Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-01 / 34-35. szám

A dunáninneni ev. egyházkerület Pozsonyban tar­totta közgyűlését dr. Baltik Frigyes püspök és Lepossa Dániel egyházmegyei felügyelő elnöklete mellett,. A köz­gyűlés melegen üdvözölte a püspököt lelkészi szolgála­tának 60 éves jubileuma alkalmából. A legérdekesebb tárgy a Beniczky Árpád halálával megüresült kerületi felügyelői állás betöltése volt. Erre az állásra Lándori Kéler Zoltánt, a kerületi gyámintézet világi elnökét vá­lasztották meg a szavazatbontó bizottság által érvényes­nek ítélt szavazatok többségével. A bizottság eljárását megfelebbezték. Hosszú vita után a közgyűlés a bizott­sági jelentést tudomásul vette. De az ügynek még nincs vége; felebbezés folytán az egyetemes közgyűlés fog dönteni. Elmozdított kath. tábori lelkész. Mint a L. E.-ben olvassuk, Herczegh József ref. tábori lelkész, aki most a fogságból hazatértek táborában teljesít szolgálatot, kö­zölte Baltazár püspökkel, hogy a vele együtt szolgáló ^••Mezey Gerő kalocsai jezsuita tábori lelkészt a katonai parancsnokság, a fogságból hazatért katonák számára küldött szeretetadományok és pénzküldemények elsik­kasztása miatt, állásától elmozdította, — Emlékezünk még reáT milyen kitüntető dicséret ért a mult konventi gyűlés alkalmával egy jezsuita katonai lelkészt és mi­lyen megrovásban volt része egy reformátusnak . . . Tartózkodjunk az általánosítástól! Pályázók. A czeczei lelkészi állásra összesen 27-en adták be pályázatukat. A választás f. hó 15-én lesz. A tolnaváraljai lelkészválasztás ideje szept. 22. Szociális hét. Míg mi késlekedünk a szociális mun­kák és szervezkedés terén, addig a róm. katholikusok az újabb időben nagy lendülettel dolgoznak. Szept. 1-től 7-ig lesz a Szent István Társulat dísztermében (VIII., Szentkirályi-u. 28.) a szociális kurzus, amelyet a szept. 1-én d. u. 5 órakor a Vigadóban, tartandó munkásgyűlés vezet be. Az előadások a. jelzett napokon d. e. 10 és d. u. 4 órakor kezdődnek. A Statisztikai Közlemények március havi számá­ban olvassuk, hogy a Magyar Birodalomban a jelzett hónapban a házasságkötések száma 7739, a születéseké 18.911, a halálozásoké 27.887 és így a fogyás 8976 volt. 7 éven alul 2367-en haltak meg. Összehasonlítás ked­véért említjük, hogy a házasságkötések száma ez év már­czius havában több. mint kétannyi volt, mint az előző év ugyanezen hónapjában; az 1911—15. években a há­zasságkötések átlagos száma márczius hónapban 8154, a születéseké 67.715, a halálozásoké 49.509, a szaporo­dás 18.206 volt. Ez év első negyedében házasságra lépett 16.746 pár, élve született 90.389 gyermek és elhalt 124.656 egyén. A fogyás eddig ebben az évben 35.217. Az adatok csak a polgári lakosságra vonatkoznak! Adomány. A vakok bibliájára Bereczky László já­rásbíró Ökörmezőről 10 K-t küldött. A budapesti VI—VII. kerületi (fasori) lelkész káp­lánt keres. Javadalmazása: szabad lakás, fűtés, világítá­son kívül 1800 korona fizetés, 1000 korona háborús pót­lék s körülbelül 200 korona stólarészesedós. Jelenleg 6 heti órát is tanít. Jelentkezés a fasori (5—7. sz. a.) lelkészi hivatalnál. Felhívás. Keresem Sáska János keresztlevelét, ki 1766 körül született s 1786. II. 16.-án házasságot kötött; Szentsik Sárával Bugyin. 