Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-23 / 51-52. szám

Aztán . . . újra jönnek a küzdés napjai, fekete betűkkel és fekete gondokkal. Ez lesz az idő, „mikor elszállnak az angyalok" ; elfutnak az örömök, s lelkünkben csak egy eltűnő fénycsík marad utánuk, mint a hulló Csillagok után. És itt újra szent missziója lesz az elszállott örömöknek. Ha megértettük az örömök szavát, — a mikor tovaszállnak, káprázó szemekkel nézünk egymásra, vágyunk az örömök örök forrására, vágyunk arra, a ki talán sohasem nevetett, mert az egész élete csöndes, mély, tiszta örvendezés volt. „Menjünk el mind Bethlehembe" és a lelkek zarándokútja elindult Jézushoz, kinek életéből, mint a napból, minden sugár kiindul, s benne minden sugár találkozik. így történik majd, a mikor elmennek az angyalok, ha most, a mikor alászállnak az angyalok, az örömök angyalai, a* békesség angyalai, mi alázatos, hivő lélekkel figyelünk szavukban, az Isten izenetére. Muraközy Gyula. KARÁCSONYI AJÁNDÉKOK. Mire e sorok megjelennek, talán már egész terjedelmükben ismeretesek lesznek azok a nagyjelentőségű törvényjavaslatok, a melyek a kath. autonómia és az 1848: XX. t.-cz. végrehajtására vonatkoznak. Úgy látszik, „karácsonyi ajándékokul" szánták ezek az egyházak számára. Hogy milyenek lesznek ezek, nem tudjuk. A magyar katholikusok főpapja, mint olvastuk, a király előtt volt, talán azért is, hogy köszönetet mondjon a katholikusoknak jutott ajándékért. Mert hát beteljesül a régi vágy: lesz a katholikusoknak a maguk szája íze szerinti önkormányzatuk, .lesz az átadott alapítványok (a vallás- és tanulmányi-alap) és az iskolákra nézve olyanforma szervük, mint az erdélyi kath. statusgyűlés, a mellyel ott a püspök bizonyos mértékben megosztja a maga joghatósági hatalmát a vagyoni és iskolai ügyeket illetőleg. Azzal vádoltak bennünket, hogy mi gáncsot akarunk vetni annak, hogy a katholikusok jogos igényeik kielégítéséhez hozzájuthassanak. Azt hangoztatták, hogy a kath. autonómia ügye olyan, a melynek elintézésére tulajdonképen a királyon és egyházon kívül senkinek másnak nincs is joga. A B. H.-ban jelent meg a mult héten egy egyébként koncziliáns hangú, bennünket megnyugtatni óhajtó czikk a jászói prépost tollából, a mely azt az általunk sokszor képtelennek deklarált nyilatkozatot tartalmazza, hogy a kath. vagyont a király a sajátjából adományozta az egyháznak s így az, hogy ki és hogyan "kezelje és mire használja ezt, ebbe beleszólása csak az adományozónak és a tulajdonosnak van. Nem vitázunk most az állítás felett, csak annyit jegyzünk meg, hogy a katholikus önkormányzat nem vehet el semmit a magyar király legfőbb kegyúri, fő felügyeleti jogából, a melyet 0 Felsége másként, mint alkotmányosan a jövőben sem gyakorolhat. A kath. egyház nagymérvű erősödést és jogbiztonságot remél az önkormányzattól. Úgy hisszük, nekünk is van jogunk olyan karácsonyi ajándékra, a mely a mi helyzetünkre nézve is igazi javulást jelent és legalább némileg feledteti azt, hogy eddig annyi hátratételben, méltánytalan elbánásban volt részünk úgy az állam, mint az idősebb testvér részéről. Ne legyen e tekintetben semmi „gáncsvetés" és feledékenység arra nézve, hogy mindaz, a mit jogban és méltányos figyelembevételben nyerünk, nemcsak egyházunk, hanem egész nemzetünk javára is gyümölcsözik. És nem feledjük és ne feledjék az illetékes tényezők, hogy itt nemcsak anyagiakról, nemcsak az 1848: XX. 3. pontjának, hanem a 2. szakasznak végrehajtásáról is van szó, a mely teljes egyenlőségről és viszonosságról beszél. El kell tűnnie hát az egész vonalon mindenféle privilégiumnak, megkülönböztetésnek, amelynek még annyi maradványa van egész közjogi berendezkedésünkben. Szóval úgy kell végbemenni az „ajándékok" kiosztásának, hogy az érdekeltek kölcsönösen örüljenek az örülőkkel. p. „PROTESTÁNS ÉS KATH. MEGÚJHODÁSRÓL A REFORMÁCZIÓ JÜBILEUMÁN." Ezen a czímen írt vezetőczikket Hanuy Ferencz budapesti egyetemi római kath. theol. tanár a „Katholikus Szemle" f. évi novemberi füzetében. Jubileumunk alkalmából figyelemmel kísértem a hazai sajtó megnyilatkozását a reformáczióról, s .jóleső örömmel láttam a tárgyilagosabb és békülékenyebb hang használatát. Egy „Pesti Hírlap" p. o. ugyanc:ak magasztalta a hazai protestantizmusnak a magyarság érdekében kifejtett nagybecsű szolgálatait s még az „ Alkotmány" is testvériesebb hangon emlékezett meg a jubileumról. Csak az állítólag ref. Móricz Zs. tett kivételt a „Nyugat11 hasábjain. Ezen az előkelő hangon és békülékeny szellemben szólott „a prot. és kath. megújhodásról" Hanuy is ,,a reformáczió jubileumán". Meglátszik a felhasznált irodalmán is, hogy öntudatosan szólott a kérdéséhez. Felhasználta többi között Brieger klasszikus művét a reformáczióról, Köstlin kisebb Luther-művét, Harnack és Loofs ismert dogmatörténeti könyveit, Hergenrother és Ehrliard egyháztörténeteit és Tröltsch ú. n. „újprotestáns" műveit. Egy kath. írónál csak természetesnek találjuk, hogy vezetőczikkében a konvertita Evers, a jezsuita Grisar és a dömés Denifle testes Luther-kötetei a főforrása. Scheel legújabb művét épen csak hogy említi. Walther „Luther jelleme" cz. nagyhírű művét nem ösmeri, s magának Luthernek a műveit, p. o. az erlangeni vagy legújabb weimári kiadást épen nem használta. De így is jólesik a megértőbb hang s a békésebb szellem, mely bennünket egy Möhler és Döllinger, Ehrhard és Scheel vagy nálunk Prohászka műveire emlékezteti a protestáns olvasót.