Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-24 / 12-13. szám
mozgalmak élén állunk, a legnagyobb aggodalommal gondolunk arra, hogy • mi lesz belőlük, ha minket elszólít az Úr és talán olyan lelkész kerül a helyünkbe, a ki konzervativizmusból, vagy elveiből kifolyólag nem hajlandó folytatni azt, a mit kezdettünk. Rettegünk attól a gondolattól, hogy a mi vetésünk nyomán baptisták, adventisták, vagy egyes független egyesületek arassanak.* Pedig ez a jövő fenyeget, ha az egyházmegye saját ügyévé nem teszi gyakorlatilag is a lélekébresztő munkák fejlesztését, propagálását és szervezését, a míg nem függetleníti azokat a gyorsan változó lelkészek személyétől, hangulatától és elveitől. Az egyházmegye minden egyes gyülekezetek adminisztráCzióját közügynek tekinti, szigorú ellenőrzés alatt tartja és a lelkész személyére, „elveire" való tekintet nélkül végrehajtja, Nem volna szükség többre, minthogy a mit megtesz az egyházmegye az adminisztráczióval, tegye meg ugyancsak a belmiszszióval is. A belmissziói előadót ruházza fel hatáskörrel, rendelje az ő közvetlen felügyelete alá az összes bibliaköröket, vallásos összejöveteleket, ifjúsági egyesületeket, nőszövetségeket, vasárnapi iskolákat, konfirmáltak egyleteit, varróórákat, jótékonysági akcziókat stb., bármilyen egyesület neve alatt folynak is ezek a munkák. Adja meg neki a módot, hogy a canonica visitatiók alkalmával mint az esperes segítőtársa, de más alkalommal egyedül is, meglátogathassa egyik-másik egyházközséget hivatalos minőségben, de kizárólag a belmissziói munka ellenőrzése végett. Bízza meg őt gyülekezetközi (egyházmegyei) evangelizáló konferenciák, munkásképző kurzusok rendezésével, — találja meg ő a módot arra, hogy gyülekezeteink látogassák egymást és így a közösség és egység érzete, a testületi szellem kifejlődjék bennük. Ö ellenőrizze azt,- hogy milyen vallásos iratokat terjesztenek a hívek között, gondoskodjék arról, hogy az öntudatos hit és felsőbbrendű egyháziasság lángja átcsapjon buzgóbb gyülekezetekből a sívárabb vidékekre is. Minden megyei közgyűlésen tegyen jelentést a munkájáról, tárja fel a tényleges helyzetet, kérjen utasításodat, vigyen segítséget oda, a hol szükség van rá, biztatást, megintést oda, a hol ezt nélkülözik Minden felsőbb hatóságunk olyan féltő gonddal vigyáz a gyülekezetek vagyonára, pénzére, de az egyházmegyék még semmit sem tettek, hogy a lelkek számadását — nemcsak a kitérés, születés, konfirmálás adatait, hanem a hit és hitetlenség, az elbukás és megtérés, az egyháziasság és indifferenczia aktáit — a saját ellenőrzésük alá vegyék. Pedig ha csak ez a mai ajánlatunk megfontolásra találna és megvalósulna, ha a belmissziói előadó megnyerné ezt a hivatalos hatáskört és annak gyakorlásához szükséges módokat és eszközöket is — egyszerre, mintegy varázsütésre megváltoznék egyházmegyék képe. Mihelyt a lélekébredés munkája az egyházmegye program injává, gyakorlatilag * Lehet, hogy még mindig akad valaki, a ki azt feleli ezekre, hogy „hát hagyják abba a belmissziói munkát". Jó, hogy az ilyen ellenvetésekre már nem kell felelnünk ! keresztiilvitt programmjává válik, azonnal fű fog sarjadni onnan is, a hol szikesnek gondoltuk a talajt! Egész sereg egyesületi munka, mely ma még hidegen viselkedik, egyszerre kénytelen lesz egyháziassá válni és örömmel fogadja ezt a kénytelenséget. A konferencziák, gyülekezetek látogatásai nyomán eleven élet, pezsgés indul meg mindenütt és az első év anyagi téren is, reális, csengő pénzben is, tízszeresen fedezni fogja a szükséges kiadásokat; a következő években pedig egy bánya nyílik meg, a mit eddig nem használtunk ki: a felébredt, boldogságra talált, Istennel megbékélt lelkek bőkezűsége. Mert a magyar ember -— különösen a kálvinista magyar — adófizetőnek nagyon rossz, de adakozóyxak a legjobb a világon, ha egyszer megtudta, önmagán tapasztalta, hogy milyen czélokra adakozik. Nem félünk akkor, hogy utánunk mások aratnak, mert tudni fogjuk, hogy ha utódunk vonakodik is a belmissziótól, a mi munkánk nem vész el, nem romlik meg, mert az egyházmegye minden körülmények között gondját fogja viselni . . . íme, ez volna az első lépés arra, hogy az adminisztráczió száraz és önmagában élettelen munkáját harmóniába hozzuk a belmisszió életteljes, de önmagában szervezetlen és tervszerűtlen áramával a mi egyházmegyénkben. Röviden és egyszerűen írtam le mindezt, nem is próbáltam kimeríteni a tárgyamat. Szóljanak hozzá mások is, a kik felelősséget éreznek az egyházak jövőjéért, aztán hadd kerüljön a sor a megvalósításra. Hiszen nem új, hanem régen megért, régóta halogatott feladatról van szó — ki meri vállalni a további halogatásért a felelősséget? A belmissziót az egyházmegye 1 kell, hogy végre komolyan és teljesen a kezébe vegye, mert ma még hatalmas eszközt és erőforrást talál bertne — a jövőben pedig ki tudja mivé nő a szabadjára bocsátott tűz? Ifj. Benkő István. BELFÖLD. Az Egyetemes Tanügyi Bizottság ülése. Az E. T. B. f. hó 16-án és 18-án tartotta ülését az Abonyi-utczai székházban Baltazár Dezső püspök és Dóczi Imre elnöklete mellett; utóbbi a harmadik napon elnökölt. Az elnök megnyitójában kegyelettel emlékezett meg a bizottság volt elnökéről, dr..Kenessey Béla püspökről és melegen üdvözölte Nagy Károly püspököt, a bizottság régi tagját és kiváló munkását. A tárgyalások során felvonultak egyházunk összes tan- és nevelőintézeteinek 1916—17. tanévi állapotáról, működéséről szóló jelentések, a melyekből világosan megláthattuk, hogy a véget érni néni akaró háború mindinkább fokozódó rombolást végez e nemes és egyházépítő munkánkban. A theologiákról most utoljára még Nagy Károly püspök referált. Kegyelettel emlékezett meg a két elhunyt tanárról, Nóvák Lajosról és dr. Thúry Eteléről. A buda-