Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-11-25 / 47. szám

jogáról is, a melyre nézve kijelentette, hogy azt csak a művelteknek és az élet küzdelmeiben álló munkásnők-­nek kell megadni. — Gyűléseztek a keresztény szoczia­lisidk is; a gyűlésben a néppárt egyik tagja, Huszár Károly szólt a keresztény erők szétforgácsolása ellen.' „Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, — mondta, — hogy minden utczában nyissunk egy boltot s így konkurráljunk egymásnak." GYÁSZROVAT. Nagy gyász költözött be az óbudai Kálvin-utczai paróchiába. A lelkész neje, Kontra Aladárné szül. Trenkó Sárika életének 30-ik, boldog házasságának 10-ik évében hirtelen jött nagy szenvedések után meg­halt. Mélyen lesújtott férjén kívül három kis árvája (két tíú és egy leány) siratja kora elhunytát. A gyászszertar­tás két helyen folyt le. Az első az óbudai templomban volt f. hó 18-án, a hol Sipos Mihály s. lelkész imát, Nagy Ferencz esperes gyászbeszédet és Benyovits Lajos kir. táblabíró, egyházi főgondnok részvétteljes búcsúztatót mondott az egyházközség nevében. Az elköltözöttnek földi maradványait másnap a tahitótfalui családi sírboltban he­lyezték nyugalomra; itt Sáfár Béla váczi és Szánthó Géza rákoscsabai lelkész végezték a gyászszertartást. Szabó Sámuel hodgyai ref. lelkész életének 58-ik, papságának 33-ik évében elhunyt. Lapunk zártakor vettük a szomorú hírt, hogy Ádám Kálmán vezsenyi lelkész, a kecskeméti református egy­házmegye 32 éven át volt esperese, a dunamelléki egy­házkerület volt főjegyzője életének 77-ik, lelkipásztori szolgálatának 51-ik évében f hó 21-én hosszas betegség után elhunyt. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. B—ö Y—v. Későn vettük, a jövő számban. M—s M—n. Örömmel közöljük. — A reformácziói emlékérmek készítése most már elkésett. I—i. Levélben válaszolunk. PÁLYÁZAT. Pályázati hirdetés. A felsöbaranyai egyházmegyébe kebelezett s halá­lozás folytán megüresedett rózsafai ref. lelkészi állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma: az egyház pénztárából évi 1854 korona, 8 k. hold 560 négyszögöl szántó, 3 hold 773 négyszögöl rét, a megfelelő legelőilletőség, melybőL 5 hold 800 négyszögöl szántóföldként használható. A föl­dek adóját az egyház fizeti. A pályázatok a II. t.-cz. 16. §-ában előírt okmá­nyokkal (segédlelkészek keresztlevelükkel is) felszerelve, folyó évi deczember hó 10-ig Nagy Imre espereshez, Kórós u. p. Sámod, Baranya megye, küldendők. Az állás 1919. évi április 24-én foglalandó el. Megváltandó beruházás bejelentve nincs. Budapest, 1917 november 22. Petri Elek, püspök. Felelős szerkesztő : B. Pap István. HARMÓNIUMOlí . A gyönyörű hang, melyet % világ­ff^pp^í^Báa g^ és elismert legjobb gyártmá­j^py^p^^^^gM nyű amerikai rendszernek elmés TWti te'-'xü j^fl szerkezete elővarázsol, önmagának Ig^L^^ia^^jH zeng dicséretet. Ezen általánosan CT'Si^aií^g/] ijR elismert remekmüveket bocsátja ki ||l|f[n^|| az ország legnagyobb iifiijiíil1 Bli I' II i k^plk han§szergyar a vonós és fúvós hangszerekben. STOWASSER csász. és Királyi udvari szállító, a javított RáKóczi-tárogató feltalálója Budapest, II., Lánczhíd-u. 5. Továbbá ajánlja saját gyárában készült, elismert kiváló minőségű vonós, húros, fúvós hangszereit. TanerőHneK Ked­vezmény. Árjegyzék a kívánt hangszerről ingyen küldetik. Legrégibb czég. Alapíttatott 1770. Újdonság ! Most jelent meg ! A közelgő ünnepekre vagy bármely más alka­lomra ajándékul leginkább megfelelő könyvek A Magyar Prot. írod. Társaság két legújabb kiadványa. FÉNYSUGARAK. A magyar gyermekek számára. Szerkesztette Raffay Sándor. Schneider és Márton rajzaival. Ára kötve K 4.— Bérmentes küldéssel K 4.50 NEMES ÖSVÉNYEKEN. A magyar ifjúság számára Szerkesztette Raffay Sándor. Schneider rajzaival. Ára kötve . . . K 4.— Bérmentes küldéssel K 4.50 Mindkét kötet számos elbeszélést, verset és oktató czikket tartalmaz legjelesebb prot. íróink t llából. ŐRANGYAL. Imakönyv a protestáns ifjak és leányok számára. írt a Sántha Károly. Ara vászonkötésben. . . K i>.— Bérmentes küldéssel K 6.50 A BIBLIA NŐI ALAKJAI. Irta dr. Kenessey Béla. 41 képpel. Ára vászon­kötésben K 3.— Bérmentes küldéssel K 3.20 NŐI JELLEMKÉPEK A BIBLIÁBÓL. írta dr. Kenessey Béla. Ára vászonkö ésben . . K 3.— Bérmentes küldéssel K 3.30 PROTESTÁNS CSALÁDI KÖNYVTÁR. (Koszorú.) Egy egy öt Koszorú-füzetet tartalmazó kötet ára pppírköté>ben K —.80 Bérmentes küldéssel K —.90 Megjelent eddig 44 kötet. Megrendelhetők Hornyánszky Viktor könyvkiadóhivatalában Budapest, V. kerület, Akadémia-utcza 4. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents