Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1918-05-05 / 18. szám
nyen tehetik, hozzanak magukkal vajat, friss főzeléket vagy tojást; ezek árát a tápintézet mindenkinek megtéríti. Részvételi díj személyenként 5 korona. A theol. kar nevében minél számosabb jelentkezést kér (az ideérkezés időpontjának megjelölésével) május 15-ig Nagy Béla, th. dékán. A tanár és tanítványa. A. „ Világ"-ból vesszük át ezt a közleményt, amely élénken illusztrálja azt a hallatlanul könnyelmű háborús vizsgarendszert, amelyről az Egyetemes Tanügyi Bizottság ülésén is szó esett. „A háború kitörése előtt egy IV-ik polgárista fiú megkapta bizoznyítványát a negyedik polgáriról. A következő tanévben, miután szeptemberben felvételi vizsgát tett, elvégezte a középiskola Y-ik osztályát; a harmadik tanév márciusában, miután a VI. osztályról bizonyítványt kapott, bevonult katonának. Mint katona, a tisztiiskola befejezése után, 1918. áprilisában három-háromheti tanfolyamon a VII. és VIII. osztályokból vizsgázik és érettségizik. Egyszóyal ez a polgárista két év és hat hét alatt a IV.-ik polgára befejezésétől egyetemi hallgató lehet. Ennek a diáknak volt tanára a polgári iskolában pedig, aki elvégezte a polgári iskolai tanárképző három évfolyamát, hosszabb időt töltött el a harctéren, mindkét lába eltört, hét éve tanít, csak osztályvizsgával a YlII-ikról a rendes érettségivel lehet egyetemi hallgató. A levél nyomán, amely e szavakkal végződik: hát így mérik az igazságot? valami mélységes, háborús keserűség fog el bennünket is." — Minket is! Érettségi vizsgái elnökök a dunamelléM ref. egyházkerület főgimnáziumaiban: Budapesten Nagy Ferencz pesti esperes, Kecskeméten Pertjri Elek püspök, Kiskunhalason Lévay Lajos vértesaljai esperes, Kunszentmiklóson Bakó Józszef nagykőrösi lelkész, Nagykőrösön Takács József ker. főjegyző. EGYESÜLET. A Bethlen Gábor irodalmi és nyomdai rt. április 2(>-iki rendkívüli közgyűlése egyhangúlag kimondotta, hogy a rt. alaptőkéjét 300.000 koronáról 1000 darab 20.0 K névértékű újabb részvény kibocsátásával félmillió koronára, emeli föl. Az igazgatóság május hó derekán boesájtja ki az újabb részvények jegyzésére a fölhívást. Mint értesülünk, azok befizetésének határideje október 31. lesz. Hisszük, hogy híveiník ezt a 200.000 koronát is fölül fogják jegyezni, mint az elsőt. A Református Sajtóegyesületbe 1000 K-ás pártfogó tagul újabban herceg Odescalchi Gyuláné (Budapest) lépett be. 100 K-ás alapító tagokul újabban a következők léptek be: Veress Imre Iriny, Kátai Endre Duna szentgyörgy, Kulifay László Aba, Y. Sipos Ida Fóth, Özv. Schulek Gézáné Miskolcz, Rákóczy Károly Székelyudvarhely, özv. Pap Eleimérné G-yorok, Muzsnay Ferencz Derzsibánya, Orsz. Ref. Lelkészegyesület (200 K), Horváth Bálintné Bpest, Dercsényi Bertalan Bpest, gróf Degenfeld Sándor Erdőstzáda, idősb Fábián János Csorvás, id. Sánta Lajos Csorvás, Bakó Ignácz Szatmárnémeti, Maller László Bpest, Arany Gusztáv Pacsér, Megyercsy Béla Bpest, Sógor Endre Sámod, Szekrényessy Károly Bpest, özv. Kovács Sándorné Bpest, F. Varga Lajos Nagyrábé, Hettesheimer Henrik Ószivácz, dr. Kovácsy Sándor Bpest, dr. Nagy Mihály Halmi, Győry János Takácsi, Ruttkay