Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-19 / 33. szám

készképesítő-vizsgák eredményeit; az első képesítő vizs­gát 12 jelölt tette le eredménnyel, a másodikon 16 s.-lelkész nyert lelkészi oklevelet. A felsöbaranyai ref. egyházmegye siklósi polgári leányiskolájának értesítője az 1916 — 17. évről. Szer­kesztette Lux Lajosné igazgatónő. Érdeklődéssel vettük kezünkbe kerületünk legújabb iskolájának értesítőjét. Az értesítő elején Bocsor László lelkész e.-m.-i aljegyző mondja el az intézet keletkezésének történetét. Az egy­házmegye a mult nyári közgyűlésén határozta el dr. Fejes János siklósi ügyvéd e.-m.-i aljegyző és tanácsbíró javas­latára az intézet felállítását és nem sokat „okoskodott", hanem a mult évi októberben már meg is nyitotta az iskolát. — A tanítónői testületben az iskolái év folyamán több változás volt: az év végén volt az igazgatónőn kí­vül 1 rendes és 2 segédtanítónő. A felvett tanulók száma volt 59 (58 tett vizsgát); 26 siklósi és ugyanannyi me­gyebeli. — Siklóson róni. kath. leányiskola is vaus így a növendékek nagy része, 36 református volt, zsidó volt 17. Érdekes adat, hogy a tanuló gyermekek nagy per­czentje földmíves szülők gyermeke. A kezdet jó volt, legyen a továbbiakon is Isten áldása! Iskolai értesítés. A kecskeméti ref. főgimnázium­ban az uralkodó nagy drágaság miatt a küszöbön álló 1917—8. iskolai évben sem sikerült a konviktust fel­állítani. E sajnálatos körülményt azzal hozom tudomására az érdeklődőknek, hogy idejekorán igyekezzenek idehozni szándékolt fiaik részére, vagy magáncsaládoknál — a milyenek nagy számmal vannak előjegyezve az igazgató­ságnál —, vagy itteni Deákinternátusban (Beniczky Fe­rencz-utcza 12. sz.) helyet biztosítani. Egyúttal tudatom, hogy a jó tanulók részére adományozni szokott konvik­tusi segélyek, mint a mult évben, úgy a jövő évben is, készpénzben fognak adományoztatni. Kecskemét, 1917 aug. 7. Katona Mihály főgimn, igazgató. A debreczeni ref. kollégium egyetemi internátusa szeptembertől kezdve összes helyiségeivel az egyetemi ifjúság rendelkezésére áll. 200 K-ás helyre 16, 360 K-ás helyre 11, 560 K-ás helyre 20, 660 K-ás helyre 8 és 760 K-ás helyre 8 theologus vétetik fel. Jótéteményes helyekért a kérvényeket augusztus 20-ig, a felsőokta­tási tanácshoz czímezve, az internátus igazgatóságához (Debreczen, ref. kollégium) kell benyújtani. A kérvény­hez mellékelni kell: 1. községi bizonyítványt a szülők vagyoni helyzetéről; 2. előző évi tanulmányokról szóló bizonyítványt hitelesített másolatban; 3. lelkésztől iga­zolványt a gyermekek számáról és arról, hogy hány neveltetik házon kívül. A kérvényben megemlítendő, hogy a folyamodó az egyetem melyik karára kíván be­iratkozni. Az internátusban az ifjak teljes ellátást kap­nak fűtéssel, világítással és mosással. Teljes díjas helyre későbbi jelentkezők is elfogadtatnak. * GYÁSZROVAT. Schönwiesner Kálmán pozsonyszentgyörgyi ág. ev. lelkész, a pozsonyinegyei ev. esperesség lelkésze 50 éves korában meghalt Pozsonyszentgyörgyön. Id. Dávidházy Jánosné, szül. Szabó Mária úr­asszony életének 70-ik, házasságának 49-ik évében folyó évi augusztus hó 12 én elhunyt, benne id. Dávidliázy János ref. esperes nejét gyászolja. Fábián Lajos kosdi ref. tanító életének 57-ik. boldog házasságának 24-ik, tanítói hivatalának 33-ik évében folyó hó 10-én elhalálozott. Áldott legyen emlékezetük! SZERKESZTŐI ÜZENETEK. A legtöbb lielyen ebben a hónapban lefolyó egyházmegyei közgyűlésekről kérünk lapunk terjedelméhez mért szíves tudósí­tásokat ! Felelős szerkesztő : B. Pap István. HIRDETESEK. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÁLLÓ Budapest, IV. Ker., Egyetem-utcza 5. szám. Régi jó hírnevű családi szálló, csendes fekvéssel a belváros központjában. A mult évben újonnan épült minden modern kényelemmel felszerelt hatemeletes házzal bővült. — Szoba­árak 3 koronától. Szabó Imre, szállodás. 3—b koronás havi részlettörlesztéssel szállítom a következő könyveket teljesen új állapotban, díszes és tartós bekötésben: K Havi részlet K Jókai Mór munkái. 50 kötet 240.— 5.— Magyar Regényírók. Szerk. Mikszáth Kál­mán. 30 kötet 180.— 4 — Földrajzi Társaság Könyvtára. 12 kötet . ÍM).50 3.— Egyetemes irodalomtörténet. Szerk. Hein­rich Gusztáv. 5 kötet 120.— 4.— Nagy Képes Világtörténet. Szerk. Marczali Henrik. 12 kötet lí)2.— 5 — Kogutovicz-féle teljes földrajzi és törté­nelmi atlasz 36.— 3.— A könyveket a ílzetés előtt egyszerre és azonnal szállítom. Gendischer M. Budapest VII., Ov-u. 183. Lelkész és vallástanár, tanár és ® tanító urak rendeljék meg és ® terjesszék © a hívek és a tanítványaik között az ® © ILBRILvSZTO képes keresztyén szépirodalmi, csa­ládi és ifjúsági havi folyóiratot. Szerkeszti: MEQYERCSY BÉLA. Előfizetési díja egy évre 4 kor. Az Ébresztőnek minden keresz­tyén családhoz és minden ke­resztyén ifjúhoz el kell jutnia, hogy a nemes szépirodalom szárnyain minden olvasójának lelkébe bevigye a keresztyén magyar nemzet hatalmas gon­dolatát. (§> Előfizetéseket elfogad és mutatvány­® számot ingyen küld a kiadóhivatal: © "Budapest, VIII., Főh. Sándor-u. 28. ®

Next

/
Thumbnails
Contents