Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-07 / 40. szám

lekezetben pröbaszón'oklat tartása ellenőrizhetetlen és liogy alkalmat ad visszaélésre. Nálunk is épen így meghonosítható lenne ez az eljárás. Törvényileg biztosítandó tehát a választó-gyülekezetnek azon jog, hogy az egyházhatósági kiküldött vagy maga az esperes elnöklete alatt az egyházközségi közgyűlés, vagy a szűkebb körű egyháztanács jelölhessen három vagy négy egyént a pályázók közül, a kikhez ötödiknek az egyházmegye vagy egyházkerület elnöksége is állíthatna hivatalból egy jelöltet, a kit a gyülekezet szintén köteles lenne meghallgatni. így mind a választó gyülekezet, mind a felettes egyházi hatóságok érdekei és igényei kielégítést nyerhetnek. Ugyancsak törvényileg mondandó ki. hogy a pályázók a választó-gyülekezetben próbaszónoklatra megjelenhetnek, de csakis az esperes által kiküldött tanácsbíró kíséretében az esperes meghívólevelével és az esperes által meghatározott időpontban. Ez esetben a sokat hánytorgatott összetorlódás és szinpadiasság argumentuma is esedéktelenné válik, minthogy négy-öt hét alatt simán, a legszebb rendben lefolytatható a pfpok proczesszusa. Még két hónap is elég rövidke idő olyan fontos aktus lebonyolításához, mint egy gyülekezet papi állásának betöltése, nemhogy sokaiható lenne a választási eljárást igénylő néhány hét. Egyházjogi berendezkedésünkből kifolyólag amúgy is félesztendő áll az egyházi hatóság rendelkezésére az állás végleges elfoglalásáig. lís a választás nem olyan sürgős, hogy pár hét alatt össze lehetne ütni azt, a mi egy gyülekezet életében a legfontosabb és egy elhamarkodott, siettetett választási eljárásnak, bürokratikus pedantériának siralmas gyülekezeti élet legyen az eredménye. Ha ilyen értelemben alkottatik meg az új lelkészválasztási törvény, akkor valóban beszélhetünk majd az egyetemesség elvéről és dicsekedésünk lesz az minden időkre; akkor nem lesz szükség arra, hogy elkeseredett papok lelkészkinevezés inst-ituálását sürgessék ; akkor nem lesz soha maradásra kárhoztatva egy jobb sorsra érdemes paptársunk sem. Ki- ki megkaphatja a maga helyét. A lelkészválasztási törvény másik sine qua non-ja a választás tisztasága. Feddhetetlen választási eljárásról mindaddig szó nem lehet, mig a jelenlegi, 1904. évben megállapított törvény érvényben van, vagy a, meddig minden újabb rendelkezés a mostan fennálló szabványok és felfogás értelmében igazodik. A míg radikálisan ki nem forgatjuk megcsontosodott téves hitünket, elveinket és meggyőződéseinket, addig fontoskodva nem beszélhetünk erkölcsileg tiszta, becsületes lelkészválasztásról, sem privátim, sem a nyilvánosság előtt. Ősrégi ilyen belénk keményedett hit, meggyőződés a mi egyházunkban is az, hogy mindenféle, akár a lelkészválasztással kapcsolatban felmerült, akár a megválasztott új lelkipásztor beköltözésével járó költségek az egyházközségek pénztárát terhelik. Milyen alapon? Semmilyenen. Csak azért, mert mi ezt így tartjuk helyesnek, méltányosnak; csak azért, mert eddig ez volt a gyakorlat. De kérdés, hogy igazunk van-e? En nem tartom korrektnek azt a gondolkodást, hogy minden költséget a gyülekezetek pénztárának terhére akarunk írni. Mintha bizony a gyülekezetek azt a pénzt, mit a versengő papok beköltözési költségeinek fedezésére fordítanak, nem használhatnák fel jobb czél szolgálatában. Disztingváljunk két eset közt. A gyülekezet egyhangúlag meghív valakit lelkipásztorául, és megegyezés híján pályázat útján tölti be a lelkészi állást. Az első esetben eo ipso a választó-gyülekezet terhére rovandópak tartom a lelkészválasztással együtt járó esetleges meghallgatás és a meghívás útján megválasztott lelkész költözködési költségeit. De a mikor pályázat alapján választatik meg a lelkész, akkor miért viselje az egyházközség a meghallgatás és a megválasztott pap szállításának kiadási terheit? A ki pályázik, számoljon azzal, hogy a költségek az ő vállaira nehezednek, örüljön, hogy megválasztják. Ha nem akar költségeskedni, ne pályáz-, zon. várjon egyhangú meghívást. A kinek bármi okból mindenféleképen távoznia kell gyülekezetéből, szívesen, örömmel reszkíroz, nem sajnál pénzt, csak válasszák meg valahová. Azután miért épen nálunk papoknál van ez az uzus, holott az államról is tudjuk, hogy csak a hivatalból történő áthelyezéseknél fedezi a szállítási költségeket, míg az áthelyezést maguk kérők, vagy az állást cserélők kötelezve vannak a költözködési teher viselésre. A megüresedett lelkészi állásra pályázók is az én nézetem szerint áthelyezésüket önként kereső számba vehetők, írassék tehát az ő terhükre a meghallgattatás és a beköltözködéssel kapcsolatos minden kiadás. Ez volt a kérdés elvi oldala, most világosítsuk meg a praxis szempontjából. Megtörtént egyszer, hogy Baranyában az egyik pályázónak édesatyja a választók előtt azzal argumentált fia mellett, hogy czélszerűbb megválasztani egy káplánt, a ki nőtlen, mint egy már családos papot, a kinek az elszállítása rengeteg költségbe kerül. Az argumentum hatott. A nőtlen káplán előnyben részesült a jobb állásra jobban rászorult, érdemesebb családos pap felett. Ez csak egy eset a sok közül. Hányféle variáczióban lehetne ezt elmesélni sok-sok választásról? Hát itt nem vesztegetésről van szó ? Az ilyen sp*gu mentái ássál keresztülvitt lelkészválasztás erkölcsileg tisztának minősíthető? Egy másik esetben csak azért került győztesen a választási harczból, mivel négy koronával kevesebbe került a szállítási költsége, mint a különben jobban megtetszett pályázó társáé. Oh micsoda szégyenletes momentumok ezek ! Feltétlenül orvosolni kell; nem majd, hanem most, azonnal! Nem használ itt a fontolgatás, mérlegelés, részletezés, a törvény büntető klauzulája, itt radikális, jő törvényt kell hozni, melyben a pályázat útján történő lelkészválasztásoknál a meghallgattatással és a megválasztott lelkész elszállításával járó mindennemű tehernek viselésére a pályázó és a, pályázat alapján megválasztott köteleztessék. Föveny essy Pál.