Czirják G-yörgy öt illeti, aki ezzel teljes ós végleges kielégítést nyer mindazon igényeire nézve, melyeket ő a hagyománnyal, illetőleg az egyházzal szemben eddig támasztott vagy a jövőben támaszthatna. A hagyatéki ingatlanok eladása megtörtént. Az árverés eredményét az egyházközségi közgyűlés jóváhagyta. Az öesöd—bábockai birtok 8330.100 K, a nyilasi ingatlan 93.500 K, a pálfái—bánomi szöllő 50.000 K-ért kelt el, a családi ház — a hagyományozó fiáé lett 40.000 K-ért, a 41 hold erdőjogosultsági illetőséget az egyház tartotta meg 16.000 koronáért. A hagyatéki terhek és adósságok levonása után Czirják György illetőségét 281.000 koronában állapították meg, az egyházat pedig 561.330 korona hagyomány ' illeti. A végrendeletnek az a korlátozó része, hogy az egyház az őt illető hagyaték kétharmad részét új templom építésére, egyharmadát pedig gazdasági leányiskola felállítására fordítsa, az egyezségi okirat értelmében módosulást szenvedett s ennek következtében az egyház teljesen szabad kezet nyert arra, hogy a nekie jutott hagyatéki vagyon fölött korlátozás nélkül szabadon rendelkezhessék — önként érthetőleg azt csakis egyházi, iskolai, jótékonysági s köziművelődési célokra fordíthatja s minden esetre kegyeletes tiszteletben tartandja a nemes szívű hagyományozó szándékait. Mult hó 20-án halt meg a végrendelkező özv. Czirják Jánosnó fia, Czirják György s ezzel a hagyatéki ügy, amely a jogerős egyezségi okirat értelmében az egyházzal szemben különben is békés megoldást, — most pedig már végleges elintézést is nyert s így a nagykőrösi ref. egyház a néhai özvegy Czirják Jánosné Papp Mária hagyományából félmilliót meghaladó, vagyis 561.300 korona hagyatékhoz jutott. Ezzel a „momentum aere perennius"-szal özvegy Czirják Jánosné méltó helyet biztosított magának a nagykörösi ref. egyház örökkön élő tisztelő kegyeletében s neve bizonyára soha el nem homályosulható ragyogó betűkkel lesz beírva az egyház aranykönyvébe a milliós alapítványaikért áldott emlékű Kalocsa Baláss, V. Faragó Ambrus — és a mult évben az egyház ós a tanítóképző javára szintén fejedelmi bőkezűséggel, áldozatkészséggel hagyományozó Cs. Kiss József neve mellé. Nagykörösön, 1918. szept. 22-én. Dr. Joó Imre, ny. főgimn. tanár. IRODALOM. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ür! Evangélikus Őrállónkban még a nyár folyamán jelent volt meg egy cikkecske (246. lapon), amelyben „A mi vallásunk" c. a. egyfelől a kolozsvári theologiai tanároktól szerzett népszerű vallástudományi kalauzról, másfelől — egy füst alatt — Sebestyén Jenőnek a Prot. Szemlében olvasható praedestinatio-tanulmányáról és az abban megnyilvánuló „erőltetett Kuyper-féle Kálvinkultuszról" mondta el a maga, legkevésbbé sem hízelgő véleményét egy (e) jegyű író. Velem együtt valószínűleg többeket is érdekelt volna, fognak-e és ha igen, mit? — válaszolni ez ügyben a ref. résztől legközelebbről illetékesek. E válaszokat azonban mai napig hiába várom. Miért maradtak el: az az illetők dolga. Nekem azonban az volt eleitől fogva a meggyőződésem, hogy ahhoz a cikkhez lutheránus részről és lutheránus szempontból is hozzáfér egy-két őszinte szo. És úgy érzem, hogy erre most, miután a ref. felszólalások, úgy látszik, végkép elmaradtak, kétszeres szükség van. Én ,,A mi valfásunk" c. kötetet, fájdalom, még nem láttam. De nem is nyilatkoztam róla. Az illető cikk írója akkor, mikor azokat a sorait írta, szintén nem látta még a könyvet — csak a Prot. Szemlében róla előzetesen megjelent irodalmi értesítést olvasta (mely tényleg „kissé reklámszerűen" volt megírva, de mivelhogy lényege szerint nem is akart semmi egyéb lenni, mint tiszteességes reklám, én ezen, megvallom, nem tudtam megütődni) — de azért volt bátorsága döntő ítéletet mondani róla, a könyv „szűkebb felekezeti célzata" alapján a priori kétségbevonva annak (a sohasem látott műnek) tudományos karakterét. Örállónk pedig kiadta ezt a cikket aug. 10-én — tehát akkor, amikor (mint más egyházi lapok irodalmi híradásaiból megállapítottam) már legalább másfél hónapja szét volt küldve az egyes lapoknak és forgalomba bocsátva maga a könyv is!