Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-23 / 51-52. szám
a keresztyénségnek a társadalmi kérdésekhez Való viszonyát tárgyaljuk, harmadik nap pedig a sajtónak jövő munkáinkban való szerepéről emlékezünk meg. A délutáni tárgyalások során a magyar kálvinizmus legsürgősebb föladatai kerülnek sorra és pedig első nap egyházalkotmányunk reformja, második nap ref. nevelésünk hibái és föladatai, harmadik nap a magyar kálvinizmus és a magyar politika. Ezeket követőleg három este Ravasz László előadássorozatát hallgatjuk meg. Február 1-én, a lelkészek konferencziáján d. e. az áttérők előkészítése és lelkészválasztásunk reformja kerül sorra, d. u. pedig a modern kálvinista pap könyvtáráról lesz szó, majd áhítattal zárul a négynapos gyűlés. Kedvezményes árú vasúti-jegyutalványokról a Kálvin Szövetség titkári hivatala (IX., Ráday-u. 28) gondoskodik. A részvényjegyzések érdekében dr. Kováts István, Lapunk társszerkesztője, deczember 15-én Túrkevébe utazott. Ott az aznap esti vallásos estélyen előadás keretében ismertette sajtó vállalkozásunkat, máisnap, decz. 16-án pedig a délelőtti istentiszteleten prédikált rendkívül nagy hallgatóság előtt a református sajtóról. A részvényjegyzések gyűjtése körül dr. Tóth Imre polgármester és Baja Mihály lelkész buzgólkodnak a túrkevei hívek körében. — Fiers Elek, Szövetségünk utazótitkára pedig ugyancsak 16-án, vasárnap, Abonyban járt. Kiss Zsigmond lelkész, h. esperes ajánlata folytán a gyülekezet tagjai 4000 K értékű jegyzést eszközöltek. —'Nagykörösön Patonay Uezső lelkész újabb 4400 K értékű jegyzést gyűjtött. Ezzel a nagykőrösi jegyzések összege ^2,400 koronára növekedett. A Bethlen (jábor-nyomdára folytatólagos jegyzések: Tamó Gyula r. 1. Tordaszentlászló 1, dr. Vasadi Balogh György Gyúró 1, dr. Matolcsy Sándor Kaposvár 2, Haggenmacher József Bpest 1, H. Margit 1, H. Fái 1, ifj. H. Oszkár 1, H. Tamás 1, H. Tibor 1, dr. Horváth Gézáné, Muraközy Izabella Bpest 1, Muraközy Ilona Bpest 1, dr. Keresztes Ede Marosludas 1, Lajosmizsei ref. egyház 1, Szűcs Kálmán r. 1. Lajosmizse 1, Kecskeméti ref. egyházmegye Jászkisér 5, Jászkiséri ref. egyház 2, Fejes Dániel r. 1. Jászkisér 1, Küry Andor Jászkisér 1, Herényi János Bpest 2, Szilágyi Elek Bpest 2, özv. Tischler Józsefné Bpest 1, dr. Nagy Dezső ügyvéd Bpest 5, Báesfeketehegyröl jegyeztek: Józsa Lajos 5, Bácsi István 1, Tóth Lajos 1, Tóth Sándor r. 1. 1, Kozma Dezső 1, Pál Józsefné 2, Pásztor István 1, Bácsfeketehegyi magy. ref. egyház % Rákospalotai ref. egyház 2, Túry Gyuláné Bpest 2, Hetesi ref. egyház 1, Dabi ref. egyházközség 1, Kerecsényi Zoltán r. 1. Dab 1, Linner Jolán Beregszász 1, Nagykörösről újabban jegyeztek: Halász Gyula 2, Hegedűs Dénes 1, Szappanos Sándor 2, Gál Sándor 2, Szarvas György 1, Pécsi László 2, Csete Mihály 1, Csete Gyula 1, Vladár József 1, Szabó László 1, Kelecsényi Miklós 1, Szívós Ferencz 1, Gaál Imre 1, Csete Ambrus 1, id. Beretvás János 2, Zsoldos Sándor 1, Bárány Benedek 1, Gonda Béla Bpest 1, Jánosi ref. egyház 1, Sturmány György né, sz. Pappszász Ilona Nagykereki 1, Makay Lajös r. 1. Debreczen 1, Kónya Pál r. 1. Székelykocsárd 1, Hévízgyöröki ref. leik. hivatal 1, Csúzai