Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-14 / 41. szám

BELFÖLD. A lelkészválasztási törvény revíziója. III. A másik, ugyancsak ősrégi, köztudatunkba gyökerezett meggyőződés az, hogy „nincs szebb, mikor az apa érdemeinek elismerésekép a papfia emeltetik a kathedrába". Bizonyára ennél szebb cselekedetben nem nyilvánulhat meg a hívek szeretete és ragaszkodása a volt lelkipásztor iránt. Csak vigyázzunk, hogy ez a hit elfogultakká és elvakultakká ne tegyen. A mikor a fiút látjuk az apa örökébe lépni, ne tulajdonítsuk azt mindig a ragaszkodás munkájának. Mert nem minden esetben a szeretet és a parókia régi szép élete, varázslata állítja előtérbe az ároni sarjat. Ha tudnák az illetékes faktorok, mennyi vesztegetés, ígérgetés előzte meg azt az általunk annyira dicsért választást. Hisz épen a papnak van leginkább alkalma erre ! Evekkel előbb megindítja már, sokszor bizony felette csalafinta módon, az akcziót, tervének megvalósításához: megszorult híveinek pénzt kölcsönöz, fekvőségeit az agilisabb vezető egyháztagoknak bérbeadja, hízeleg jobbra-balra, megvendégeli úri házában őket. S mindez csak azért, hogy a fiú örökölhessen. Addig le sem mond, nyugdíjba nem megy, míg fiának megválasztatását legalább jó részben nem biztosítja. Tiszta választás lesz ez? Lehet itt dicsőítő himnuszokat zengedezni a gyülekezeti ragaszkodásról ? Nagy hiba van itt. De menjünk tovább. Mondjuk hogy a távozni szándékozó, vagy az esetleg elhunyt papnak nem fia, hanem vője, sógora, unokája s nem tudom miféle hányadrangú rokona van a papi státusban. Ez mind oda gravitál. És az érdekelt eklézsia pásztora, illetőleg a ' boldogult hátramaradottjai nem követnek-e el minden tőlük telhetőt, hogy besegítsék valamelyiket ? így szabad korteskedni ? Vagy ez nem korteskedés ? Hol itt a konzekvenczia ? Gyakori eshetőség az is, hogy a rektornak, a tanítónak, vagy a falu egyik gazdájának, esetleg több családnak is van pap fia vagy rokona. Üresedés esetén kizárólag ezeké a vesztegetés joga. Más a faluba a törvény értelmében nem teheti lábát. De fel is használják az alkalmat. Micsoda pártok alakulnak, ahány papos család, annyi frakczió, a falu környékéről, a szomszédból meg a papi rokonok üzengetnek be, vagy tárgyalnak a ki- és bejáró kortesvezérekkel. Pályázhat ide más valaki? Nem. Csak a falubeli származásúak. Jussuk csak ezeknek van az eklézsiához. Remélhető itt tiszta választás? Ki van zárva. Egyházi életünk tapasztalata bizonyítja ezt. El nem tagadhatjuk. Tapasztalati tény, hogy épen azon gyülekezetekben mennek végbe a legcsúfabb, legszemérmetlenebb választások, a hol több odavaló pap küzd az elsőségért. Nem okultunk, nem tanultunk még most sem a multakon? Nem láttuk meg soha sehol a hibát? Megmondom a hibát, de ne vegye senki rossz néven tőlem. Nem a papfiak, nem az ároni családok fejei ellen emelek szót, nem akarok senkit megbántani érzületében, csak az igazságot kívánom kijelenteni általánosságban. A hiba az, hogy a törvény olyanokat is enged pályázni a meghirdetett lelkészi állásra, a kik az érdekelt gyülekezetből származtak, a kik ottani családokkal rokoni összeköttetésben állanak. Egészen más a helyzet, a midőn a választó egyházközség egyhangúlag meghívja az illetőt. Ekkor az osztatlan szeretet és ragaszkodás munkálkodik. Továbbá a gyülekezetet korlátozni nem lehet uniszónális akaratában. Minden gyülekezet azt hívhatja, azt választhatja pásztorául, a kit akar. De a mikor rokoni érdekekről van szó és ennek következtében megegyezés nem jöhet létre a választók körében, ne engedjük késig menő harczra, egyházunkat megbecstelenítő kufárkodásra menni azt a szent tisztet, a mit lelkészválasztásnak nevezünk, azáltal, hogy odabocsátjuk prédául, gyújtó csóvául az érdekelt, rokoni kötelékben lévő pályázókat. Gondoljunk arra is, hogy az a pap, a ki a félfaluval atyafiviszonyban van, a ki csak egy megkötendő házasság fejében juthatott kathedrájához, nem lehet pártatlan, igazszóló papja, atyja népének. „Egy próféta sem kedves az ő hazájában!" (Luk. 4:24.) Ott, hiába várja az Istennek népe az igazságról szóló prédikácziót. Egyforma, személyválogatást nem ismerő, meg nem osztott szeretet nem fog kisugározni a paplakból. Az mindig, nemcsak a saját szemében, hanem mások, sokak szerint is az „érdek" hajléka lesz. Gondoljunk arra is, hogy feltétlenül kell, hogy a rokonok mind együvé kerüljenek ? Nincs elég eklézsiája magyarhoni egyházunknak, a hol talán sokkal eredményesebben művelhetnék az Úr szőlejét s bizonyára boldogabbak lehetnek maguk és híveik is? Elhelyezkedésünknek tágas szép mezeje van, csak hozzáférhetővé kell tenni. Ne vindikálja magának kizárólag az egyik a maga szülőhelyét, a másiknak meg adjanak alkalmat a közeledésre. A választási harczoknak, a rengeteg visszaélésnek azonban talán legnagyobb oka, mindennél hatalmasabb mozgatója azon körülmény, hogy gyülekezeteink különféle, sokszor toto Coelo elütő javadalmat adnak lelkészeiknek. Egyik gyülekezetben a javadalmazás a minimálison aluli, a másikban minimális, a harmadikban tűrhető, van azután olyan is, a hol a többihez képest fejedelmi dotácziót élvez a lelkész. Ez is régi bajunk. Próbáltak rajta segíteni egykoron az osztályozási, illetve minősítő rendszerrel. Hogy az 1904. évi törvény kasszálta ezt az eljárást, mutatja evidenter, hogy czélhoz nem vezetett. Az anomális állapot azonban meg van most is; tűnődünk, javaslatokat teszünk, miképen lehetne a tehetségesebbek, az érdemesebbek részére biztosítani a jobb javadalmazásit állásokat, hogyan lehetne fokozatokat felállítani. a melyen meglenne az előmenetel lehetősége. Mert az tény, hogy abszurd dolog, hogy igen gyakran gyerekemberek jutnak a legjobb ájjásokba. Az idoseb-