Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-06-23 / 25. szám

„A magyar ember adófizetőnek nagyon rossz, de adakozónak a legjobb a világon, ha egyszer megtudta, önmagán tapasztalta, hogy milyen ezélokra adakozik." A mult esztendő elején a gödöllői egyház tagjanak adóhátraléka 5500 korona volt, azóta sikerült iá legszigorúbb közigazgatási úton való végrehajtással ebből 3500 koronát behajtani. S a többi legnagyobbrészt sohasem fog befolyni, amiről a nemleges zálogolási jegyzőkönyvek tanúskodnak. Ez az érem egyik oldala. — De lássuk a másikat, íme néhány adat: Isten dicsőségére befolyt adományok összege 1915-ben 447 K, 1916-ban 440 K 40 f, 1917-ben 1075 K 73 f (ugyanez évben befolyt 2000 K reformáeziói emlékalapra); 1918. január 1-től május 31-ig: 882 K. — A perselypénz összege 1915-ben 262 K 10 f, 1916-ban 252 K 49 f. 1917-ben 557 K 93 f, 1918. jan. 1-től május 31-ig 526 K 30 f. És ez az eredmény Isten kegyelme után annak a kis belmissziói munkának köszönhető főképen, mely a gyülekezet körében megindult. A határozott evangéliumi igehirdetésen kívül ez találta meg a szívekhez az útat. Egy névtelen levél, mely éppen különböző kifogásokat hoz fel. többek közt így szól: „Sok jót indít (t. i. a lelkész) gyerekeken és felnőtteken is, különösen azok iá szép énekek által, amiket megtanultak." —- Egy édesanya nagy örömmel mondotta, a bibliaórákra járó leányairól: „Milyen jól esik hallanom, amint munka közben most már nem léha dalok járják, hanem felhangzik ajkukon: Szeretnék lenni, mint ő Alázatos, szelid." S az énekkaros leányok az utolsó énekórán, melyet a nyári szünet előtt tartottunk, egymásután adták át az egyháznak szánt adományaikat, anélkül, hogy valaki bíztatta volna őket erre. Nagy tiszteletű Uram! Tudom, hogy nem az anyagi a legfontosabb, de az is jelent valamit. S e tapasztalatok alapján, nem is szólva most egyebekről, a szerény véleményemnek vagyok bátor kifejezést adni, hogy az életteljes belmissziói munka szerintem egyházi életünknek egyik legfontosabb kérdése s ép ezért ifj. Benkő István eszméit, indítványát mielőbb komolyan fontolóra kell venni, s abból, ami megvalósítható és megvalósítandó, azt mielőbb meg kell valósítani. Ne várjunk azzal a háború végéig! Gödöllő. ifj. dr. Szabó Aladár. Zorzi Ede. A napokban értesültünk a legőszintébb sajnálattal arról, hogy Zorzi Ede cs. és kir. alezredes, aki a béesi ha dügy miniszterin mba n a nem-hatholihus fel ekezetek tábori leikészetének legfőbb referense volt, megvált ebbeli munkakörétől és más osztály vezetésével bízatott meg. Zorzi alezredes nevét ma már mendenfelé ismerik a mi egyházi köreinkben s úgy érezzük, hogy nem lenne teljes a mi háborús egyháztörténelmünk krónikája, ha abban megemlékezés nem történnék Zorzi Edéről, aki majdnem négy éven keresztül vezette a különböző felekezetek tábori lelkészi ügyeit oly tapintatossággal, lekötelező előzékenységgel és szivélyességgel, amelyet a K r i egsmin iszter i um rideg falai között sohasem mertünk volna remélni s amely éppen ezért kétszeres mértékben esett jól mindannyiunknak. Zorzi neve különben akkor kezdett ismert és nagyrabeesült lenni, amikor 1914. őszén az Egyetemes Konvent Ausztriába küldött utazó lelkészét a legmesszebbmenő szívességgel támogatta abban a kőrútjában, amelynek ezélja az ausztriai kórházakban tábori lelkészek nélkül élő magyar református katonák felkeresése és gondozása volt. De azóta is Zorzi alezredes minden munkájával a legőszintébb rokonszenvet váltotta ki a református egyház vezetősége lelkéből. A vele érintkező tábori lelkészek pedig egytől-egyig a legnagyobb ragaszkodás és szeretet emlékével gondolnak rá, mint igazi jóakarójukra és támogató pártfogójukra, szinte barátjukra minden ügyükben. Hányan vagyunk, akiknek számára mindenkor nyitva állt a munkával egyébként mindig agyonterhelt Zorzi alezredes ajtaja! Modorában annyi közvetlenség és szeretetreméltóság volt. hogy a katonai feljebbvaló ridegségét és rövidségét vele szemben sohasem kellett éreznünk, fi igazán értette, hogy a katonai fegyelemben és merevségben nem nevelt papsággal hogyan lehet és kell eredményesen bánni. És bizonyára sokan vagyunk, akiknek lelkében az osztrák katonatisztről még békében alkotott ellenszenves képet ő alakította át úgy, hogy az — legalább az ő egyéniségében — a legrokonszenvesebb és legtiszteletreméltóbb formájában áll most már előttünk. Amidőn tehát igaz lélekkel fájlaljuk távozását, egyszersmind azt szeretnők, ha az utódban is olyan rokonszenves és előzékeny barátját tisztelhetnők egyházunknak, amilyen Zorzi alezredes volt. T)r. Sebestyén Jenő. IRODALOM. Reformációi emlékfüzetek. Az egyetemes konvent központi irodája ezúton is kéri a lelkész urakat, hogy a Forgács-féle emlékfüzetek árát a füzetekkel együtt megküldött posta takarékpénztári befizetési lapon mielőbb békül cl eni szíveskedjenek. Jutalom. A M. T. A. nagygyűlése dr. Bartók György kolozsvári egyetemi tanárnak ..Kant ethikája" czímű művét a Gorove jutalommal tünette lei és a „Kultúránk, mint Ész és Akarat" czímű munkát, amelynek szerzője dr. Molnár Jenő ref. tábori lelkész, dicsérettel honorálta. „Az elásott talentum" czímen jelent meg. mint az igehirdető különlenyomata dr. Kováts Istvánnak az a prédikáeziója. amelyet a Kálvin-téri templomban a református sajtó ügyének propagálása érdekében elmondott. A mindenütt rendezendő Sajtóvasárnapokra való tekintettel is ajánljuk ezt a lelkes és a nagy ezélt szolgáló, Ízléses kiállításban megjelent beszédet, amelynek ára 40 f. Értesítés. Technikai és egyéb természetű „vis major"-ok mindmostanig késleltették annak az egyik legjelentősebb magyar reformáczió-jubileumi kiadványnak