Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-11-11 / 45. szám

PROTESTÁNS EGYHAZhlSKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Ráday-utcza 28, a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : B1LKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : Kováts István dr. Belső munkatársak : Marjay Károly, Muráközy Gyula, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM, Vezérczikk: Ünnep után. p. — II. czikk : Gr. Tisza István elnöki megnyitója a Prot. írod. Társaság díszközgyűlésén. — III c'zikk : Az 0. R. L. E. felhívása a Genfi Nemzeti Prot, Egyház Lelkész-Társaságához. — Belföld : Az 0. R. L. E. jubiláris közgyűlése. (K.) — Irodalom. Williaui James filozófiája. Gombos Ferencz. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Pályázat. — Hirdetések. ÜNNEP UTÁN. Most, a hétköznapok munkájában önkéntelenül is visszatekintünk az elmúlt szép napokra, ezeken lefolyt lélekemelő ünnepélyekre és összegezzük az eredményeket. Sok szép, lelkesítő beszéd hangzott el a dicső nagy múltról, az Isten szent Lelke által tanácsolt nagy szellemi mozgalomról, ennek áldásairól és nem hiányzott egyetlen beszédből, egyetlen előadásból sem annak kiemelése, hogy ha méltóak akarunk maradni a nagy emlékekhez, további folytonos reformáczióra van szükségünk most és a jövőben. Különösen Szilassy Aladárnak, a magyar belmiszszió úttörő vezérének előadása emlékeztetett arra, hogy a nagy évfordulót nem szabad egyszerű, kegyeletes emléknapnak tekinteni, hanem kiindulási pontjává kell tenni a reformáczió erőteljes folytatásának. Reámutatott arra, hogy előre kell tekintenünk és egyéni felelősségünk teljes átérzésével kell megtenni kötelességeinket. Mert — így szólt — a reformáczió feladata nem változott, ma is az, a mi volt a múltban, hogy a lelkeket az evangéliumhoz vezérelje és utat nyisson az el nem homályosított igazságok befogadására. Reámutatott arra is, hogy ezen czél elérésére ma is ugyanazok az eszközök, mint voltak a. múltban, t. i. az igehirdetés, az iskola és a sajtó. Valóban itt ezekben a munkakörökben van szükségünk a folytonos reformáczióra. Gondoskodni kell az egyháznak arról, hogy az ige hirdetésének vagy olvasásá- * nak áldásaiban mindenki részesülhessen. Újból felidéztük emlékezetünkben, hogy milyen hatalmas, szinte lázas, megfeszített -munka folyt a reformáczió első századaiban az említett három körben. Hasonlítsuk csak össze a jelen reformmunkát azzal, a mit dicső eleink végeztek. Nem kell-e szégyenkezve bevallanunk, hogy azoknak a szolgálatoknak, alkotásoknak terén, a melyekre egyházunknak olyan égető szüksége lenne, a legtöbb esetben csak a te/vezgetéseknél. kezdeményezéseknél tartunk. Az iskolákról most nem is szólva, hol vannak azok a modem eszközök, a melyek nélkül az igét, a mi evangéliumi hitünk alapigazságait kicsinyekhez és nagyokhoz eljuttathatjuk. Reámutassunk-e újból arra, hogy a bibliát most is egy velünk ellenséges 'nemzet körében lévő társaság jóvoltából olvashatjuk; felemlítsük-e, hogy az élőszó s különösen a sajtó útján való evangélizálás, szükségszerű felvilágosítás, szellemi irányítás korszerű ós elengedhetlen eszközei mennyire hiányzanak még nálunk? A felhívások, buzdító szózatok eddig még csak nagyon kevés felmutatható eredményekben gyümölcsöztek. Hol vannak, mint erre Szilassy Aladár is rámutatott, a vasárnapi iskoláknak, ifjak és leányok egyesületeinek százai, ezrei, vagy van-e igazi mély támogató érdeklődés azon munkák iránt, a melyeket egy kis buzgó munkáscsapat a közép- és főiskolák ifjúságának evangélizálása érdekében évek óta oly nagy önfeláldozással teljesít; hol vannak a jelei annak, hogy a mi egyházunk és annak közönsége, az apák és anyák, a kiknek fiai érdekében ez a legfontosabb missziói munkák egyike folyik, ezt igazán méltányolják ? Vagy nem szórványos-e és nagyrészben nálunk még szervezetlen-e a női munka, a mely pedig, mint a jelzett előadás is említette. "semmivel sem pótolható. Hol van az önkéntes munka, a megfelelő áldozatkészség, a mely az új ós folytonos reformáczió elengedhetlen feltétele? Itt e lap hasábjain több, egyházunk erősítésére szolgáló, elengedhetlen sürgős eszköz szervezéséről emlékeztünk már meg. Sajnos, a visszhang, vagy jobban mondva hallgatás a legtöbb esetben nem volt nagyon biztató. Nem akarunk most közvetlenül az ünnep után a panaszoknak félreértésekre is alkalmat adó kifejezést adni, de idézzük még egyszer annak az illusztris férfiúnak szavait, a kinek előadása egyéniségénél fogva is oly nagy jelentőségű. „Híveink — így szólt - nagy igényekkel lépnek fel az egyházzal szemben, de a fődolog az, hogy adják meg az egyháznak a meg-Adakozzunk a református sajtőalapra!