Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-30 / 39. szám
lése keretében törtónt meg a tanév megnyitása. Elsősorban Láng Nándor dr., a lelépő rektor mondotta el beszámoló jelentését az elmúlt tanévről, kiemelve az egyetem életében előfordult nevezetesebb eseményeket s ismertetve a közérdekű statisztikai adatokat, ezek között az elmúlt tanév hallgatóinak számát, a mely az első félévben 257, a másodikban 254 volt. Az egyetem négy tanárt, Benigny Gyulát, Mitrovics Gyulát. Márty Hugót és Gerőczy Kálmánt egyetemi magántanárokká képesített. Felterjesztést tett a tanács hat tanszéknek létesítése iránt a hittudományi karon és kérte a gazdasági fakultás fölállítását, illetve a debreczeni gazdasági akadémiának az egyetemhez csatolását. A különálló egyetemi könyvtárt megszervezték s azt 10,000 kötettel átadják a használatnak. Az egyetem tervezett ünnepélyes megnyitását felsőbb rendeletre elhalasztották. A beszámoló után köszönetet mondott minden faktornak a támogatásért s ezzel átadta a rektori tisztet Erdős József dr. ezidei rektornak. Erdős József dr. mindenekelőtt elhunyt királyunkról, Ferencz Józsefről, a debreczeni egyetem megalapítójáról emlékezett meg kegyeletes, szép szavakkal, majd elmondta székfoglalóját, a melyben szólt a reformácziónak a tudománnyal való kapcsolatáról, majd kérte a támogatást mindama tényezők részéről, a melyeknek erre módjuk van. A nagy tetszéssel fogadott székfoglaló után Zoványi Jenő, a hittudományi kar dékánja az ifjúsághoz intézett beszédet. Végül Erdős József dr. rektor berekesztette a közgyűlést s a tanévet megnyitottnak jelentette ki. EGYESÜLET. Meghívó. Az Országos Evangéliumi Protestáns Szövetség alakuló gyűlését 1917 november hó első napján délelőtt 10 órakor Budapesten, az Újvárosháza dísztermében tartja, mely gyűlésre a protestántizmus nagy, közös czéljai iránt érdeklődőket tisztelettel és szeretettel meghívjuk. Debreczen, 1917 szeptember hó 25-én. Budapest. Dr. Baltazár Dezső, dr. Zsilinszky Mihály, ideiglenes elnökök. Felelős szerkesztő : B. Pap István. PÁLYÁZAT. Pályázat. A gyönki áll. segélyezett ref. gimn. fenntartó-testülete pályázatot hirdet egy magyar-latin szakos helyettes tanári állásra, A megválasztott h. tanárnak tanítani kell a magyar-latin nyelven kívül a földrajzot az I—Il-ik és a természetrajzot az I—II. osztályban. Heti óráinak száma 26—28 lenne. Javadalmazása: 2400 K tanári fizetés és 600 K helyettesítési díj; összesen 3000 K. Ezenkívül rendelkezésére állana egy bútorozatlan szoba is az intézetben, a melyben bérfizetés nélkül lakhatna. E tanszékre elsősorban református, másodsorban ág. hitv. ev. ós végül róm. kath. vallású egyének pályázhatnak, oklevéllel, szakvizsgával, végül alapvizsgával is. A pályázat határideje 1917. év október hó 14-ike, mely időig a születési levéllel, egészségi bizonyítvánnyal, oklevéllel vagy egyéb okmánnyal, katonai igazolvánnyal felszerelt kérvényeiket a gyönki államilag segélyezett ref. gimnázium fenntartó-testületéhez intézve, a gimnázium igazgatósága czímére Gyönkre (Tolna m.) küldjék be. A később érkezett kérvények figyelembe nem vétetnek. A megválasztandó helyettestanár állását 1917 október hó 18-ig tartozik okvetlenül elfoglalni. Kelt Gyönk 1917 szeptember hó 23. Ádám József.\ • gimn, igazgató-tanár. Kőrózsa. (Dachrose, Echeveria.) Küszöbön a tél mindmegannyi nyavalyával! Sok ellen a kőrózsa nevű dísz- és gyógynövénnyel védekezhetünk. Ilyen az átfázás folytán keletkezett fekélyes sebek (schlecht granulierende Wunden) ellen, a mely kórral szemben a modern gyógytudomány tehetetlenül áll s a szenvedő betegek mint gyógyíthatlanok lesznek kezelve. Az akut fülbajt — a minek a lelkész urak lépten-nyomon vannak kitéve — azonnal beszünteti, továbbá a szívbaj ellen. Rögtöni szer a gyomorégés ellen. Használják a főfájás, hideglelés stb. ellen, szóval a kőrózsának nem volna szabad hiányoznia egy háznál sem, mivel fél patikát rejt magában s ne várjuk be azt, míg a betegségek egész özöne ránk szakadjon, hanem azonnal rendeljünk szépen nevelt s ápolt példányokat, gyökereseket használati utasítással, szóval mindent bennfoglalva 10 korona tisztán utánvéttel G-otthárd Sámuel ny. ág. ev. tanítónál Palánkán (Bácska). Mint örökzöld dísznövény, szeretteink sírjait és kriptáit díszíti. A nép még a disznóvész ellen és mint étvágygerjesztőnek is használja a hízósertéseknél. Bármikor rendelhető. HIRDETESEK. ERZSEBET KIRÁLYNÉ SZALLO Budapest, IV. Ker., Egyetem-utcza 5. szám. Régi jó hírnevű családi szálló, csendes fekvéssel a belváros központjában. A mult évben újonnan épült minden modern kényelemmel felszerelt hatemeletes házzal bővült. — Szobaárak 3 koronától. Szabó Imre, szállodás. PAPI ES POLGÁRI SZABÓ CSUHA ANDRAS BUDAPEST, IX., RÁDAY-U. 43. I., 4. Jutányos áron készít lelkészek számára palástokat és különféle ruhákat. 3—5 koronás havi részlettörlesztéssel szállítom a következő könyveket teljesen új állapotban, díszes és tartós bekötésben; Jókai Mór munkái. 50 kötet 240.— 5.— Magyar Regényírók. Szerk. Mikszáth Kálmán. 30 kötet 180.— 4 — Földrajzi Társaság Könyvtára. 12 kötet . 99.50 3.— Egyetemes irodalomtörténet. Szerk. Heinrich Gusztáv. 5 kötet . 120.— 4.— Nagy Képes Világtörténet. Szerk. Marczali Henrik. 12 kötet 192— 5.— Kogutovicz-féle teljes földrajzi és történelmi atlasz 86.— 3.— A könyve&et a fizetés előtt egyszerre és azonnal szállítom. Oendischer M, Budapest VII., Öv-u. 183,