Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-13 / 2. szám
16 -zelgő vihar szelét érezve, biztos tető alá akarja vinni annak óriási kincseit, a melyek védelmében a kath. alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására Trefort idejében kiküldött orsz. bizottságban annyira magára' maradt. Bármily világosan áll is előttünk, a mit Deák Ferencz is hangoztatott 1848 aug. 9-iki beszédében, úgyszintén három kiváló r. kath. püspök: Ipolyi Arnold, a beszterczebányaiak volt tudós püspöke, hasonlóképen Horváth Mihály püspök, volt kultuszminiszter, a kath. alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására kiküldött orsz. bizottság első elnöke ós a székesfejérváriak érdemes püspökei Prohászka Ottokár is elismert, hogy ezek a kincsek legnagyobbrészt igenis állami eredetűek: érthetőnek találjuk, hogy a hazai r. kath. egyház vezetői mindent elkövetnek, csakhogy eddig is élvezett anyagi javaikat a közelgő vihar ideérkeztéig biztonságba helyezzék. De épily érthető, ha mi, a protestáns egyházak őrállói is azt követeljük, hogy a nagy vihar ideérkeztéig nékünk is kezünkben legyen legalább a kilátásba helyezett 200 millió korona s e végből annak a prot. egyházak kezéhez juttatására rövid, záros határidő: legföljebb tíz esztendő állapíttassék meg. Másik kifogásunk a törvényjavaslat ellen az, hogy míg a kormány a különböző alapokat minden megszorítás nélkül kívánja a r. kath. autonómia kezelésébe átadni, addig a prot. egyházak olyan „örök alapítványt" kapnának, a melyről évről évre tartoznak elszámolni. Ez a különbség ellenkezik egyfelől az 1848: XX-ban hangoztatott tökéletes egyenlőséggel és viszonossággal, másfelől a benne megnyilatkozó bizalmatlanság bántó épen a legmagyarabb egyházakra nézve. Az ilyen évről évre való megszámoltatás indokolt lenne a különböző nemzetiségi egyházakkal szemben, de teljesen indokolatlan azokkal szemben, a melyeknek a történelem tanúsága szerint oly elévülhetetlen érdemei vannak a magyar nemzeti állam kiépítése terén. Ha a r. kath. autonómiával szemben csupán a „legfőbb föliigyeleti jog" gyakorlására kíván az állam szorítkozni, mi vélünk szemben is meg kell azzal elégednie! Teljesen ellenkeznék az egyenlőséggel és viszonossággal, ha minket évről évre meg akarna számoltatni! Harmadik kifogásunk az, hogy míg a r. kath. autonómia minden korlátozás nélkül kezéhez kapná az alapokat, a protestáns egyházak a kilátásba helyezett 200 millió koronát „kizáróan" az alábbi három czélra kapnák: 1. az egyházi adózás rendezésére, 2. az egyházi közigazgatás költségeire és 3. az orsz. lelkészi nyugdíjintézet segítésére. Bár jól tudjuk, hogy ez a 200 millió korona a különböző prot. egyházaknak ezeken a czímeken eddigelé évről évre megszavazott és folyósított öszszegek helyébe kíván lépni és azok elnyerését akarja a mindenkori parlament kegyétől függetlenné tenni, mégis e megszorítást oda kívánjuk módosíttatni, hogy az alapítvány csupán „elsősorban" fordítandó ezekre a szükségletekre. E három czímen kívül ugyanis más czímeken is él-2. szám, veznek még egyházaink az államtól bizonyos évi segélyt. Bár maga a törvényjavaslat is kiemeli, hogy a 200 milliós alipítVány ezeknek a segélyeknek a folytatólagos megadását nem érinti, sőt azok „^lvezete az illető egyházaknak mindenkorra biztosíttatik" : egy jövő törvényhozás ezeket a segélyeket is megszüntetheti. Hiába biztosítja a törvényjavaslat ezeket „mindenkorra" ós hiába helyez kilátásba újabb segítéseket is, „a menynyiben az állam pénzügyi helyzete ezt megengedi" : ki biztosíthat akármelyik egyházat a felől, hogy az új választójog alapján összeülő parlament a közel jövőben nem szünteti meg ezeket a különböző czímeken adott és a törvényjavaslatban „mindenkorra" ígért államsegélyeket is?! Senki! Már most vegyük azt a jobbik esetet, hogy prot. egyházaink kézhez kapják még a kultuszbüdzsé várható eltörlése előtt a Idlátásba helyezett 200 millió koronát. Ennek kamatait, illetve jövedelmét csak az előbb jelzett három czélra fordíthatják. Ezzel elérjük ugyan, hogy a „szabad egyház szabad államban" elvéről — sajnos — lesiklott s a különböző államsegélyekre berendezett egyházaink a szeparácziónak előbb Vagy utóbb, de egyszer minden bizonnyal bekövetkeztekor nem roppannak össze hirtelen: nem jutnak az anyagi tönk szélére. Az iskoláknak erre az esetre várható egyetemes államosításával kapcsolatban minden bizonnyal gondoskodni fog az állam középiskolai tanárainkról és tanítóinkról is. De miből adunk majd lelkészeinknek fizetéskiegészítést, korpótlékot, családi pótlókot, hasonlóképen segédlelkészeinknek is fizetéskiegészítést ? Miből építhetjük újjá egyes roskadozó és sokszor nemzeti szempontból is fontos templomainkat? Miből nyújthatjuk ki karjainkat továbbra is a társországokban élő, vagy a tengeren túlra szakadt véreink felé is? Igaz, hogy ezeket az utóbbiakat eddigelé is csaknem egészen saját erőnkből fedeztük, igaz, hogy a francziaországi és a genfi események tanulságait siettünk levonni s az előbb-utóbb bekövetkező szeparáczió esetére, többünk sürgetésére, máris megkezdték mind gyülekezeteink, mind egyetemes egyházunk a tartaléktőkék gyűjtését : de a nagy változás oly hamar beállhat, hogy tartaléktőkéink alig emelkedhetnek addig számottevő öszszegre, másfelől anyagi erőinket az összes államsegélyek megszűnése a legteljesebb mértékben leköti majd, úgy, Hogy fönti nemzeti misszióink teljesítésére aligha marad még erőnk. Miért akarja a készülő törvényjavaslat lehetetlenné tenni, hogy eme nagy nemzeti misszióink elvégzésére is tehessünk félre valamit a nékünk juttatandó évi összegből, illetve alapból? Minek az az indokolatlan megszorítás, hogy a juttatandó összegek csakis a megnevezett három czélra fordíthatók ? így ezekre a nemzeti szempontból talán még fontosabb czélokra egy fillért sem adhatunk, vagy tehetünk félre belőlük ! Sőt ha ezt mérnők tenni, a javaslat szerint a miniszter megvonhatja tőlünk a kamatok kiutalását, ezenkívül a visszatérítési kötelezettséget is megállapíthatja! PROTESTÁN S EGYHÁZI ÉS ISKOLA I LAP.
