Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-23 / 38. szám

Én a magam életében, munkámban sehol sem azt tapasztaltam, hogy a kálvinista „ridegség" lenne a pozitív ok asszonyainknál, ha nem vallásosak. Ott, a hol a nők ridegek a Jézus iránt, nem Kálvin a hibás, ott hidegek a férfiak is, s ebben a helytelen tanítás a föok. A mit bizonyít az is, hogy napjainkban egy igen lelkes női gárdája van az Úrnak, a kik tevékenységükkel a férfiakban is erősítik a hitet. Itt ismét azt mondhatná valaki: „110 igen, hisz ezek is nagy intelligencziával bíró nők, ez tehát nem dönti meg Sebestyén tételét." Pedig úgy áll, hogy intelligenczia, műveltség, tehetség igen különbözően van képviselve ebben a tiszteletreméltó seregben, de annyit elismerek, hogy azok, a kik buzgólkodtak ezek megnyerésében, azok intelligensek voltak, mert úgy tudtak beszélni, cselekedni, úgy megtöltötték a Kálvin vallását evvel a női lélek meleg szeretetével, értelmességével, vidámságával, melyet tenni tényleg nem is a reformátor feladata volt. Bizonyos azonban, hogy a kálvinista ember, legyen férfi, nő, ne mulassza el. ha alkalma van reá, eloszlatni ezt a tévedést, mintha Kálvin műveletlenül érző ember lett volna, a ki a művészetet nem értette s ezért távolított el minden képet, szobrot, czifraságot az Isten házából. Világosítsák fel az illetőket, a kikkel erről beszélnek, hogy Kálvin nem tekintett mást, mint a lényeget. A kivetkőztetett lényeget akarta újra piedesztálra állítani, s ott, a hol a szép már nem igazság, jóság szolgálatában állott, hanem elfoglalta az igazság helyét és eltakarta a jóságot, mikor a szép bűnpalástolásra vállalkozott és egészen elvonta az emberek figyelmét a Lényegtől, akkor igen, — a szépet száműzte ! Nem az bántotta őt. hogy a templom nem kopár, hanem hogy nem az Istent keresik a sok szépség között. Nem is hiszem, hogy ezt olyan általánosan hirdették volna, hogy Kálvin hitéhez a nők nem tudnak oly lelkesen közeledni, hisz a protestáns nemzeteknél az asszonyok igen nagy szerepet és pedig dicsőséges szerepet játszanak, gyönyörű munkákat végeznek. Talán igaz annyi belőle, hogy ezek a hidegvérűbb, józanabb nemzetek — északibbak, míg dél leányainak jobban megfelel a katholiczizmus, de ott ugyanaz áll a férfiakra nézve is. Bizonyos, hogy a két véglet közt vagyunk mi, magyar asszonyok és bennünket elsősorban az érdekel, hogy nálunk és ma milyen a helyzet e tekintetben. A ki kálvinista vallásban nevelkedett és nem is igen érintkezett katliolikusokkal, annak nem hiányzik a vallásából semmi, ha öntudatos és nevelése (vagy önnevelése) folytán megtöltötte azt tartalommal. Mert nem egészen lényegtelen itt a kérdés, hogy vájjon, ha ott a sok külsőség, művészét, czifraság, szépség elfoglalja a lelket, több igazi tartalom van-e azokban a nőkben (mikor nem vezeti őket senki), mint nálunk az átlagban, a mely, mondjuk, nem a fejlett, önálló lelki életünkből kerül ki. Itt, azt hiszem, nem akkora a hátrányunk, mint látszik. Bár igaz, hogy ott van elég „lelki vezető", a ki folyton irányít, óv, mutat, buzdít, hogy mit hogy tegyenek az egyház érdekében, de tapasztalatom azt mutatta. hogy ott aztán kevés az őszinteség. Tehát lényegében nem olyan nagy eredmény és hitért nem egyszer jönnek hozzánk,' mert az övék — kevés! Vegyünk azonban egy-két dolgot közelebbről és itt két dolog van, a mi csakugyan segítő erő s a. mit megszívlelhetnénk. A Mária-kultusz, ha bevonják is csillogó imákkal, nem olyan veszedelmes. Én soha nem éreztem hiányát valamely „nőies" tényezőnek a hitben, annyira felette van annak a keresztyén, én szerintem, hogy nemek szerin ítéltessék, hogy nekem eszembe sem jutott, hogy közelebb jönnék a Krisztushoz, vagy Istenhez egy Mária által. Helytelen azonban tényleg nálunk (egyeseknél) az, hogy abban is kálvinista voltukat vélik kitüntetni, ha Máriát teljesen mellőzik. Evvel kissé elidegenítik a nőket Máriától, félvén, hogy „katholikusos" lesz, pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mi Máriát igenis tiszteljük s alázatcsságát, tisztességét például állítjuk, csak nem magasztaljuk fel és nem ismerjük el csodatevőnek, istennőnek stb. És ő, csakugyan, csak a szenvedéseiben van közel a nőkhöz s ezt aknázták ki alaposan, különösen anyák megnyerésére s oziczomázták fel minden hangulatos dologgal. Itt, a mi befolyás van, azt a zárdáknak lehet tulajdonítani, ebben nagy mesterek, itt van idő és alkalom a fogékony és szimpla lelkeket megnyerni és lelkesíteni. Itt aztán lehet szó egy szempontból Kálvin „ridegségéről". Az t. i., hogy Kálvinnál semmiféle apró bűnöcskóket és kis vétkezéseket kis penitencziával, misével, böjtéi, üdvözléggyel, virággal Máriának, alamizsnával a szenteknek „kiegyenlítni, elintézni" nem lehetett és nem lehet. De ebből a ridegségből, ha engedünk a női lélek apró gyöngéinek, az egész Kálvint is elengedhetjük! Szerintem ebben egy jotta megalkuvást nem bírunk el. Mert ez egyik oka annak, hogy a katholikus nőknek könnyebb szép vallásos életet élniök. Nálunk a bűnnel nem lehet kaczérkodni s a visszaeső bűnös ilyen gépies dolgokkal nem tisztul meg. ezért „barátságtalan" a vallásunk. Kemény töredelmet kíván. De talán ehhez a mai templomozás kialakulása nem nyújt mindig elég alkalmat. És ez az egyik pont, a melyeit talán lehetne változtatni, a mi a nők lelki életét emelné, tömörebbé, állandóbbá tenné s könnyítene az életükön és vívódásaiban. Ez pedig a templomok nyitvatartása. hétköznap is, nappal, istentisztelet nélkül is, vasárnap is. Mert feltétlenül szükséges a léleknek a „csendes óra", ha csak 15 perez is, a „titkos kamara", a mely azonban a mai lakás- és életviszonyok közt elenyészően csekély nőnek áll kellőleg rendelkezésére. Az Istennel való társalkodás zavartalanságot, csendet, magányosságot kíván és csak így tud a zaklatott lélek megnyugodni, felemelkedni, erőt meríteni, valamit „leküzdeni", mást „kiküzdeni". De ha először a jómódú vagyonosabb nőket vesszük is, azok életébe és otthonukba, annyi a próza az ideges, sürgős