Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-07-07 / 26-27. szám

Mégis kívánatos, hogy lelkészeink fönn álljanak a gáton s ne engedjék tovább tágítani azokat a réseket, melyeken át az ötszörte nagyobb katholikus tenger átönti hullámait a mi televény föl elünkre. Istentiszteleteinkbe vigyenek több melegséget és művészetet. Az ó-szövetség zordon boltozatai alól vezessenek bennünket gyakrabban az új-szövetség kedves, emberibb klímájú lankásaira. Faragott képre nekünk nincs szükségünk". Lelki dolgokban csak a primitívek, a pogányok és kiskorúak szorulnak illusztráczióra. T)e érzések bennünk i* buzognak. Költészet, zene lelkünknek szárnyat ad. Hát nyissátok meg a templomokat. S a biblia, a zsoltár, a vallásos költészet és nagy gondolkodóink igéivel ajkatokon törje meg és tegye hatástalanná buzgóságtok különösen 'nőink lelkében az írott s faragott képek hiú. érzéki hatalmát! Dr. Madai Gyula. BELF

ÖLD. Országos középiskolai tanarkongresszus. Július 22-én több mint •félezer középiskolai tanár gyűlt össze a régi képviselőház termébe, hogy mostoha helyzetük és az iskola-állapot felett tanácskozzanak és a kétségbeejtő helyzetből a kibontakozást megkeressék. Lapunk nemcsak Egyházi, hanem Iskolai Lap is, mindenkor a legnagyobb érdeklődéssel és szeretettel viseltetett az iskola és annak érdemes munkásai iránt. Jóleső büszkeséggel tapasztaltuk és olvastuk abban a néhány estilapban, amelyet e tudósítás írásáig kezünkbe vehettünk a sztrájk miatt. — a kongresszus méltóságos, magyar tanárokhoz méltó lefolyását. A nemzet vezetőinek gondolkodóba kell esnie a bírák és ügyészek ítéletén és a tanárok osztályozásán. Az előadó, dr. Benedek Marcell kiemelte, hogy a bírák ítélkeztek a mai társadalom felett, a tanárok pedig nemcsák osztályozták, hanem meg is buktatták. A bukott növendék, az amnesiás társadalom nem tód értékelni. A mi kicsiny országunk — megbocsátható és érthető elhatározásából — eddig kirakat kultúrát teremtett. Nincs az a szocziális tüntetés, amelynek hírére olyan gyorsan lebocsátanák a kirakatok redőnyeit, mint 'amilyen gyorsan le kellene húzni a kirakat-kultúra redőnyeit, ha a magyar tanárság passziv magatartást tanúsítana. Nem kizáróan a maguk érdekeit hangoztatják, a többi tisztviselők kívánságaival szolidaritást vállaltak, a testi munkás aránytalanul nagyobb keresetét nem irigyelték, a létminimumot hangsúlyozták. A kormánytól várják a lelketlen, minden kultúra megölőjének: az áruzsorának letörését. A jövendő magyar társadalom nevelését öntudatosan irányítani akarják, Polónyi Menyhért, a kongreszszus elnöke hangsúlyozta a nemzeti szellemben való újjászületést, a növendékeknél a mai becstelen, lelketlen vagyonszerzés és érvényesülés mély utálatának felkeltését. (Erre még visszatérünk.) Arra a kényes kérdésre, amelyet dr. Trócsányi Dezső, lapunk mult számában felvetett a tanárok irányára vonatkozólag: Vagy erre felé akarnak haladni: tüntetés, sztrájk, nemzetközi forradalmi szocz iái demokráczia? — Szerkesztőnk csillag alatt azt a megjgyzést tette: Magyar tanárok errefelé nem haladhatnak, a kongresszuson azt a benyomást szereztem, hogy a tanárok nagy többsége még szerkesztőnk véleményén van. nemzeti és keresztyén érdek, hogy ott is maradjon; de akkor el kell érniök a tisztességes megélhetést becsületes munkájuk után. érezniök és tapasztalniok kell. hogy szavuknak, kívánságuknak szakszervezet nélkül is súlya van. Az egyhangúlag elfogadott határozati javaslatot a napilapok is egész terjedelmében adták s itt csak azt említjük meg, hogy 200—150% háborús és 100%-kai felemelt és a feleségre is kiterjedő családi pótlékot kértek. Kérik az állami és nem állami tanárok teljes egyenlősítését, az óra- és vizsgadíjak felemelését; szóval a szellemi munka nagyobb megbecsülését. A határozati javaslatot egy küldöttség nyújtotta át a vallás- és közokt. miniszternek. Zichy János gróf tapintatos, megnyugtató választ adott, a jogos igények lehető teljesítését megígérte s hangoztatta, hogy a tanárok azzal lesznek segítségére, ha megállnak követeléseiknél ott, ahol a kérdés .megoldható. Zavaros, forrongó, átalakulás előtt álló korszakban élünk, református iskoláinkra, szószékeinkre, leendő hatalmas sajtónkra s ezek öntudatos, ref. keresztjén munkásaira nemcsak egyházunk, de nemzetünk szempontjából is szükségünk van..Bármi történjék is, bárhogy történjék is, reájuk számítunk. • —l. Falusi levél. Kedves Szerkesztő Uram! Túri Károly az ifjakat a jó fizetéssel kecsegteti a papi pályára. Ez az ő kedvencz eszméje. Igaz az ügy, amit védelmébe vesz, nincsen, aki igazát tagadná, a fejét sem azért verték-be, mint ő mondja, hanem igazságának olyan színezéseért, amit ez az igazság sem nem szükségei, sem nem tűr. .Az igazság, kedves szerkesztő uram, igen egyszerű, nem tűri magán a felesleges beszédet. Az ifjak irtózása, enyhébben szólva: vonakodása a lelkészi pályától, nem anyagi érdekeken múlik. Nem a fizetés kicsisége az, ami visszatartja őket, hanem tisztán moral-etikai ok, ami jórészben a gimnaziális nevelés következménye. Tapasztalásból tudom. Teológus korom óta valósággal halászattal foglalkozom, elannyira, hogy jó szavaló róm. kath. fiúknak is mondottam, jöjjenek a ref. lelkészi pályára. Lefestettem az ifjak előtt a lelkészi pálya sok szépségét. Tessék megfigyelni, nem a középiskolákból, hanem legnagyobbrészt a családból viszi magával az ifjú a lelkipásztori szolgálat iránti rokonszenvét. E rokonszenv emelését az én időmben nem is tartotta hivatásának egyik református gimnázium sem (nem szólhatok a maiakról), t. i. amelyekbe járni szerencsém