Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-25 / 47. szám
és hitéletének missziója egyetemes. Czélja: az embert a boldogság útjára vezérelni, eszköze az Isten dicsőségének feltárása az ige hirdetésével. Alapja a lelkipásztor életének: a krisztusi morál, a melynek kiindulása és folyamata az érintetlen tiszta erkölcs, minden földi bűntől mentesen. Ennek tükörében nézve a lelkipásztor életét, tényleg felette látszik állani minden földi viszonylatnak, elannyira, hogy az apakolypsis egyenesen a gyülekezet angyalai fényes czímével tiszteli e szolgálat egyéneit. Mi sem kívánatosabb, mint az, hogy e szolgálatra elhívottak személyének szolgálatba állítása is a legideálisabb legyen, A mult évtizedek tapasztalata egy szomorú igazságot rögzített meg és ez az, hogy a legideálisabb isteni megbízatás is emberek kezébe kerülve beszennyeződik, mint a tiszta hó, ha a földre hull. Évtizedenkint változtatta zsinatunk a lelkészválasztási törvényt, mert kereste a modus vivendit a tökéletesség felé! Sohase találta meg a leghelyesebb utat, mert — emberek vagyunk, tökéleteset alkotni nem tudtunk! A visszaélések, vesztegetések, immoralitások egész sora szennyezte be sokszor a lelkipásztorok életét a beállítás torz alakulatai folytán. A nép választásának elvi jelentőségű tényével számolni kellett és kell, a múltban és a jövőben. Kihagyni nem lehetett é.s nem is lehet a jövőben sem. De lehet helyes mederbe terelni! Erre nézve vagyok bátor Főtiszteletűségednek ajánlani a következő konkrét javaslatot: Hagyassék meg a gyülekezet választási joga az egyhangú vagy legalább 2 /3 többségben való meghívás formájában. A pályázat útján való válogatás pedig küszöbölhessék ki. A gyülekezetek abszolút mozgási szabadsága korlátoztassék a meghívásra, a melyben a szavazati joggal bíró egyedek érvényesíthessék jogaikat. Ha a lelkipásztor beállítása e módon nem sikerül, akkor, a gyülekezetek kívánságának meghallgatásával és figyelembevételével a keríiletenkint püspök és főgondnok elnöklésével működő lelkészkinevező-bizottságok nevezzenek ki az egész ország területéről szabadon jelentkező lelkészek közül egyéneket. Minden gyülekezet magára vessen, ha nem tudván meghívni szép egyhangúsággal lelkészt, kinevezésre szorul, de így feltétlen elejét veszi minden kerület azoknak az odiózus hangoknak, a melyek a személyi torzsalkodás átkos mocsarából fakadnak ! A paphallgatás a megüresedett helyen, állíttassék be, ez utóbbi esetben igen alkalmas módon, melyre az esperes adjon korlátozott mennyiségben alkalmat. így a próbaszónoklás — megfelelő ellenőrzés mellett — alkalmat ád a gyülekezeteknek kívánságuk kifejezésére és a kerületi kinevezés elejét veszi a felebbezések által támadt gyülekezeti harczoknak ! Kiváló tiszteletem nyilvánításával vagyok Balatoni István. A MI ÜGYÜNK. Levél a szerkesztőhöz. A mai napon postára adok 1000 koronát. A reformáczió 400 éves évfordulóján, 1917 október 81-én délután tartott díszközgyűlésen gyűlt össze ez összeg, mint a ref. sajtóra szánt adomány. A gyűjtés, illetve adakozás eredményesen folyik tovább. Hiszem, hogy decz. 30-ig megduplázom ez összeget. E most küldött 1000 korona ellenértékéül kérek öt darab á 200 K-ás részvényt az öcsényi ref. egyház czímére küldeni. A magasztos czél érdekében szívesen teszünk mindent. Ennél fontosabb teendőnk ma nincs. Éppen azért legyen szabad itt néhány észrevételt megkoczkáztatnom. A gyűjtést mi abból az alaphangból kiindulva kezdtük meg, hogy sajtót teremtünk neked, magyar kálvinista földművelő nép! (Hozzátehetjük azt is bátran, hiszen híveink 80% földműves.) A nép megérti, hálásan fogadja, hogy végre valahára olyan emberek látják el mindennapi táplálékkal, a kiket ismer, a kikről tudja, hogy van Istenük és hazájuk ... A nép kezd elfordulni a „szabad szótól" stb. mindenesetre az igazi magyar nép lelkét, annak igazi szükségét nem érző, nem ismerő emberek által szerkesztett „néplapoktól". Itt a kedvező alkalom, hogy ragadjuk kezünkbe a világító szövétneket... Vigyük bele kálvini puritán elveinket a napi politikába is. Dobjuk el a jelszavakat! Népámítás az mind! Indítsunk azonnal egy napilapot. Kimondott programnija legyen: egészséges, igazságos mezőgazdasági politika. Semmi más! Ezzel egy táborba tudjuk tömöríteni híveinket. Ennek hiányát érzi ma minden gazdálkodó, mert a kisgazdapártot programmjával együtt maga is kicsinyli, az „Omgét" pedig egy kissé teoretikus, nagybirtokos színezetű intézménynek tartja. De ennek a kettőnek szerencsés vegyítése meghozná azt az egészséges programmot, a melyre minden földet művelő hívünk, sőt nem hívünk is rámondhatná: „no végre ez az a progranim, mely egyedül a mi érdekünket képviseli!" Nem az én eszméim ezek Nagyt. uram. Becsületes, józan híveiméi. Épen azért vetem papírra. Nem pesszimisztikus az a felfogásom, hogy ha ma nem ragadjuk kezünkbe e téren is a vezetést, az soha többé kezünkbe nem jön más téren, valláserkölcsi téren se. A magyar protestántizmust 400 éves múltja erre kötelezi is. Ne nevessen ki Nagyt. úr, de én ma megcsinálnám a napisajtót. Hol a pénz rá?! Minden tőkéjét belefektetném az egyháznak. Minden alapot. A zsinat épen együtt van. Ha valami meghozná kamatát, ez meghozná ... Sőt tovább megyek. E nagy czél érdekében, ha kell, kis időre minden más ref. lapot megszüntetnék, hogy ez az egy felvirágozzék azonnal. De kétheti folyóiratokkal, családi lapokkal . . . félek, hogy a hegy egeret szül s a dolog lényege az, hogy híveink a pénzt napilapra adják! Öcsény. * Okos Gyula.