50 K jutalmat adok annak, aki hozzám eljuttatja: Sáska Sándor tart. hadnagy, Po­zsony, Hal-tér 9. ISKOLA. A nagykőrösi tanítóképző intézet :.ult tanévi mű ködéséről világos beszámolót ad a Váczy Ferencz igaz gató által szerkesztett értesítő, amelyből látjuk, hogy az intézet még mindig a Szalay—Faragó-féle iskolában és árvaházban volt a mult tanévben. Mert csodálatos is, hogy Nagykőrösön 3 nagy intézetet: a főgimnáziumot, a tanítóképzőt ós a polgári leányiskolát is kórház czél­jára, foglalták le és csak a következő tanévben adatnak vissza rendeltetésüknek. Az intézetnek 20 I., 20 II., 9 III., 6 IV. éves, 9 III. éves katona-tanuló növendéke volt, ezenkívül volt 6 növendék az előkészítő tanfolya­mon. A tanév folyamán 12 tanuló nyert tanítói oklevelet. Az intézettel kapcsolatos internátusban, amely ideiglene­sen a Széchenyi-kertben levő helyiségekben nyert elhe­lyezést, 23 növendék kapott lakást; a konviktusban 35-en étkeztek havi 70 koronáért, amelyből minden növendék után az egyház 4 K-t fizetett. A jövő tanévben az inter­nátusi díj havonként 8, a tépintézeti havi 90 K lesz. A kiskunhalasi ref. polgári leányiskolának, mint a mult évi értesítőből látjuk, 118 nyilvános és 23 magán­tanulója volt; 36-tal több, mint az előző tanévben. A nyil­vános tanulók között 53 volt református, 35 evangélikus és 14 zsidói kiskunhalasi volt 108, vidéki mindössze 10. Az értesítőben csak vallástanításról látunk tudósítást, a református vallásos nevelés menetéről, eszközeiről nincs említés. Mult évi tudósításunkban említettük, hogy a ta­nítói könyvtár javára egyetlen vallásos, egyházi vonat­kozású könyvet vagy lapot sem szereztek. Mőst a vásá­rolt könyvek elég hosszú listájában látunk néhány al­kalmi reformációi kisebb emlékkönyvet; egyházi és bei­missziói újság egy sem járt; a rendelkezésre álló pénz jórészét szépirodalmi művek beszerzésére fordították. A tanügyi jelentéseknél, iskolalátogatásoknál erre is figye­lemmel kellene lenni, mert milyen különös református iskola az, amely nem tart fenn elégséges szellemi érint­kezést a református egyházzal, az ebben folyó élettel a megfelelő orgánumok útján. A zilahi református egyház kisdedóvó intézetének értesítője, melyet öllős Sarolta igazgató szerkesztett, hű képet nyújt a mult jubileumi Qvben megnyílt, fontos missziót teljesítő intézetnek működéséről. Az értesítő elején olvassuk Kádár Géza lekész szép megnyitó beszé­dét; majd az alapítók és adományozók névsorát és ennek élén Szilágy vármegye nevét 20 ezer koronás alapítvány­nyal. Az intézetben nagy gondot fordítottak a vallás­erkölcsi nevelésre. A mult évben megnyílt első osztály­nak 43 növendéke volt; ezek között 36 volt református. A nagykőrösi ref. főgimnázium épületét már 2 éve lefoglalták hadikórház czéljára; ennek* kiköltözése csak most történt meg és így az új tanévben az intézet vissza­költözhetik a régi tantíóképző épületéből. A tanítóképző is elfoglalja az új tanévben helyiségeit. Adakozás. A dunávecsei ref. polgári iskolára vidék­ről a következő adományok érkeztek: Tóth Sándor espe­res 10 K, Feketehegyi egyház 15 K, Hartai egyház 20 K, Mórágyi egyház 100 K, Foktői egyház 25 K, Göde Lajos lelkész 5 K, Biczó Zsigmond lelkész 1 K, Bonyhádi egyház 2 K, Hetessy Viktor lelkész 20 K, a dunaföldvári egyházban végzett gyűjtése után pedig 92 K = 112 K, Czuczor János lelkész 25 K, Apostagi egyház 25 K. Hetényi Ákos 50 K, Kátay Endre esperes útján 50 K, Haypál Benő lelkész 50 K. Helybeli gyűj­tés eredménye eddig 16.500 K. A jókedvű adakozók fo­gadják hálás köszönetünket! Lukácsy Imre, lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents