Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-04 / 5. szám

Hatvanadik évfolyam. 54k szám. Budapest, 1917. február 4. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : IX., Ráday-utcza 28, a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : Kováts István dr. Belső munkatársak : Marjay Károly, Muraközy Gyula, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő és Veress Jenő. Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér-Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Elet Könyvéből: Fáradozás a jóban. mk. — Vezérezikk: Az úrvacsorai kehely kérdése. Dr. Hetcssy Kálmán. — Krónika: Szomorú menet. — Belföld: Szilassy Aladár ünneplése, p. — Nekroiog: Kelecsényi Zádor. Ágoston Sándor. — A mi ügyünk: Szövetségünk II. téli konferencziája. II. K. I. — Irodalom: Az imádság értelme, mk. — Egyház. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. Az Élet Körevéből. Fáradozás a .jóban. Gal. 4.16—18. Fáradozás a jóban! Kire illenek inkább e szavak, mint a lelkipásztorra? Az egész élete ebben múlik el. Ha gyomlál, lia plántál, ha öntöz, ha dorgál, ha feddőzik, ha dicsér, lia a multat mutogatja, ha a jelen szomorúságaiban vigasztal, lia szebb és dicsőbb jövendővel ...biztat: fáradozik a jóban. Ha a földre, ha az égre mutat: fáradozik a jóban. Nincsen nehezebb hivatás, súlyosabb küldetés, mint egy életen át mindig a jóban fáradozni. A legszebb, a legnehezebb, a legkiváltságosabb — emberekre tekintve, a leghálátlanabb—Istenre, az áldások osztogatójára tekintve, a leghálásabb küldetés. Sokszor könnyebb a missziói munkamezőn az ugarolás, mint itt „keresztjéének" között fáradozni. Csakhogy a pásztorok nem szokták panaszukat, gyötrelmeiket a világ és az emberek elé vinni, hanem egyedül az Örökkévaló elé. Nincs ilyen független munkatér, szokták mondani, nincs ilyen folytonos függésben lévő — mondjuk mi! Mindenki szabadabb, függetlenebb, mint a lelkipásztor, a ki minden perczével, minden szavával, tekintetével, minden gondolatával, egész magán- és nyilvános életével örökös függésben van Valakivel szemben. Jó, hogy nem emberektől, mégcsak nem is földi hatalmasságoktól függ, egyedül a legfőbb Bírótól. Ezt a függését a mi életünknek kellene inkább éreznünk, tudnunk, hangsúlyoznunk mindig, mint a függetlenségét. Szigorúbb számadásra hivatunk mi, mint az a pénztári tiszt, a kinek a hivatalában minden nap — rovancsolás van. Imé, milyen látszólagos a mi függetlenségünk! Sokan az emberek közül csak ezt látják, tudják s — ezért irigylik. Mutassunk rá amarra. Hány lelkipásztornak ellenségeket szerez ez a félreértett függetlenség. Azt szeretnék, ha nagyobb függésben tarthatnának bennünket. Tőlük függve: beszüntetnék titkos ós nyilvánvaló ellenségeskedésüket. Mert nem tőlük függünk, nem ismerik el a jóban való fáradozásunkat. Az nem munka. A papnak nincs semmi dolga. Csaknem ingyért, legalább is semmi munkáért veszi fel a nagy fizetését. A mai modern világban nincs szükség papokra. A művelt embernek meg már vallásra sem. A tudomány, a költészet, a különböző művészet, a filozófia stb. pótolják a vallást. Egyesek nem ilyen radikálisak. Nem mennek ilyen messze. Megelégesznek azzal is, hogy beleszólnak a lelkipásztor legsajátosabb dolgaiba. Ne azokat az avult igazságokat-. mindig az Istent, a Jéziist Krisztust prédikáljátok. Ezek modern emberhez, modern papokhoz nem illenek. Modern témák, ezekről tessék beszélni. Ezek bizony — ha lehetne — szívesen megczenzuráznák a prédikácziókat. Ha pedig itt-ott elevenjére tapint valamelyiknek az igehirdető: kész a vád, kiprédikált. Ha azt akarja, hogy templomba járjunk, ne legyen tapintatlan. (Holott épen jó volt a tapintása!) Úgy járunk, mint Pál: „Tehát ellenségtek lettem-é, megmondván néktek az igazat?" Aktoroknak, ünnepi díszszónokoknak jók vagyunk, de lelki orvosoknak munkáját végezni, a kiknek sokszor operálni kell a fájdalmas, gennyes helyeket — nem szabad. Pohárral velők elkoczintgatni, a nótában elől hasítani a prímhangot — megengedett, sőt szívesen vett szerep. De lia okvetetlenkedni próbál, beszédjével alvó lelkiismeretük hazug álmát feltakarja: ez nem a jóban való fáradozás. Megindul a puhító munka. Felvilágosítják a „szegényt", hogy túl lő a czélon. Nem azért választották meg. Nekik czimbora kell. Kereszteljen, eskessen, temessen, aztán vége. Még esperes is lehet belőle. Ha nem enged, ha még őket is meg akarja „téríteni", annál rosszabb ránézve. Hamar kész a megállapodás: meneszteni kell. Nem használható okos dologra. íme, kártyázni sem tud. Ugyan mire is taníthatják őket ott a tlieologián ? Másik után nézünk. Tehát ellenségetek lettem-e, megmondván néktek az igazat? Kérdi szegény kétségbeesve. Könnyen megkapja a feleletet: igen. „Sőt minket ki akarnak rekeszteni, ho»'y mellettük buzgólkodjanak". (17. v.)