Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-09 / 36. szám

PROTESTÁNS EGYHAZIESISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Ráday-utcza 28, a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : Kováts István dr. Belső munkatársak : Marjay Károly, Muraközy Gyula, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos qgész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed ofaal 10 K, nyolezad oldal 5 K. TARTALOM. Vezérezikk: Segádlelkészeink, Ifj. Victor János. — Második czikk: A kerületi belmissziói bizottság szabályzatának tervezetéről. F. Gy. — Tárcza : A legszebb hattyú. (Vers.) Muraközy Gyula. —- A mi ügyünk. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Hirdetések. SEGEDLELKESZEINK. I. A mint lapunk multheti száma már közölte hírét, a dunamelléki egyházkerület segédlelkészei rendkívül súlyos, sőt nyugodtan, túlzás nélkül mondhatjuk: elviselhetetlen anyagi helyzetük javítása érdekében kérvényt adtak be a kerület elnökségéhez. Ez akczió előkészületei folyamán a kezdeményező budapesti segédlelkészek körkérdést intéztek a kerület 56 segédlelkészéhez, melyben informácziót kértek anyagi körülményeikről és munkaviszonyaikról. Azf kon kívül, kik kifejezetten nem csatlakozhattak a mozgalomhoz, mert kivételesen (szerencsés családi vagy egyéb viszonyok folytán) jó anyagi körülmények között vannak (3) és azokon kívül, kik szóbelileg jelentették be csatlakozásukat, 42-en írásban feleltek több-kevesebb adattal jellemezve helyzetüket. Alulírottnak kezébe került ez a 42 válaszív és mivel a most folyó akcziótól függetlenül is közérdekűnek tartja azok tartalmát, legyen szabad egy-két főbenyomásrpl beszámolnia, a mi alapos átolvasásuk után lelkében visszamaradt. Hangsúlyozom: ezekkel a sorokkal nem a most folyó fizetésjavítási mozgalmat akarom szolgálni. Az haladjon a maga megkezdett útján és ha el találna akadni, szorgalmazzák elsősorban azok, a kik közvetlenül érdekelve vannak benne és azok, a kik befolyásos vezetőemberei kerületünknek. A mi az előbbieket illeti, a körkérdésre bejött válaszok azt mutatják, hogy a budapesti kezdeményezők sokaknak lelkéből szólottak, a kik vidéki elszigeteltségükben, ha régóta tervezték is, nem tudták megindítani a mozgalmat. A segéd lelkészek mélyen átérzett régi közös kívánságáról van tehát szó, nem tehát valami ötletszerű alkalmi mozgolódásról. Es ezért olyan kívülálló szemlélő, mint e sorok írója, nyugodtan lemondhat a fogadatlan prókátor szerepéről, rábízva ezt az igaz ügyet a maga belső erejére. Legfeljebb arra kérném Lapunk szerkesztőségét, hogy vagy dolgoztassa fel rendszeresen a beérkezett ós még bekérhető adatokat vagy engedjen hasábjain tért egynéhány segédlelkésznek, a ki'a maga tapasztalataiból „de profundis" jellemezheti majd a helyzetüket. Én itt egészen általános szempontra helyezkedve azt kérdezem, mit olvashat ki e válaszokból egyházam jövőjéért lelkesedő és aggódó szívem ? Ha ez iratokat pl. elhelyeznék a Ráday-könyvtár levéltárába (a mit feltétlenül megérdemelnek, mert a mint így egy csomóban vannak, egyik dokumentumát képezik egyházunk világháborús korképének) és ha pl. két-három emberöltő múlva valaki elmerülne tanulmányozásukba: mit mondana ezek alapján a mai egyházról ? A jövő ítélőszéke elé tartva ezeknek az írásoknak a tanúvallomását, lehetetlen el nem szorulnia a szívemnek. De — és kezdjük inkább ezen — hallok és látok bennük sok mindent, a mi fejemet bizalommal felemelni késztet. 1. Olyan munkásgárdával, a milyennek ezekben az években egyházunk jövendő íelkészgenerácziója feltárul a szemlélő előtt, bízhatunk benne: egyházunk ki fog állani minden reáváró súlyos válságot. Az elégedetlenségek, a jogkövetelések korában vagyunk ; fiatal emberekről van szó, a kikben legkönnyebben kap lángra a mások jobb helyzetének irigy megkívánása; körülöttünk városban és falun tombol a vagyonosodási és pénzköltési hóbort. És mégis, a mikor a, csaknem félszázra menő segédlelkészi kar elmondja panaszát, még pedig — jól jegyezzük meg — nem fölfelé intézett, tehát diplomácziai okokból sordino alá vett hangon, hanem egy baráti körkérdésre, tehát „egymás között ' : egy-két enyhe kivételtől eltekintve, mely odáig „megfeledkezik magáról", hogy „szégyenteljes helyzetet" emleget, sehol egy elkeseredett szó nem hangzik el, sehol egy éktelen kifejezés nem található, sehol nem kerül arra sor, hogy a panaszolt helyzetért váddal illetnének bárkit vagy más helyzetének rovására akarnának javulást keresni a magukén. Ez az ifjú generáczió még bírja annak a hajdani lelkészi generáeziónak tűrő erejét és lemondó készségét, mely a fizetésrendezések és államsegélyek előtti korszak-Adakozzunk a református sajtóalapra!