Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-10 / 10. szám

a Lórántffy Zsuzsánna-Egyesiilet is, a melynek előfeltételeit Szabó Aladár készítette elő, bátor megalapítója és 25 év óta páratlan buzgóságú elnöke Szilassy Aladárné, ez a fenkölt lelkületű nagyasszony, a ki negyedszázadon át tanúsított példás áldozatkészségét a jubiláris évben tett százezer koronás alapítványával tetőzte be. Kicsiny mustármagként néhány hitbuzgó asszony (Kenessey Béláné, Szabó Aladárné, Szőts Farkasné stb.) társaságában és néhány férfi közreműködésével egész csöndben egy magánlakásban ültette el Szilassyné az egyesület kisded magját. De ez a mag evangéliumi mustármag volt és az ápolás, öntözés munkáját mélységes keresztyén hit és féltő szeretet végezte és végezi mind e mai napig. És az élet és a növekedés Ura Istene nem vonta megáldását ez evangéliumi ültetéstől, sem személyi, sem dologi tekintetben. Mert lehetetlen a nagy Isten áldásának nem tekintenünk azt a gondviselésszerű tényt, hogy a Lórántffy Zs.-Egyesületnek szellemi vezetője mind a 25 esztendőn át az alapító elnök erős evangéliumi lelkülete, gazdasági intézője pedig Szőts Farkasné pénztárnok lelkiismeretes pontossága. Mert Istennek különös áldása az a felemelő tény, hogy a L. Zs.-Egyesület kicsiny mustármagja 25 év alatt terebélyes fává növekedett, százak és ezrek lelkébe evangéliumi erőket plántált, nagyrahívatott belmiszsziói intézményeket létesített és az anyaszentegyháznak megbízható női segédcsapatot állított a szolgálatába. Öröm visszatekinteni az egyesület múltjára. Életének első tíz esztendejében nagyon csekély eszközökkel és igen szerény keretekben dolgozott. Kisszámú tagjai eleinte egyik-másik tag lakásán minden hétfőn délután varróórára gyűltek össze, a mikor a szegények számára, a kiket az önként vállalkozó tagok időnként meglátogattak, anyagilag fölsegítettek és lelkileg is gondozni igyekeztek. Ez a szegénygondozó munka. Kézimunka végeztével tíz esztendőn át Szabó Aladár bibliamagyarázatot tartott és buzgó imádsággal erősítgette a lelkeket; áhitat után pedig vasárnapi iskolára készítette elő azokat a tagokat, a kik ily bibliai-iskola vezetésére önként vállalkoztak. Ez a tagokat evangélizáló munkásság. Segítő szeretetüket kiterjesztették az árvákra is és a felkarolt árvákat vidéken megbízható református családoknál elhelyezve, egyesek és az egyesület költségén gondosan iskoláztatták, ruházták, neveltették. Ez az egyesület árvanevelő munkája. Időnként, főleg a téli időszakban, szeretetvendégségeket rendeztek, a melyeken imádság, bibliamagyarázat, vallásos beszéd és szavalat, szólóének és zeneelőadás építgette és szórakoztatta a nagyobb számban meghívott vendégeket. Ez volt az egyesület propagandamunkája. Az egyesület működési módszerét minden munkaágban az evangélium irányította, a mit az egyesület Szabó Aladár kilépése után intézményesen akként biztosított, hogy Budapest fiatal lelkészei közül gondosan kiválasztott egyesületi misszionáriust alkalmazott, a kinek az volt a főkötelessége, hogy az egyesület evangéliumi szellemét ápolja, fenntartsa, mélyítse. így lettek egymásután az egyesület evangélizáló misszionáriusai Gergely Antal, Sörös Béla, Böszörményi Jenő, ifj. Yictor János, dr. Patay Pál és Muraközy Gyula, mindannyian erőteljes hitvallói az evangéliumnak és lelkes bizonyságtevői az Úr Jézus Krisztusnak. Ez által az erőteljes evangéliumi szellem által az egyesület évről évre nemcsak több barátot és pártfogót nyert, hanem fokozatosan mind több és több belmissziói munkaágat karolt fel, a melyek megmeghonosításában nagy sikert ért el. Pártfogói közül ki kell emelnünk herczeg Odescalchi Gyuláné egyesületi védnököt, Tisza István grófné és Radvánszky Géza báróné másodelnököket, a kik különösen az egyesület anyagi felvirágoztatása körül szereztek hervadhatatlan érdemeket. Mindjárt a tizedik munkaévében belevágott a Lórántffy-Egyesület az irodalmi evangélizáczióba, a mivel úttörő munkát kezdett. Olajág czímen evangéliumi havi lapot indított (és tart fenn mind e mai napig), a mellyel szélesebb körökbe is hintegeti, terjesztgeti a művelt nők között az evangélium életadó erőit. Ennek a munkának abban is megnyilatkozott az üdvös hatása, hogy egyes vidéki helyeken a budapesti mintára Lórántffy-egy esületek alakultak, a melyeknek egy része fiókegyesületként csatlakozott a budapesti anyaegyesülethez. Még korábban Örömhír czím alatt gyermeklapot indított az egyesület, a mely mind e mai napig nagy buzgósággal és nem csekély sikerrel szolgálja a kicsinyek között az evangélizáczió szent ügyét. Nagy haladás volt az egyesület életében, a mikor régi vágyának megfelelően 1903-ban a diakonissza munkát is megkezdhette. A Betliesda köréből kilépett és az egyesület által felkarolt néhány diakonisszatestvér, igaz, hogy eleinte csak a magánházaknál való betegápolást gyakorolhatta, de midőn két évvel később, 1905-ben, az egyesület a diakonisszák számára a Tisztviselőtelepen (Család-u. 8—10) házat vett és abban Müller Matild vezetése alatt diakonisszaképző anyaházat létesített, ez időtől kezdve a diakonisszaügy a Lórántffyak körében is örvendetesen föllendült, Megkezdhette az egyesület a diakonisszanevelés fontos, de nehéz munkáját, kiképzett diakonisszái egy részét közkórházi gyakorlatra alkalmazhatta, másrészével a magánbetegápolást folytathatta, sőt a szegény gondozó munkásságot is rábízhatta egyik kipróbált testvérre, Általában véve a diakonisszák közreműködése által az egyesület tevékenysége mind belsőleg sokat mélyült, mind külsőleg szélesebb körökre kihatóvá erősödött. Maga a Család-utczai elhelyezkedés a tekintetben is javára vált az egyesületnek, hogy a diakoniszszaház kertjében az egyesület vezetősége 1910-ben tágas imaházat építtethetett és ebbe a háború kitöréséig a tisztviselőtelepi és környékbeli híveket misszionáriusai útján rendes istentiszteletre, vallásos estékre és egyesületi ünnepségekre összegyűjthette ; a háború óta pedig id. Yictor János vezetése alatt a Vöröskereszt-Egylet támogatásával kisegítő hadikórházát tarthat fenn, a mely