Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-25 / 8. szám

öröme és büszkesége, hogy a szépmultú nagykőrösi főgimnázium egykori nagy tanárai közé számíthatja Arany Jánost. A tanári katedrán is olyan volt, mint másutt, maga a megtestesült kötelességteljesítés és buzgóság. Már körösi tanár korában országos hírű nagy ember volt> de ő alázatos, szerény tanítómester és nevelő tudott és akart lenni s az is volt annyira, hogy ebben a tekintetben is példányképül szolgálhat. Arany születése óta 100 esztendő telt el mostanig. Nehéz, súlyos időkben látta meg a napvilágot, de az akkori idők a megújhodó Magyarország nagy és boldogító reménységét rejtették magukban. Hisszük s reméljük, hogy a mai irtózatos megpróbáltatásokkal teljes idők után is nagy áldások várnak nemzetünkre! Ravasz Árpád. REFORMÁTUS NYOMDA. — Levél a szerkesztőhöz. A Kálvin-Szövetség januári konferencziájáról szóló tudósításban olvasom, hogy a templomban tartott közgyűlés közönsége valósággal szenvedett a bántó hideg, a nagy léghuzat miatt. Ez a körülmény okozta, hogy az egyik nagyjelentőségű előadás el is maradt. Tudósító megjegyzi,, hogy ez roppant sajnálatos dolog, mert az elmaradt előadásban épen a református sajtóról lett volna szó. A szénhiány miatt hideg volt a templom s — mi több — szén hiány miatt hala sztást "szenved a református nyomda felállítása is. Ez a tudósítás eszembe juttat egy másik előadást, a melyet mintegy 15 évvel ezelőtt valósággal meg is tartottak a budapesti református főgimnázium dísztermében, hol se hideg, se léghuzat nem volt. Nem kisebb ember, mint dr. Szabó Aladár mondott akkor egy hatalmas beszédet a református sajtónyomda felállításának égető szükségességéről. A beszéd nyomán mindenki helyeselt, lelkesedett. Azaz hogy mégse mindenki, mert egy épen jelen volt pénzügyi kapaczitás a lelkes beszédre adott válaszában mindjárt a reáliákat mérlegelte s erősen hangsúlyozta, hogy a nyomdaipar mostani (15 évvel ezelőtti) nehéz helyzetében nem tanácsos ezzel az eszmével foglalkozni. Nem nehéz kitalálni, hogy az érv hatott, az előbb támadt lelkesedés lelohadt s a református nyomda mind máig megmaradt szép álomnak, jóllehet. hogy a magyar nyomdászipar helyzete közben nagyon kitűnő volt. Kedves Szerkesztő Úr. csak azt akarom mondani, hogy a református nyomda érdekében hirdethetünk előadásokat, azokat megtarthatjuk, esetleg melegebb időkre halaszthatjuk, a legfontosabb a dologban az, hogy a megfelelő pénzalapot sürgősen teremtsük elő. Senkit sem kell már meggyőzni arról, hogy a sajtó ma mit jelent. Ezzel mindenki tisztában van. Láthatja mindenki, hogy milyen szánalmas inferioritásba jutottunk akár a római katholikus egyházzal, akár a különböző úgynevezett „modern" szellemi áramlatokkal szemben. Jórészt azért, mert nincsen sajtónk. Siessünk azért szigorú rövidséggel megkérdezni minden református embert: micsoda áldozatot hoztál már a református sajtó érdekében ? Ezt a rövid, egyszerű, világos kérdést minden egyházi lap homlokára ki kell tűzni s ott kell hagyni mindaddig, a míg mindenki becsületesen meg nem felel reá. Kedves Szerkesztő Úr, hónapok óta üres kézzel járom a steiermarki, karinthiai katonakórházakat. Huszadik Század ot, Élet-et, Katholikus Szemlét, különféle „szent" kalendáriumokat, no — meg Fidibusz-t és Magyar Figaró-t vihetnék magammal bőségesen, mert ezeket a budapesti hadsegélyző hivatal zsákszámra küldi hivatalomnak. A Huszadik Század-ban például ilyen tanításokat küld a hadsegélyző hivatal az idegenben vérző, szenvedő és pusztuló magyarnak: „A népszaporodás korlátozása ,a kultúra haladásának természetes következménye. Minél fejletlenebb valamely osztály és faj, egyszersmind annál szaporább. Legszaporábhak a baktériumok és férgek. A házinyúl szaporább, mint az oroszlán, az alsórendű majmok szaporábbak, mint a magasabbrendű majom : az ember." És így tovább. Hát ilyen dolgokat adjak híveim kezébe ? Én mérgezzem meg őket? Csak szórjam közéjük behunyt szemmel a sok kótyagos magántudós feltűnést hajhászó tökéletlenkedéseit ? Nem, e részben óriási felelősség hordozói vagyunk. De viszont nem elszomorító-e, a mikor a szegény sebesült, beteg nem kaphat tőlem olyan irodalmi termékeket, a melyek az unalmas órák elűzéséért nem kérik cserébe a lélek drága kincseit? Ha bibliát kér, akkor meg kell tudnia, hogy a két és fél millió lelket számláló magyar református egyháznak egyáltalán nincs bibliája azok számára, a kik a minden képzeletet felülmúló szenvedések útját járják. Hogy volna, mikor önérzetét megtagadva maga is már régóta a britt biblia-társulat kegyelemkenyerén tengődik ? Szomorú jelenség! Elég-e mindig csak a régi magyaidicsőség emlékein merengeni, ha egyszer észrevettük a közelmúlt nagy térvesztéseit, a „lenni vagy nem lenni" kérdésnek megdöbbentő aktuálitását ? Miért nem cselekszünk? A református nyomda felállítása miért késik az éji homályban? Az eszme él. De hol a kivitel? A lelkesedés tüze ki-kigyul, de hol marad a legnagyobb akadályokat is ledöntő áldozatos buzgóság? . . . Szegények vagyunk? . . . Vigyázzunk, a Mindenható lelkünket ne találja szegénynek! Kedves Szerkesztő Úr, bocsásson meg ezért a katonás hangért. Ne fogja rám, hogy ezt a hangulatot csak a 26 fokos hideg, meg fából összetákolt hajlékom sok kényelmetlensége okozta. Nem . . . Még béke volt s otthon, gyülekezetem, családom körében teltek napjaim, a mikor már bizonyos elkeseredés támadt bennem, látva, hogy minálunk a legegyszerűbb traktátus-füzetke is csak idegen segítség mellett tud megjelenni. A „Szeretet Hírnöke" az országos baptista nyomdában készült a skót-társulat linanczirozása mellett. Tehát dupla mankó. Jellemző! A háború kitört, a skót-társulat támogatása megszűnt, a Szeretet Hírnöke megbukott. De a baptista