Albert Bpest, Gergely István Bpest, özv. Péchy Mihályné, gr. Degenfeld Mária Szamoscsikó, Olajos Pál Törökszentmiklós, Ref. egyház Érendréd, Ref. egyház Szabadka, Nagy Ferencz Kórós, dr. Kiss Károly Bpesti, Nagy János Sárbogárd, Kis Dániel Sárbogárd, Szabó Sándorné Sárbogárd, Mező Katalin Sárbogárd, Ivineth István Sárbogárd, Kiss István Sárbogárd, özv. Szakács Istvánné Sárbogárd, Mészöly Áron Sárbogárd, Vörösmarty Gyula Sárbogárd, Tatai Benőné Sárbogárd. Az egyesület egymásután rendezi a sajtó-vasárnapokat. A pacséri sajtó-vasárnapon begyűli perselypénz és adományok összege 1920 K-ra emelkedett, ezenkívül -tagdíj fejében 148 K-át küldöttek be onnan. Április 14-én dr. Kováts István Sárbogárdon prédikált sajtómozgalmunk érdekében, ottani ref. nőegyletünk aznap délutáni közgyűlésén pedig előadást tartott. A gyűlés keretében megalakult első sajtó-hölgybizotfságunk, amely azóta 10 alapító-, 93 rendes- és 5 segítőtagot, tehát csaknem 1400 koronát gyűjtött össze az egyesület céljaira. Dr. Kováts István április 21-én a budapest-fasori templomban prédikált a sajtóról. Ez alkalommal 118 K perselypénz gyűli össze, többen beléptek nyóimban itagokul, 30-an pedig tagok toborzására vállalkoztak. — A Ref. Sajtóegyesület a konvent ülései alkalmával: április hó 25-én is rendezett barátságos összejövetelt. Ezen 38-an vettek részt, köztük a konvent 15 tagja. Ott volt mind az öt püspökünk és a konvent világi elnöke, gróf Degenfeld József is. Az egybegyűltek nagy örömmel vették tudomásul, hogy aznap hagyta jóvá a belügyminiszter alapszabályainkat. A sajtóegyesület rendes első csütörtöki összejövetele május hó 2-án volt. Mindkét alkalommal, lelkes föl szólal ások keretében, fontos kérdések kerültek megbeszélésre. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, mint erről annak idején megemlékeztünk, belmissziói tanfolyamot rendezett nők számára. A 3 hónapon át tartó kurzus, amelyen mintegy 35-en veitek részt nagy buzgalommal és kitartással, mult hó 27-én zárult.'özv. Misley Sándorné, Szalay Teréz, Yictor Erzsébet, dr. Szőts Farkas, B. Pap István, clr. Kováts István, id. és ifj. Yictor János, Megyercsy Béla, ifj. Benkő István voltak az előadók. A jól sikerült tanfolyam ünnepélyes bezárása 30-án délután volt szeretetvendégség keretében, a kurzus hallgatói által tavaszi virágokkal díszített asztalok melleit. Megyercsy Béla imája után Misley Sándorné, a hallgatók kedves ..Róza nénije" üdvözölte a megjelenteket az Egyesület nevében. Ezután B. Pap István és dr. Kováts István mutattak reá a kezdeményezés nagy jelentőségére, női munkások nagy feladataira a belmiszszió terén és mondtak buzdító szavakat. Dr. Patay Pál biblia-magyarázatával és imájával és énekkel végződött az emlékezetes szép zárünnepély. GYÁSZROVAT. Beniezei és micsinyei Beniczky Árpád, a dunáninneni ág. hitv. ev. egyházkerület buzgó, áldozatkész felügyelője, április 26-án meghalt. Demeter Gyula adorjáni ref. lelkész (Szatmár m.) 30 éves korában meghalt. Özvegye és 2 árvája siratja a •korán elhunytat. Kaposi Molnár Viktor nyug. államtitkár, a brassói magyar ev. egyházmegye felügyelője, kiváló modern kulturpolitikus életének 59-ik évében Budapesten hirtelen elhunyt.