Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-16 / 37. szám

magasabb színvonalon állottak ós épen ezért választották meg lelkipásztorukul a nagyobbra hivatottakat. Tehát két irányban is fokozott a veszteség: a legkényesebb őrálló helyek maradhatnak így igehirdetői rendszeres gondozás nélkül és a legkiválóbb igehirdetők némulnak el nemcsak az illető gyülekezet, hanem az egész közegyház kárára. És a hol nem -ez magyarázza a visszás helyzetet, bizonyára megvan másban a magyarázata, a mi védelméül szolgálhat azoknak, kik vádat éreznének ki a fentiekből. Világos azonban, hogy semmiféle magyarázat vagy védelem sem mentesítheti ezeket a tényeket. Ezek sebek, a miket nem szabad meglátatlanul hagyni. Az egyház nem jótékonykodó, leereszkedő önzetlenséget gyakorolna, hanem a legsajátosabb életérdekeit ápolná, ha élénk, szeretetteljes figyelemben részesítené segédlelkészeit-Örüljön odaadásuknak, ismerje el anyai büszkeséggel ifjúi, lelkes fáradozásaikat, nyújtson nekik olyan anyagi helyzetet, a melyre maga is büszke lehet s a mellyel kifejezésre juttatja mások odavonzása végett is, hogy milyen becsiilés illeti meg a lelkészi pályára lépőket, és végül állítsa vissza a segédlelkészi statust a maga igazi rendeltetésébe, tegye fejlődésnek és gyarapodásnak idejévé, gyakoroljon esperesei és püspöke által atyai, lelkipásztori gondozást fölöttük, gyűjtse össze őket néha további önképzés és lelki felüdülés czéljából egyegy gyűlésre tanárok és kiváló lelkészek bevonásával, és ne nyomorítsa meg sem őket sem a káplános gyülekezeteket azzal, hogy rendes lelkészi munkára fogja be őket. Egyszóval: törődjék az egyház szeretettel a segédlelkészeivel és ez a szeretet bőségesen meg fogja hozni kamatait! Ifj. Victor János. TÁRCZA. Tompa-jubileumra. I. Többen megállapították már és aggodalmukat fejezték ki miatta, hogy a magyar protestánsok többet foglalkoznak a múlttal, mint a jövővel. Nem nagy jövő állhat az előtt, a ki csak a múltban él, a jelent tűri, mert kénytelen vele, a jövőt fájdalmas borongással csak néha emlegeti. Lélektanilag nagyon érthető ez. Volt-e egyház Magyarországon, a mely — számarányát nem is tekintve — olyan kiváló szerepet vitt volna a nemzet történetében, mint a miénk? Volt-e egyház, a melynek fiai olyan jótékonyan és jellegzetesen befolyásolták egy-egy korszaknak szellemi életét, mint a magyar ref. -egyház fiai? Csak nemrégen is, majdnem félszázadon keresztül szembeszökő — újabban bizonyos iránynak egyenesen' szemet szúró — volt a magyar kálvinistaság szupremácziója minden téren, a költészet, a kritika, a napi sajtó, a politika terén, az irodalmi társaságokban, az Akadémián. Mindez, fájdalom, eltűnőben. Hogy ne akarnánk tartóztatni a dicső közelmultat, ha másként nem, legalább emlékezetben. A jelent tűrjük. A régi kálvinista hegemónia korából itt maradt még a régi fénnyel, a régi tisztelettel övezve egypár tipikus, fehérhajú és szakállú magyar nemes alak, ők még képviselik a magyar kálvinistaságot a tudós vagy irodalmi társaságokban, de a jövő ? Mi lesz, ha ők is elmennek ? . . . Reméljük, a jövő nem hoz szégyent ránk. Korlátlan lehetőségek rejtőznek méhében. Iskoláink még meg vannak ; alkalmat és segítséget nyújthatnak a tehetségek kifejlődésére és kálvinista keresztyén karakterrel való megjelölésére. Ki hitte volna, hogy az a „szolga tanuló" a sárospataki kollégiumban — a ki szeptember hónapban épen száz éve hogy megszületett, mint egy foltozó vargának: Tompa Mihálynak és feleségének Bárdos Zsuzsannának a gyermeke, valaha egyik dísze lesz a református Ságnak és a magyar irodalomnak ? ! Szűkös volt az ellátás, a mit a kálvinista alma materek nyújthattak a szegény diákoknak, de elegendő arra, hogy a magyar középosztályt fölfrissítsék évenként néhány száz egészséges, pirosvérű, józan magyar, liberális gondolkozású, egyházát és hazáját szerető hivatalnokkal. A szellem, a mely a nevelést irányította, ezekben a kollégiumokban mindenkor, minden körülmények között igaz magyar volt, de már a vallásos nevelés nem mindig volt eszményien kálvinista-keresztyén, még a theológiákon sem, sőt mondhatnánk így: ott különösen nem. Raczionalizmus mérkőzött az orthodoxiával atheologia terén. Tompa nem kiforrott világnézettel, nem mélységes kálvinista-keresztyén hittel, de izzó magyarsággal és irodalmi tervekkel lépett ki az életbe. Bennünket ez alkalommal az ő hitélete, egyházi munkássága s lapunkkal, a Prot. Egyh. és Isk. Lappal való összeköttetése foglalkoztat. Világnézetünk, lelkiéletünk kialakulását nagyon befolyásolják fizikai alkatunk, idegrendszerünk, anyagi helyzetünk. Némelyek ezeket 'a tényezőket figyelmen kívül hagyják, mások meg csak ezektől teszik függővé az egész lelkiéletet. Tompa külsőleg hatalmas fizikumában ott rejtőzött a betegség csírája, idegrendszere túlérzékeny volt, mindez őt a pesszimizmusra hajlóvá, türelmetlenné, képzelődővé. tette. Anyagi helyzete nagyon sokáig nyomasztó s egy időben majdnem vigasztalan volt. Diák éveire épen a sok küzködés, anyagi gondok miatt nem a legszívesebben gondolt. Nevelősködése alatt azután beletekintett a jómódli gentri életébe. A családi kör áldásaiban nem volt része, anyja korán meghalt, atyja nem igen törő dott vele, felületes, könnyű gondolkozású ember volt. Nagyszüleinél nevelkedett, de ott is csak épen hogy megtűrték. Milyen világos színérzeteket kelt bennünk Arany János Családiköre s mennyire sötéteket Tompa egyik beszéde, a melyben az árva sorsát mondja el. A nevelősködést megunva a fővárosba jön irodalmi tervekkel, az írók társaságukba és szeretetükbe fogadják, de — az anyagi gondok s betegsége elkeserítik. Örömmel