Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-08-17 / 32-33. szám

lépni a rideg üzleti számítások kereteiből" stb. stb., mind azt tükrözik vissza, hogy az egyház vezetősége nem érti meg az idők intő jelét és nem épít, nem halad, hanem fogondja a pénzgyűjtés. Az említett és más hasonló ki- • fejezések. úgy látszik, közszólamok lettek, mert ezeket már több oldalról is hallottuk, és úgy látszik, hogy bizonyos körökben közszájon forognak. Fiatal emberek, akik alig néhány éve működnek egyházunknál, nem is tudják, hogy a háborút megelőző évtizedben építettük a fasori templomot és ref. tanonczotthont, fejeztük be a kőbányai templom és paplak építését, valamint a btídai templom javítási munkálaait. Ugyanezen idő alatt állítottuk fel a Baár-Madas női nevelő-intézetet, a ref. tanonczotthont és gimnáziumunk mellé a ref. fiú-internátust, gimnáziumunkat pedig a kor színvonalára emeltük. Lelkészeink számát háromról hatra szaporítottuk; a pár hitoktató helyett pedig most a hitoktatóknak egész sora van alkalmazva. Hogy ez még mind kevés, hogy lelkészeink, de főleg hitoktatóink számát szaporítani kell és azoknak megfelelőbb fizetést kell adni, azt mi is tudjuk; de hogy épen a szegény református egyházközség, amely sehonnét és semmiféle támogatásra nem számíthat, járjon ezekben elől, az mégis kissé túlságos követelés. Budapest aránytalan fejlődésével egyelőre sem az állam, sem a főváros, sem a gazdag római katholikus egyház nem tudja intézményeit aránylagosan fejleszteni. Minden középület, iskola, kórház, templom stb. kicsi és kevés, Hogyan járjunk el, mit tegyünk, hogy a mi református egyházunk a hívek szaporodásával t

arányban fejlődjék? Valóban nagy hálára kötelezne minket az, aki nemcsak szóval és javaslatokkal, hanem a tettek mezejére lépve vezetne bennüket. Ha üzletileg nem számítunk, vagyis a kiadások fedezéséről nem gondoskodunk, akkor — miután az alapítványokat elkölteni nem szabad — rendelkezésrfe álló vagyonunk épen csak három évre elég, hogy eddig mutatkozó rendes évi deficzitünket fedezhessük, nemhogy új alkotásokat is létesítsünk. Ezért kellett a mult évben erős kézzel a háború alatt már majdnem normálissá fejlődött állandó deficzit leküzdéséhez hozzálátni és egyrészt híveinket adakozásra és adójuk emelésére felkérni, másrészt pedig más intézkedések által a helyzetet javítani. Hála híveink áldoaztkészségének, a deficzit megszüntetése sikerült s remélhetőleg költségvetésünkben állandóan meg is fog szűnni; azonban nem szabad újabb kiadásokkal ismét deficzitbe sodorni egyházunkat, ,mert' híveink is megunják, hogy évről-évre — mint 1916-ban és 1917-ben tettük — hozzájuk forduljunk. Százezer ref. hívő roppant magas szám, ezért egyházunk számra nézve az első, de ha híveinket tekintjük, a mi egyházunk az, amelynek hívei érdekében, a legtöbb áldozatot kellene hozni. A legnagyobb része újabban bevándorolt, amely még meg sem állapodott, hanem ideoda imbolyog. Még csak nem is rendes gyári munkás', hanem ideiglenes munkakereső és teljesen vagyontalan. Az úgynevezett úri osztály fix fizetésű hivatalnokokból áll és afig néhány száz azoknak a száma, akik mint önálló keresette] biró polgárok az egyházfenntartó elemet képviselik. Tíz évi fáradságos és költséges munkába került, míg az adófizetők száma 2000-ről 13.000-re és az adó 22.000 koronáról 100.000 koronára emelkedett. Azt is tudjuk, hogy itt nem szabad megállani: nem is állunk meg, aminthogy ezen a téren sohasem is volt megállás egy perczig sem. Valamennyi javaslat, amelyet egy" vagy más alkalommal olvastunk, oda utal, hogy az egyház gazdag emberei áldozzanak s á hang gyakran csaknem parancsoló. Ügy látszik, hogy a javaslatok tevői igen nagy fogalmakkal birnak a pesti gazdagok számáról és gazdagságáról. Ha kétkednek, a. könyvekből meggyőződhetnek arról, hogy a 13.000 adófizető közül 12.000 csak 2-—3 koronával járul az egyház terheihez, ami természetesen az adókezelést is igen megdrágítja. Az evangélikus egyház ilyen kis adót be sém szed; de ott más a viszony. Ott az az elem. amely nálunk ezt a kis adót fizeti, csaknem teljesen hiányzik, holott nálunk ezen a czímen 40—45.000 korona mégis befolyik, amire az egyháznak szüksége van. Ami nem is a gazdagokat, hanem az olyan jövedelmű vagy vagyonú híveink számát illeti, akik évi 300 koronánál nagyobb egyházi adóval lennének megterhelhetők, kiig tévedek, hogy ha ezek száma a 60-at meghaladja és ezek is száz meg száz oldalról vannak igénybe véve. A- fejlődés ebben a tekintetben is mindenesetre állandó és örvendetes. A budapesti egyházra igen nagy jövő vár, mert azáltal, hogv a bevándorlott ref. lakosr \ ság itt átpolgárosodik és állandó és jobb keresethez, sőt vagyonhoz is jut, egyházunk folyton erősödik. Igaz, hogy a lelkészek és hitoktatók híveinket a kívánt mértékben nem látogathatják, híveinket — bár ezt gúnyosan szokták megjegyezni — egyházunkhoz az is közelebb hozza, hogy azokat derék és jó adószedőink látogatják meg, akik azokat az egyház állapotáról felvilágosítják. templombajárásra buzdítják és olvasmányokkal látják el. Sok hívünk, aki ridegen viselkedett az adószedővel szemben, azok által lett egyházunknak buzgó és áldozatkész tagja. Ezt tudva, nefti is olyan nagy áldozat az. amibe az adószedés kerül, mert a kiadások nemcsak adószedés. hanem a hívek felvilágosításának terhére is könyvelendő. , ' A háborút megelőző évtizedben különböző, már fentebb megemlített építkezésbe 1.050.000 koronát, ebből 300.000 koronát az egyház jövedelmeiből fektettünk be. Amit az utolsó évtizedben építkezésekbe fektettünk, azt mind azonnal készpénzben ki is fizettük és abból semmit sem hárítottunk a jövő nemzedékre, hogy azt ne korlátozzuk a, szabad mozgásban. Nagynevű elődeink is alkottak és építettek, de ezt csak adósságcsinálás útján tehették, amiből következik, hogy a már törlesztett függő adósságokon kívül a jelzálogosított adósságok törlesztésére és kamatjaira évenként 37.235 koronát fizetünk.