ref. egyház 1, Kontra János r. 1. Csúza 1, Marton Lajos theol. tanár Bpest 1, dr. Joó Imre Nagykőrös 1, Mátis Márton r. 1. Szada 3. Deczember 20-ig összesen 1031 drb részvény 206,200 korona értékben. Az eredetileg tervezett 200,000 K alaptőke immár túl van jegyezve, a részvényaláírásokat azonban folytatjuk, mert az alaptökét már az alakuló közgyűlésen 300.000 koronára• óhajtjuk fölemelni. IKODALOM. Kálvinizmus és pragmatizmus. — Megjegyzések dr. Sebestyén Jenő kritikájára. — A Pr. E. és I. L. 49. számában megjelent súlyosan elítélő bírálata elején dr. Sebestyén Jenő azt igyekszik ugyan hangsúlyozni, hogy bírálatának éle nem a Diákszövetség ellen irányul, melynek kiadóvállalata közreadta Flournoy ismertető művét James filozófiájáról, hanem Gombos. Ferencz elragadtatott lelkesedése ellen, mellyel e könyvet nem régen ugyané lapokon ismertette. Azonban elég a czikk utolsó mondatára utalnom — „e munka... többet ronthat, mint a mennyit építeni képes", hogy, azt hiszem, indokoltnak lássék a Diákszövetség, mint kiadó nevében is szót kérnem dr. S. J. kritikájához. Hogy abban a nagy vitában, melyet James filozófiai gondolatai maguk ellen mindenütt kihívtak, dr. S. J. nem mellette, hanem ellene foglal állást, az nem meglepő. Csak az önmaga megtagadásával tehetne másként. James egész irányzata jellegzetesen praktikus, sőt ellenszenvvel viseltetik az intellektuálizmus iránt. Dr. S. J.-t pedig mindnyájan úgy ismerjük, mint egy elvszerűen kiépített, jellegzetes elméletnek, a neo-kalvinizmus theologiájának harczos képviselőjét. Nem csoda tehát, ha nem szereti James-et, a doktrinér elvontság nagy ellenségét. Alulírott egyénileg szintén dr. S. J.-nek ad igazat és James-et rövidlátónak tartja ebben a kérdésben, mivel végeredményben, nemesebb kihatásukat tekintve, a legelvontabb gondolatok bizonyulnak leghatalmasabb alakító erőknek az emberiség gyakorlati életében is. Ez adja meg a filozófia kulturális jelentőségét és a mi szűkebb körünkben a princzipiális egyháznevelő hatalmát. Azonban az elméleti intellektualizmusnak ez óriási jelentősége és fontossága mellett nem szabad még sem elfelejtenünk, hogy az egyén szempontjából nem az elvont princzipiumok s azok következetes kiépítése a döntő érték, hanem a gyakorlati magatartás, a mit Istennel és rendeltetésével szemben tanúsít. A mikor egyenkint elérkezünk az örökkévalóság kapujához, nem azt kérik ott számon tőlünk, hogy milyen theologiai iskolához és irányzathoz tartoztunk (pedig ezeknek nem kis fontosságuk van, mint mondottam), hanem valami egészen mást! James nézetei egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy orthodox kálvinista vagy akármilyen szisztematikus theologiai nézeteket támogassunk velük. Arra azonban alkalmasak, hogy elméleti és gyakorlati atheizmusban tespedő embereket felrázzanak arra a gondolatra, hogy van Isten és hogy az Istennel való élet az egyetlen, a miért élni érdemes. James nézetei roinbolólag hathatnak ott, a hol a társadalom zöme —- mondjuk — kialakult kálvini keresztyén tanok alapján él és gondolkozik. De építőleg szolgálnak ott, a hol — ennek az ellenkezője a fennálló állapot. Teljesen igaza van dr. S. J.-nek abban, hogy James